Pintér Béla és Társulata: A Sütemények Királynője, Szkéné Színház - 100. előadás

 
Pintér Béla és Társulata: A Sütemények Királynője, Szkéné Színház

Tizenkét éven át verte és erőszakolta kislányát egy köztiszteletben álló édesapa. Az iskolából kivette és saját szobájába költöztette gyerekét a férfi, hogy indulatait és vágyait bármikor kiélhesse rajta – olvasom másnap a hírt. A gyomrom előző este óta kavarog és végtelenül szomorú vagyok, mint amikor visszafordíthatatlan, gyereket érintő tragédiával szembesül az ember. A Sütemények Királynője, Pintér Béla és Társulata előadása a 100. előadáson is ugyanazzal az erővel fojtogatta a nézőt, mint az elmúlt 12 évben bármikor. Mert tegnap, ma és holnap családok ezreiben gyalázatban telnek az esték és a gyerekkorok – üzennek Pintérék és üzen a fenti hír.

Ugyanúgy megfagy a levegő a szobákban, ha meghallják az apák lépteit, a konyakokat pofonok követik, a padlókon gyerekek, feleségek és nagyszülők kuporognak, hogy a záporozó ütlegekből minél kevesebbet kapjanak. Pintér BM-es tisztje, a családját terrorizáló pszichopata a ’80-as évekből semmit nem változott, „nem javult meg” – ahogy a másnapi hír is mutatja.

Premierje idején a kritikusok fenntartásokkal fogadták a számos pontján önéletrajzi ihletésű darabot, a nézőket azonban minden (telt házas) előadáson elragadja a felrótt személyesség, amely Pintér Béla színészi játékát is meghatározza: ennek a figurának, a zsarnok apának az összes vonását zavarbaejtően jól ismeri és adja vissza. Félünk tőle, és szenvedünk az anyai szeretet hiányától is – Szalontay Tünde kiszáradt nőfigurája tipikus kísérője a hatalmaskodó férfiaknak. Az ilyen családok belső dinamikája is megelevenedik a színpadon: ember embernek farkasa, hízelgéssel, egymás elárulásával és kegyetlenséggel „élnek túl” – az egészséges fejlődésre esélye sincs egy gyereknek.

A 7 éves Erika (Egyedi Erika játékában egy igazi megnyomorított kis állatkölyök) rendszeresen beszarik az iskolában. Ennek a gyereknek nem széklet-visszatartási problémái vannak, nem bekakil. Ő beszarik. Egyrészt, mert ebben a világban az emberek „szarnak”, másrészt, mert csak a „szar” lehet a manifesztációja a rettenetnek, amelyben él. Az osztályfőnöke családlátogatásra megy Kosárékhoz, hogy feltárja a skandalum okát. Éppen a kislány születésnapján toppan be, amelyen elszabadul a pokol, és amelyen még a vágyott ajándék, a Sütemények Királynője is csak a mindig fokozható borzalom újabb meglepetését hordozhatja.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!