Tünet Együttes – Apropó 2.0, MU Színház

 
Fotó: Marina Levitskaya, Peak Performances - Montclair State University

A személyesség, az őszinteség és a hétköznapi, teljesen átélhető témaválasztások által a Tünet Együttes olyan bizalmi kapcsolatot tud létrehozni a nézőkkel, hogy szinte észre sem vesszük, ahogyan lágyan kibillentenek a komfortzónánkból. Ez a varázslat történik meg az Apropó 2.0 közben is, mely két, stílusában más, témájában lazán kapcsolódó előadásból áll.

Az élet egyik legkönyörtelenebb, egyben leglenyűgözőbb varázslata, a test öregedése a témája Szabó Réka „Ez mind én leszek egykoron” című szólójának. Különösen drámai folyamat ez a táncos életében, akinek vászna és ecsete is a test. Miközben a bőr ráncosodik, az izmok megereszkednek, az ízületek rugalmatlanná válnak, a szellem és a lélek nem öregszik ilyen gyorsan, feszítő ellentétet gerjesztve a bensőben. Szabó Réka is vívódik elfogadás és lázadás között, kiterjesztve önmagával és a testével folytatott párbeszédét a nézőkre is. Humorral és öniróniával fűszerezett, mozdulatai szépségével is elbűvölő szólója közben olyan kérdéseket tesz fel, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak. Még amikor a halálfélelemmel szembesít, azt játékosan, könnyed természetességgel teszi, kikerülve a pátoszt és az önsajnálat csapdáját. Ettől nem kevésbé húsba vágóak a szavai, de ahogy végül sajátos diadalt arat az elmúláson, azzal nem csak megmosolyogtatja, fel is emeli a nézőket.

A második részben Szabó Réka belesimul Cuhorka Emese, Szász Dániel és Gőz István mellé a különleges egyéniségekből álló, hibátlan összhangú kvartettbe. A „Nem emlékszem, hogy így neveltek volna” a táncosok személyes visszaemlékezésein keresztül szembesít minket is a különböző életszakaszainkra jellemző vágyakkal és konfliktusokkal. Miközben végig nevetnünk kell, az irónia pengéje újra a bőrünk alá hatol. A háttérként kivetített, a táncosok mozdulataira reagáló videoinstallációt figyelve végül feloldódhatunk a fények, vonalak és a táncosok különleges játékában, a látvány egyszerű, megkapó gyönyörűségében.

 

------------------------

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!