Köpönyegforgatók - A tizedes meg a többiek, Magyar Színház

 
 

„Az oroszok már a spájzban vannak”, „Mert mi mindig zabálunk – magyar átok”, „Mi megadni se tudjuk magunkat rendesen” – a mondatok az 51 évvel ezelőtt készült A tizedes meg a többiek című filmből származnak, és szállóigeként a mai napig tartják magukat a közbeszédben.

Az író, Dobozy Imre jövőre ünnepelné századik születésnapját, ezért vette elő a Magyar Színház a Sinkovits Imre, Major Tamás, Darvas Iván főszereplésével készült legendás Keleti Márton-film színpadi verzióját.

Nem meglepő módon az abszurdnak és viccesnek szánt helyzetek, az időnként túltolt poénok és az inast alakító Eperjes Károly „jutalomjátéka” adják a darab gerincét.

A II. világháború idején egy kastélyba „fújja össze a szél” a háborút megúszni akaró, a közelgő békeidőre váró katonákat, szökevényeket, akik a híres magyar rafinériát bevetve igyekeznek egy kicsit jól is járni a szorult helyzetben. Miközben frontok és ajtók nyílnak jobbról és balról, köpönyegek fordulnak színükről visszájukra, sőt helyenként érződik a két rossz közötti választás dilemmája, a döntés súlya.

Az előadás dramaturgiája nem követi szorosan az eredeti művet: például nincs nő a színpadon és csak a kastélyon belüli eseményeket látjuk. A színpadot 13 férfi uralja: magyar, német, nyilas, orosz katonák meg a tizedes (Bede-Fazekas Szabolcs) és persze az inas.

Eperjes alakítása külön szót érdemel: nem játssza túl sem mozgásban, sem beszédmódban az úri modorú, mindenre elszánt, segítőkész inas figuráját, kellő pillanatban tud visszavenni és a vicces karaktert komolyra cserélni. Végtére is a háború mégsem móka és kacagás.

"Helyenként öncélúnak tűnő poéndömping,
altesti humor, zsidókon
való viccelés, kolbász-, szalonna- és
sonkahegyek (utóbbiak óriási,
műanyag kiszerelésben)."

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!