Elfogadja és szereti minden korú, nemű és hátterű közönség, az eddigi tehetségkutatók felfedezettjei közül talán a legsikeresebb a magyar könnyűzenei piacon. Most pedig már a másik oldalon ül, a Voice zenei tehetségkutató egyik mestereként bírálja és segíti mentoráltjait. Molnár Ferenc Caramellel beszélgettünk.
– Pénteken volt a Voice első élő adása. Hogyan készültek erre, milyen feladatai vannak egy mesternek?
– Folyamatosan próbálunk, előre is dolgozunk. Majdnem minden nap van énekpróba, kamerabeállás, vagy csak beszélgetek a srácokkal, akivel épp tudok.
– Miben tud segíteni a versenyzőinek?
– Mivel végigcsináltam egy ilyen versenyt, nagyjából képben vagyok, hogy mi az a kritika, ami még nem bántó, nem romboló. A dalválasztásnál is van tapasztalatom, hogy melyik működhet. Sok mindenben van előnyöm, bár nehéz ezt kihasználni, mert abban a pillanatban elfelejtesz mindent, ahogy döntéshelyzetbe kerülsz. Akkor csak azt nézed, hogy az énekesek a lehető legjobban tudjanak teljesíteni.
– Mi a fontosabb, hogy lelkileg vagy technikailag legyenek felkészültek?
– A kettő együtt kell, hogy működjön. Ha valaki lelkileg nincs toppon, nem tud koncentrálni, az nem tudja magából előhozni azt a magabiztos éneklést, ami egy ilyen versenyben szükséges. Viszont ha nincs meg a megfelelő eszköztára, tehetsége, akkor baj van. Hála égnek a technikai felkészültség mindenkinél rendben van, mindenki képzett, jól énekel. Amin elcsúszhat egy-két versenyző, az az izgulás, ez pedig természetes emberi dolog.
– Volt már olyan nehéz helyzetben a műsorban, amikor nem tudta eldönteni, melyik ujjába harapjon?
– A párbajok alatt végig ezt éreztem. Két nagyon jó énekes közül egyet választani, aki folytathatja a versenyt, maga a horror. Az élő adásokban is nekem kell majd eldönteni, ki juthat tovább. Nem jó érzés valakit hazaküldeni, főleg azok közül, akik ilyen tehetségesek. Nem lehet százszázalékosan mindenkinek tetsző döntést hozni, nem is ez a célom. Hanem az, hogy abban a pillanatban helyes döntést hozzak, és úgy érzem, eddig ez sikerült. Mivel végig ott vagyok a próbákon, én látom a legjobban, mennyire terhelhetőek az énekesek, mit lehet belőlük még kihozni, mennyire különlegesek. Próbálok hű lenni magamhoz, és megfontoltan, szakmailag dönteni.
– Miben más a Voice, mint a Megasztár?
– A Voice egy evolúciós folyamat csúcsa. Nem is tehetségkutató, hanem nagyon komoly énekverseny. A csapat zöme rutinos, tapasztalt énekesekből áll. De vannak felfedezetlen tehetségek, csiszolatlan gyémántok is, akiknek nagyon örülök.
– Ez énekverseny vagy inkább show-műsor?
– Szerintem akkor is teljesen jól működne, ha a versenyzők felállnának egy kétszer kétméteres kis pódiumra, mi meg ott ülnénk előttük strandszékekben. De 2012-t írunk, és a mai színpadi világ minden egyes látványelemét hasznosítani kell egy ilyen modern műsorban.
– Látta a műsor amerikai vagy a brit változatát?
– Igen, de nem szoktam ezekhez hasonlítgatni a magyart. A szellemiség ugyanaz, nagyjából azt a minőséget hozzák az énekesek is. De itt más a zenei kultúra, nem kell nekünk amerikai műsort csinálni.
– Ennyi tehetségkutató mellett nem tart attól, hogy a sok új felfedezett majd az ön konkurenciája lesz?
– Nagy marhaság lenne ezt gondolni. Minden előadó más, nem lehet őket összehasonlítani. A közönség majd eldönti, kit szeret, kit követ, és kit nem. Én az a hülye alkat vagyok, aki szereti a tehetségeket. Ha van egy jó énekes a környezetemben, az engem is nagyon tud inspirálni.
– Van olyan énekes, aki ön szerint máris megnyerhetné a versenyt?
– Mindenkinek fejlődnie kell ebben a műsorban, még nekem is. De rengetegen vannak, akik már most megnyerhetnék, szerintem ezért lesz nagyon-nagyon izgalmas.
– Mikor nyolc éve elindult a Megasztárban, el tudta képzelni, hogy ma itt fog tartani?
– Azt nem gondoltam, hogy egy ilyen műsor zsűrijében fogok ülni, vagy hogy a Sportarénában lesz koncertem. De hittem abban, hogy elérhetem az álmaimat. Ahonnan én jöttem, óriási dolog, ahol most tartok. Nyilván az ember mindig többre vágyik. És most nem a javakra gondolok, minél jobb lenni abban, amit csinál, és megvalósítani a következő terveit, álmait. Alapvetően nagyon elégedett vagyok azzal, amit elértem.
– Szerepel a vágyai között a nemzetközi karrier?
– Mivel nagy kihívás, ezért igen. Nem a külföldi ismertség miatt, hogy a világon mindenütt a nevemet skandálják, hanem mert hihetetlen tanulási folyamat és óriási fejlődési lehetőség. Én nem a sztárság miatt kezdtem ezt az egészet és a mai napig sem ez érdekel. Nem vágyom arra, hogy a fotóm minden nap a címlapokon szerepeljen, és az én magánéletem terjedjen szájról szájra, mint egy népmese. Nem az a különleges, ha valaki a sikertől nem száll el. Az a normális, ha nem lesz nagyképű és nem felejti el, honnan jött.
– Mindenki úgy érzi, mintha személyesen ismerné önt.
– Ez így is van. A dalaim annyira személyesek és annyira rólam szólnak, hogy aki ismeri a dalaimat, valamennyire ismer engem.
– Spirituális embernek tartja magát?
– Ez a szó annyira elkoptatott lett az utóbbi években. Az biztos, hogy az érzelmeimet, a megérzéseimet nagyon fontosnak tartom, és komoly szerepe is van az életemben az ilyen fajta spiritualitásnak. Sok mindenben hiszek, a szeretetben, Istenben, az őszinteségben, viszont azt is tudom, hogy emberek vagyunk, rengeteg hülyeséget csinálunk, pont ezért hiszek a tanulásban és a fejlődésben.
– Hogyan ünnepel karácsonykor?
– Mivel most megállás nélkül dolgozom, eddig még arra sem volt időm, hogy ajándékot vegyek, emiatt kezdem is kicsit rosszul érezni magam. A karácsony számomra a családról szól, mikor mindannyian összegyűlünk – a nővéremnek vannak gyerekei, és van egy öcsém meg egy húgom.
– Mi a legszebb karácsonyi emléke?
– Tavaly sütöttem életemben először mézeskalácsot, ez nálunk nem volt szokás. Talán ez volt életem egyik legszebb karácsonya.
– Mit kért karácsonyra?
– Mostanában inkább arra vágyom, hogy adhassak. Akár egy jótékonysági rendezvényen, akár egy ingyenes koncerten, vagy csak hazamenjek a gyerekekhez, ajándékot vigyek nekik, és lássam az arcukon az örömöt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!