Passió XXI, Sportaréna, április 9.
Aki formabontó és provokatív Passiót várt Alföldi Róberttől, csalódhatott. Aki látványos színházi show-t a sztárokkal teletűzdelt megaprodukciótól, szintén. Itt most egy (Jézushoz méltón) puritán, szinte minimalista, letisztult előadást kaptunk. Szelíden radikális gondolatokkal, Jézustól átörökítve a mába.
Ennek szellemében egy inkább intellektuális este volt. Persze most is megcsillant, Alföldi mennyire jól ért a hatáskeltéshez: igen ütős, emlékezetes a kezdés. Hanem aztán más utat választott. A tér által még inkább indukált teatralitás elmaradt, vagy legalábbis a minimálisra (leginkább a tér betöltésére, a közreműködők mozgatására) csökkent.
A rendezés igyekezett Jézus tanaira csupaszítani az előadást. Hatáselemként maradt az ember – egyénként és tömegként (a színészek-énekesek, a majd' száz táncos, és mi magunk néhány ezren, akikkel időnként kommunikáltak is).
Nem volt klasszikus színpad sem: mindössze egy arénát átívelő kifutó/pást, ahol csörtéit vívhatta a minden hájjal megkent hatalom és a fegyvertelen józan értelem.
Székely Csaba erre az alkalomra írt drámájában a Jézus-történetet kissé a mára hangolta, és felerősített bizonyos hangsúlyokat. A maira hangolást tovább erősítette többek között a Kispál és a borz, a Biorobot és a Quimby. És még a Tankcsapda, a Pokolgép is békésen megfért Jézus mellett. Jézus itt amúgy is profanizálódik. Mert az alkotók számára nem az a lényeg, hogy valóban Isten fia volt-e, hanem hogy mit üzent.
Elképesztően jó és (zenés előadásról lévén szó, nem elhanyagolhatón) jó hangú színészekkel, szereplőkkel éledt újra e 21. századi passió. Szabó Kimmel Tamás (Jézus) laza magabiztossága vitt magával, Stohl András (Júdás) a kirobbanó erőt jelentette most is, Feke Pál a humort, Tóth Gabi a szenvedélyt, Pápai Erika és Jordán Tamás a racionalitást. László Zsolt hűvös, nyugodt Kajafása és Fekete Ernő lezseren cinikus Pilátusa pedig az est legkiemelkedőbb alakítása volt.
A hatalmasokat persze addig nem érdekli a lázadó, amíg csak ellenük hőzöng és lázít, számukra az jelenti az igazi veszélyt, ha valaki magát a rendszert támadja (amely megmételyezi a lelket), vagy ha mindezt a megbocsátás és szeretet nevében teszi. Mert az összefogást hozhat, és abban van az igazi erő.
Amíg odakint a kormány elleni tüntetés zajlott, addig itt Alföldiék a színház közösségépítő erejével kívántak hatni, hogy induljon be végre valamiféle változás, mozduljunk ki a holtpontról.
Kint kormányváltásra hangoltak, itt megbékélésre biztattak. Na, nem a hatalmasokkal, hanem egymással, mert a kettészakítottság és a kettősségben való gondolkodás (jobb oldal-bal oldal, keresztény-muszlim) megbéklyózza a gondolatot és eltakarja a valóságot.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!