Az Isteni műszak szerethető, ám sok gyermekbetegséggel küzdő alkotás, egy elsőfilmes rendezőtől. Bodzsár Márk vélhetőleg minden tudását beleadta a készítésbe, csak a vágószobában vérzett el, amikor nem tudott megválni bizonyos részektől. A film legnagyobb hibája ugyanis klasszikus elsőfilmes hiba: túl sok, túl elnyújtva, túlragozva.
A sztori amúgy nem bonyolult, ráadásul, aki akár egyszer is hallott már a magyar egészségügy rákfenéiről, könnyen tud azonosulni a látottakkal. Fontos ugyanakkor megjegyezni: fikcióról van szó – legalábbis nagyon reméljük!
Milan, a délszláv háborúból hazánkba dezertált katona (Ötvös András) egy, a Vészhelyzeten szocializálódott magyar számára korántsem meglepő életmentő beavatkozásnak köszönhetően (allergikus reakció golyóstollal való kezelése) egy mentőautóban találja magát, új mentora pedig rögtön az élet sűrűjébe vezeti. A bonyodalom abból származik, hogy Fék doktor (Rába Roland) és társa, Kistamás (Keresztes Tamás) időnként hagyják meghalni az újraélesztésre már nem érdemes betegeket, hogy aztán eladják a testüket a temetkezési vállalkozónak. Milannak ugyan nem tetszik ez az üzleti fogás, viszont nagyon szeretné, hogy háborúban rekedt menyasszonya is kövesse őt a lehetőségek földjére, így beszáll a bizniszbe.
Innen igazán nincs már mit mesélni a fekete komédiaként beharangozott műről, van benne kellő jellemfejlődés, elégséges bonyodalom és megfelelően adagolt dráma. A baj inkább a humorral van. Mert valójában a film a közepén szétesik, és egyszerű, viccesnek gondolt szkeccsek egymásutáni felvillantásán túl nem sokat képes nyújtani. A saját filmes nyelv megtalálása minden rendező számára rettentő nehéz feladat, Bodzsár esetében látszik még a vívódás. Látszik, hogy elkötelezett bizonyos műfajok mellett, tetszenek neki egyes zsánerképek, van néhány elképzelése arról, hogyan kell elmesélni egy történetet, de az időnként megremegő kéz egyértelműen mutatja, hogy nem sikerült még döntést hoznia saját jövőbeni munkásságát illetően. Viszont amihez már most van biztos érzéke, az a színészek megválasztása és mozgatása. Az Isteni műszak ráadásul egyetlen pillanatig sem gagyi, elkerüli a kínos párbeszédeket, miközben remekül teremti meg a kilencvenes évek eleji korhangulatot is (és itt nem csak az utcán furikázó Trabantokra meg a topless fodrászra kell gondolni). Rába Roland egyetlen fogpiszkálóval képes többet mondani, mint sok kollégája izzadós, életidegen jelenetek tömkelegében, Ötvös András még akkor sem kínos, amikor könnyekkel küszködve ver szét egy telefonfülkét, Keresztes Tamás pedig zseniálisan hozza az Amerikai ninján szocializálódott, Michael Jacksonra hajazó csendes pszichopatát. Körülöttük minden és mindenki csupán díszlet, igaz, annak remek.
Ha sikerült volna egy-két jelenetet szikárabbá tenni, néhány jónak gondolt mondattól megszabadulni és feszesebb tempót diktálni, az Isteni műszak simán beférne az elmúlt évek legjobb magyar filmjei közé. Így viszont „csak” remek elsőfilmes próbálkozás. De kezdésnek ez is kifejezetten ígéretes.
(Interjúnk Bodzsár Márk rendezővel itt olvasható)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
