Sokan kinevetik, vagy önzőnek tartják a „szingli” nőket, pedig az elidegenülés és a társtalanság is okozhat olyan kínt, mintha egy Jumbo Jet turbinája előtt kellene ácsorognunk. A Psix Project táncosai, az ANEZ zenei duó és az animációt készítő Tzafetaas Roland összművészeti alkotása, a 11 ebbe a keserű, magányos világba merül alá, ám főként az elviselhetetlenségig fokozott audiovizuális ingerekkel nyomasztanak bennünket, az élmény csak karistolja a lelkünk felszínét.
A Szkéné Színház sejtelmesen sötét színpadán csupán egy hatalmas, fehér huzattal bevont szivacs hever, melyen a fekete ruhás nő (Jantner Emese) fekszik. Szomorúság és kétségbeesés sugárzik a lényéből. Közelről is látjuk az arcát az óriáskivetítőn, ami lehet a tudatalatti sík kivetülése, hiszen az ő belső világában vagyunk. Az elméjében, pusztán vágyaiból teremt magának egy társat, és megjelenik a színen a férfi (Feicht Zoltán). Kettejük szólóiból lassan kialakul a duett, ahogy felveszik egymás ritmusát. Hömpölygő, organikus, egyre sebesebb mozdulatokat látunk, miközben arcuk összemosódik a kivetítőn. A fekete háttérbe befolynak a színek, szaporábban vesszük a levegőt, emelkedik a pulzusszámunk, és pár percre mi is átéljük velük a szerelem mámoros állapotát.
Ám a férfi váratlanul eltűnik, és elvesztése, vagy csupán a hiánya is sötétbe borít mindent. Mikor mégis visszatér, már oda az idill, a testek durván csapódnak egymáshoz és a földhöz. Az indulat átalakul szenvedéllyé és szexualitássá, de szó sincs békülésről, csak keserű számonkérésről. Elszabadulnak az ösztönök, és szinte fizikailag is bántóvá fokozódik a hang és a látvány.
A csendet a lassú léptekkel besétáló „kopasz” énekesnő (Szalai Anesz) angyali hangja töri meg, ám ebben sem gyönyörködhetünk sokáig, mert a robaj, az üvöltés, a romboló erők megint erőre kapnak. Váratlanul éri a nézőt a regresszió a gyermeki világba, ahol újra megjelenik a férfi, és az énekesnővel hármasban játszadoznak- fogócskáznak, ami talán kissé meg is töri a drámai ívet, vagy csak rövid időre megkegyelmez nekünk a végső csapás előtt.
A férfi és a nő kapcsolata ekkorra már teljességgel eltorzul, csupa kiszolgáltatottság, fenyegetés, félelem és düh, míg végül az elme vegykonyhájában, a testi-lelki kielégületlenségből született vágykép felőrli és elpusztítja önmagát. Míg a nő számára az ébredés sem hoz feloldást, hiszen újra egyedül találja magát, mi már attól megkönnyebbülhetünk, hogy véget ér az iszonytató ingercunami, és a rossz álom emlékét is elhessegethetjük magunktól.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
