Nem tipikusan harsány és velőtrázóan vicces vígjáték a Péntek Barcelonában, mégis akad benne bőséggel megmosolyognivaló, miközben mély életigazságokat is leszűrhetünk belőle. A párkapcsolatok útvesztőibe kalauzoló, önkritikus-szarkasztikus hangon filozofáló európai filmek kedvelőinek igazi csemege lehet a katalán író-rendező, Cesc Gay filmje.
Főképp az élet hozta faramuci helyzeteken derülhetünk, és azon, hogy a nyolc bombasztikusan jó színész milyen bájosan esetlen, mégis szerethető figurákat alakít. Még ha a párbeszédek olykor picit hosszúra is nyúlnak, a legnagyobb spanyol és katalán filmcsillagok – Jordi Mollá, Javier Cámara, Eduardo Noriega, Alberto San Juan, Eduard Fernández és Luis Tosar –, továbbá a hazájában szintén szupersztárnak számító két argentin, Ricardo Darín és Leonardo Sbaraglia lenyűgöző finomságokat adnak hozzá a jelenetekhez.
A nyolc férfi eleinte lazán kapcsolódó, majd a film végére összeérő történetében az egyik közös vonás a pánik, hogy negyven fölött „az ajtók záródnak”. Többen ekkorra már elváltak, és kénytelenek nulláról kezdeni az életüket, de már illúziók nélkül, családfői, és részben apai jogaiktól és rangjuktól is megfosztottan, magányosan, vagy fiatalabb barátnőkkel múlatva az időt, esetleg volt feleségeik szintén jóval fiatalabb szeretőivel próbálva lépést tartani. Másik részük ekkorra már sokadik éve házas, van néhány gyereke, és ha nem kimondottan boldogtalan, akkor is vergődik az egyhangúságtól, a gyilkos napi rutintól. Akinek véletlenül épp harmonikus lenne a családi élete, az pedig a munkahelyi stressztől lesz gyomor- és pánikbeteg.
A szereplők tisztában vannak gyengéikkel és tévedéseikkel, és együttérzés ébred a nézőben azt látva, milyen nehéz a mai világban a férfiaknak, mennyiféle szerepben kell helytállniuk – akárcsak a nőknek. Rengeteg az elvárás, viszont nagyon kevés a megértés és a megbecsülés egymás iránt.
„Mert mi csak fontos dolgokról beszélgetünk, nem úgy, mint ti!” – mondja az egyik férfi szereplő nőismerősének. „Nos, igen. Mi csak a férjeinkről beszélgetünk” – vág vissza a nő. Látjuk, hogy a férfiak milyen nehezen nyílnak meg, sokszor iszonyú kínban vannak, mikor ki kell mutatni az érzéseiket, miközben ők is szenvednek az önmagukba zártságtól. Olykor egy idegennek is többet tudnak kiadni magukból, mint a saját párjuknak, ami nem csak a latin „vasmacsókra” jellemző.
Mikor végre-valahára beszélni kezdenek (nem csak a szerintük fontos dolgokról), akkor meg pocsékul időzítenek: az egyik legfanyarabb, és egyben legszívhezszólóbb jelenetben Javier Cámara a fürdőszobaajtón keresztül vall szerelmet volt feleségének, aki épp bent pisil, majd a legbensőségesebb pillanatban „ráhúzza” a vécét.
(Forgalmazza a Cirko Film)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!