Interjú az egyik legmagyarabb legkisemberrel

– Sikerült ki-, netán átképezni a nézőket?

– Sok nézőt vártunk, akik jól érzik magukat, és ez sikerült is. Szinte az összes repertoáron lévő darabunkat eljátszottuk. Pici ünnep volt ez nekünk. Egyébként a nézőképzés egy szójáték, nevünk a Nézőművészeti Főiskola című darabból származik, amire szintén sokan voltak kíváncsiak a négynapos fesztiválon. Még egy év, és mehetünk iskolába, s abban a reményben készülünk a jövőre, hogy elérjük a tízéves kort.

– Netán a függetlenek állami támogatása ad alapot erre az optimizmusra?

– Jó vicc! Évi négymillió forintot kapunk. Ez talán egy bemutatóra elegendő, ezért pályázunk többfelé, koprodukciókban hozzuk létre az előadásainkat, általában 180-at egy évadban, s 17 ezren néznek minket. Ebben persze benne vannak az iskolai, tantermiügyeink is.

– A Nézőművészetinek a Centrál Színház és a Szkéné a „törzshelye”. Könnyebb ilyen kis térben játszani, ahol azonnal érzékelhető a nézők reakciója?

– Egy jó előadásnál a Vígben is lemérhető a siker, de ezek a helyek valóban intimebbek, 120–180 az átlagos nézőszám. Olyan kérdésekről szólnak a darabjaink, amelyek a legkülönbözőbb rétegek figyelmét keltik fel. Van, amikor nagyon együtt van a közönség, máskor fáradtabbak.

– A nemrég bemutatott Artur Palyga-darab, A zsidó (cikkünk a darabról: Közös tanári szoba a zsidózáshoz), de több más, a Gólem Színházzal közös alkotás és a Coming out című mozifilm is, amelyben szerepel, a másságról és a kirekesztésről szól, persze mindegyik más eszközökkel, más módon. Felvállalt küldetés az erről való beszéd önnek?

– Nem járnak kézen fogva, az biztos, de az elfogadás közös jellemzőjük. A zsidóban a felelősség kérdése, a múlttal való szembenézés és a múltfeldolgozás is lényeges, illetve az, hogy ha ezek nem történnek meg, annak milyen következményei lehetnek. Ezek manapság mind nagyon fontos kérdések, itt, Kelet-Európában pláne. Ráadásul mi az egyik legérintettebb nemzet vagyunk. Ez a darab pedig jól nyúl ehhez a témához, ezért kezdtünk foglalkozni vele.

– Feladata a színházaknak, hogy állást foglaljanak olyan politikai színezetű kérdésekben, mint például a magyarok felelőssége a holokausztban?

– Van egy problémakör, amiről érdemes beszélni, gondolkodni róla, pláne, ha nem tudjuk a választ. Nekünk ez a téma fontos, például A zsidó című előadással talán közelebb kerülhetünk a megoldáshoz. Persze mi csak a problémafelvetésig jutunk ilyen keretek között. Akkor van lehetőség a továbblépésre, ha szembenézünk a cselekedeteink negatív tartományaival is, még akkor is, ha ez fájdalmas. Ha megvan a szándék, akkor jöhet, hogy van-e képesség és megfelelő eszköz.

– És a szándék megvan?

– Sokszor felülírják pillanatnyi érdekek, mondjuk, egy választásnál nyilván nem kerül terítékre napirendi pontként, mert ez a téma fájdalmas és megosztja a társadalmat. Holott nem bűnbakkeresésről lenne szó, hanem arról, hogy kimondjuk: ez történt anno, és arra kéne vigyázni, hogy soha ne történjen meg újra, például a holokauszt. Úgy tűnik, az elmúlt 24 év is kevés volt a feldolgozásra. S azért kerül elő a téma újra meg újra, mert egyik vagy másik felet ezzel lehet szarozni vagy sározni, nem pedig azért, hogy feltárjuk, megbeszéljük és a helyén kezeljük.

– Mit tehet a politikai érdekek ellen a kulturális szféra?

– Pampog és sikítozik és létrehoz előadásokat, amelyek hatást váltanak ki. De ha már itt tartunk, mindenkinek van felelőssége, szerepe. Sajnos a civil kurázsi keskenyebb sávban van nálunk.

 – Keserűnek tűnik.

– Hullámzó a kedvem. Nem adhatom át magam teljesen a kesergésnek, hiszen négy gyerekemből három még nem önálló, fel kell őket nevelni. Ha csak depressziós vagyok, az a munka rovására megy. Van sok minden, ami keserűvé tesz napokat, órákat, de felül kell emelkedni. Ebben segíthet a futás, az alkohol, a munka, a család. Az, hogy sokat játszunk, jó terápia.

– Minden második fiatal kacérkodik a gondolattal, hogy külföldön próbál szerencsét. Támogatná gyermekeit, ha ilyet terveznének?

– Nagyon hosszú távra nem gondolkozom, az pedig, hogy a kisebbek ilyenre vetemedjenek még minimum 8-10 év. A negyedik gyerekem 30 fölött van, sok helyen dolgozott már New Yorktól Londonig. Ez a 93 ezer négyzetkilométer itt nem rossz hely, ráadásul úgy hívják, hogy a mi hazánk.

