Ott a helye közöttünk! – vágta rá boldogan a Kossuth-díjas Bodrogi Gyula színművész, rendező. – Ünnepeljük őt és örülünk. Sokat tett ezért, szereti a közönséget és a közönség is őt, ahogyan a szerepeit is.

 
Haumann Péter

 

Mások is megérdemelnék még, de hát csak tizenketten lehetünk. Kettős érzésem van ilyenkor: az egyik szemem sír, a másik nevet, mert ahhoz, hogy egy újabb remek társunk közénk állhasson, egy másiknak távoznia kellett… Egységes döntés született, valahogy természetesen jött, hogy őt választottuk. Persze ha lehetne, tudnánk még másik tizenkét kollégát is javasolni – tette hozzá Bodrogi. Haumann Péterről van szó. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt választották a héten a Nemzet Színészének a nemrég elhunyt Kállai Ferenc helyére. A Nemzet Színésze és a Nemzet Színésznője címet azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek, 62 évnél idősebbek és 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot a Nemzeti Színház színpadán töltöttek. A címet legfeljebb tizenketten viselhetik, akik életük végéig havonta 500 ezer forint juttatást kapnak. Ha egyikük eltávozik, a megüresedett helyre a többi tag szavazással tehet javaslatot. Berek Kati Jászai Mari-díjas színésznő szerint is jó döntés született. A Huszonötödik Színházban találkoztunk először évtizedekkel ezelőtt – mondta –, azóta sokszor, sok darabban láttam, tetszik, ahogy játszik, úgyhogy nagyszerűnek tartom, hogy Haumann Péter is a Nemzet Színésze lett. Avar István Jászai Mari- és Kossuth-díjas színész nagyon örül és elégedett, emellett úgy véli, szakmailag is jó döntés született.

 A Nemzet Színésze jelenleg: Avar István (2001-től), Berek Kati (2000- től), Bodrogi Gyula (2007-től), Garas Dezső (2000-től), Király Levente (2006-tól), Komlós Juci (2002-től), Máthé Erzsi (2000-től), Psota Irén (2000-től), Szabó Gyula (2006-tól), Tordy Géza (2008-tól), Törőcsik Mari (2000-től) és Haumann Péter (2010-től).

Címkék: művész, forint, forint

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!