Tizenhárom éve a háromszáz lelket számláló őrségi település, Nagyrákos polgármestere Némethné Baksa Eszter. „Parasztasszony vagyok, ezt írják majd a sírkövemre is” – vallja a hölgy, aki családi gazdaságot is vezet.
– Sajnos olyan időket élünk, hogy a paraszti mivoltnak nincs rangja – mondja. – Én büszke vagyok rá, mert amit örököltem, azt példának is állítom. A paraszti lét hivatás, ragaszkodás a földhöz, az állathoz, tisztelet a hagyományok iránt. A férjemmel tíz hektár szántót és ugyanennyi gyepterületet művelünk. Ami a szüleimé volt, mind visszavettem. Öt szerből áll a falunk, magam nemesszeri vagyok, valaha ott éltek a nemesi rangot kapott őrálló ősök, ma Alsószeren élünk. Mindent megtermelünk, ami az állatok takarmányozásához és a családunknak kell. Nyolc magyar tarka tehenünk van. Szelídek, gyönyörűek. Mind érti a nevét: Zsemlye, Franciska, Sári, Csoki, Berta, Bori, Bogár, Citrom. Hármuknak „lánya” is van: Rózsa, Böbe, Rétes. Utóbbi úgy kapta a nevét, hogy születésekor épp a vasvári rétesfesztiválon voltam, és sokan drukkoltak a szerencsés elléshez.
Kérdem, mit kezd a tejjel, mert csarnok már nincs. Amíg a hetvenes években 70 család tartott tehenet, ma 4, és a falu 16 tehenéből 8 az ő istállójukban kérődzik.
– Mivel igen megalázó pénzt ígértek a tejért a felvásárlók, felszámolták a gazdák az állományukat – hangzik a felelet. – Mi más utat követtünk. A gyerekeinktől a 60. születésnapomra kaptam Ausztriából 520 speciális tejesüveget, hozzá Szlovákiából jól záró tetőket. A Fiat Pandámmal naponta 70-80 liter tejet hordok Ispánk, Szatta, Őriszentpéter, Nagyrákos településekre. Kinek reggel, kinek este.
– Mindez nagyon sok munka. Megéri?
– Nincsenek nagy terveink, ha nullára kijövünk, az is jó. A disznók új „palotát” kaptak, a család számára hizlalunk ötöt. Tavaly a szabványnak megfelelő trágya- és silótárolót építettünk. Gépeink öregek, de a fiam ért hozzájuk, működnek, amikor kell.
Baksa Eszterék háza a nagy kert közepén, szeres szerkezetben áll. Melléjük épült a lányuk otthona, s ott van fiuk fűrészüzeme is. Igen barátságos, rendezett a kert és az udvar. Utóbbin nagy halom tök áll, a tehenek kapják majd fölvagdosva. A magot megszárítják, olajütőben kipréseltetik. Jó termést, 168 zsáknyit takarítottak be krumpliból, bőven termett dió, mogyoró, szőlő és alma is. Utóbbiból falusi csipsz is készül, ami finomra szelt, pehelykönnyű aszalvány. Szilva ugyan nem termett az idén, de sok vargányát gyűjtöttek, megszárították az aszalóban, elég lesz egy évig a családnak…
Amikor azt kérdem, hogyan jut mindenre ereje, ideje, csak annyit mond:
– Éjjel végiggondolom a tennivalókat, nappal csinálom. Az estéim sem szabadok. Tizenöt éve járom a környék falvait, mesélek a régmúltról, a hagyományokról, amelyek a családomból rám maradtak. Szociális otthonokba, sérült emberek intézetébe, öregek napközijébe, falunapokra hívnak. A paraszti hagyomány, kultúra őrzéséért kaptam meg három éve a Magyar Kultúra Lovagja rangot, aminek nagyon örültem.
Gazdag hanganyaga gyűlt már össze, amelyből szakértő barátai segítségével egyszer majd könyv születik. Amúgy agrárvégzettségű, érettségi után takarmánygazdálkodási technikus lett, majd baromfi- és szarvasmarha-tenyésztő szakmunkás. Amíg működött a téesz, a baromfiágazatot irányította. Ma a közös gazdaságot vezeti, mégpedig a családi összefogásra építve. Úgy, ahogy ez itt az őrvidéken követésre méltó hagyomány.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