– Az államilag támogatott stadionépítéseket és a kultúra finanszírozását nézve, jobban járt volna, ha az eredeti terve valósul meg, azaz futballista lesz.

– A koromnál fogva most nem vennék ki abból sem sokat, kevés 57 éves aktív focista létezik. Amúgy meg fikció, hogy mi lett volna, ha… De értem a kérdést. Tény, hogy rossz a helyzet az országban, sok hülyeség hangzik el minden oldalról. A sportra és a stadionokra azonban szükség van, de nem evidens, hogy most ez az ország legfontosabb kérdése. Ugyanakkor az sem jó összevetés, hogy mennyi jut óvodára, színházakra és stadionokra. Persze amikor 3500 az NB I-es focimeccsek átlagnézőszáma, nem biztos, hogy gyorsan építeni kell több tízezres stadionokat, amiktől ráadásul a labdarúgás helyzete nem változik meg. De az nem baj, ha nem betonon focizik az ember. Szóval ésszerűen kellene döntéseket hozni. A 4-es metró kérdése ugyanilyen: ebben a helyzetben ez volt vajon a legjobb megoldás? Nem tudom. Nekünk sok ilyen magyarosra sikerült alkotásunk van, mindez nem új keletű. Ilyen meg olyan, de a miénk, ez a jól ismert magyar narancs.

Érdekel, hogy mennyire ostobák tudunk lenni

– Ami legalább annyira fanyar, mint amilyen figurákat alakít, legyen az a Munkaügyek Jánosa vagy legismertebb ironikus alakja, Kapa.

– Az ember minden nyomorúságával szeretetre méltó lény és persze van, amikor utálatra. Engem a színházban az érdekel, amikor csetlik-botlik, ügyetlen, szerencsétlen az illető, és ebből a helyzetből néha szerencsésen vagy ügyeskedve jön ki, mindezt humorral ötvözve. Hozzánk tartozik a gyávaság, a bátorság, a félelem, a csetebotaság is. Érdekel, hogy mennyire ostobák tudunk lenni, mondjuk, egy szakításban. Attól izgalmas egy előadás, hogy kérdéseket vet fel, például, hogy milyenné lesz a vergődő ember.

– Ezek az ügyeskedő, szerencsétlen figurák tipikus magyar alakok?

– Amennyi kulturáltságom van, azt ebben az országban, ebből a közegből szedtem fel. Ilyen értelemben nyilván van közük a magyarsághoz, de azért ilyen tulajdonságú emberek a világ más tájain is előfordulnak. Tömegközlekedéssel utazom, és látom azt is, hogy a szakik, akik, mondjuk, villanyt szerelnek a lakásomban, hogyan dolgoznak. Ezek a létezés közbeni megfigyelések, s közben magamat is figyelem.

– Azt mondta néhány éve, hogy a papírforma szerint Pepe (Scherer Péter) fogja magára gurítani a „göröngyöket”. Hogy áll ez a kérdés manapság?

– Papírforma azért, mert én idősebb vagyok öt évvel, tehát az élet rendje szerint, amikor én 187 leszek, ő csak 182. Úgy illik, hogy ő írja majd meg a nekrológomat. 1994 óta idegesítjük egymást, sok mindent megteszünk azért, hogy szétrobbanjon a barátság, de valami anyag összetartja. Én már feladtam, hogy ezt megbontsam, Pepe még dolgozik rajta egy kicsit.

– Bár nem Jancsó Miklós hozta össze Kapát és Pepét, azért a legtöbbeknek az ő filmjei jutnak az eszébe a páros hallatán. Hogyan viseli Miki bácsi hiányát?

– Ha valaki megél 93 évet, ebből 87 éves koráig aktívan dolgozik, az utolsó pillanatig szellemileg teljesen rendben van, s ilyen életmű áll mögötte, ráadásul a magyar filmművészet legjelentősebb figurái közé tartozik és nemzetközileg is elismert, akkor ez csodálatos. Ilyesmire vágyik mindenki. Ám amikor elmegy, akkor lesz egy űr. Pótolhatatlan. Itt hagyott nagyon sok mindent. Ő maga nincs, és ez jelenti az űrt.

Mucsi Zoltán névjegye

• 57 éves színész, Abonyban született.
• Gépszerelő végzettségű, később leérettségizett.
• 1979–1995 között a szolnoki Szigligeti Színház segédszínésze volt. 1997-ben az akkor alakuló Bárka Színházhoz szerződött, 2002-ben lett a Krétakör tagja.
• Nagyobb ismertséget Jancsó Miklós Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmjével szerzett. Több filmben és színdarabban játszik együtt Scherer Péterrel (Pepe).
• 52 filmes és több tucat színházi szerepet „birtokol”.
• Jelenleg a Nézőművészeti Kft. tagja Scherer Péter, Katona László és Kovács Krisztián mellett, mozifilmekben és a Munkaügyek című irrealityben látható.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!