"A magyarok kedden 9.50-kor kezdenek és 14.50-kor tálalják a vegán ételt, 15.25-kor a húsételt. Bár a helyszínen rengetegen szurkolnak majd Széll Tamáséknak, az sem marad le semmiről, aki nem tudott kijutni Lyonba. Az Akadémia a budapesti Hold utcai piacon hozott létre szurkolói központot, ott bárki végigkövetheti az eseményeket."

 
Forma-1 a konyhában - Kállai Márton felvétele

Kedden és szerdán rendezik a franciaországi Lyonban a világ első számú szakácsversenyének, az idén 30. születésnapját ünneplő Bocuse d’Ornak a világdöntőjét. A különleges gasztronómiai versenyen 24 séf méri össze tudását.

A versenyzők a kontinentális selejtezőkből érkeznek a nagy döntőre – az európai finálénak a budapesti SIRHA-kiállítás adott otthont, tavaly májusban. Ezen, hatalmas meglepetésre, a magyar Széll Tamás győzött, így egy időre ő lett Európa „első séfje”.

Széll és a magyar csapat (merthogy a séfeket négyfős csapat segíti) kedden lép a versenykonyhába, ahol 5 óra 35 perc alatt kell elkészíteniük a menüt – szigorúan megszabott alapanyagokból.

A versenyzők gyakorlatilag a döntőt megelőző fél évben csak a saját menüjük elkészítésével foglalkoznak: hetente ötször végigfőzik az ételeket.

A precízen kidolgozott mozdulatokon és időzítésen sok múlik, tudniillik a szabályok szerint a séfeknek a kezdés után pontosan öt órával kell tálalniuk egy vegán ételt, ezután 35 perccel pedig a húsételt.

A magyarok kedden 9.50-kor kezdenek és 14.50-kor tálalják a vegán ételt, 15.25-kor a húsételt. Bár a helyszínen rengetegen szurkolnak majd Széll Tamáséknak, az sem marad le semmiről, aki nem tudott kijutni Lyonba. Az Akadémia a budapesti Hold utcai piacon hozott létre szurkolói központot, ott bárki végigkövetheti az eseményeket.

„A Bocuse d’Or a gasztronómia Forma–1-es versenye, a csúcstechnológia, a legújabb fejlesztések, a legnagyobb séfek új fogásai előbb-utóbb leszivárognak a hétköznapi vendéglátásba, eljutnak a magyar tanulókig, ez a verseny küldetése, nem pusztán a gasztronómiai elit összecsapása – magyarázta a VH-nak Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse Akadémia elnöke, egyben a 24 tagú nemzetközi zsűri magyar tagja. – Tizenegy nyertes volt eddig a világon, a verseny győztes séfjének és csapatának alapvetően változik meg az élete, de az egész ország gasztronómiájára is másképp tekintenének, ha komoly eredményt sikerülne elérni” – mondta Hamvas.

Címkék: Bocuse, gasztronómia

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!