Dragomán György ünnepi szónoklata nyitja meg Győrött, s így egész Magyarországon csütörtökön a 86. Ünnepi Könyvhetet .

  <h1>Ünnepi Könyvhét - az illusztráció forrása: Shutterstock</h1>-
  <h1>Petri György - Forrás: kulturpart.hu</h1>-
  <h1>JAK Piknik</h1>-

Ünnepi Könyvhét - az illusztráció forrása: Shutterstock

- – Kép 1/3

A főváros Vörösmarty terén Sárközi Mátyás beszédével veszi kezdetét a mintegy háromszázötven új magyar szerzőjű kötettel készülő több mint kétszáz hazai és határon túli kiadó könyvünnepe. Ami persze ünnep és öröm az íróknak is, de mindenekelőtt az olvasóknak. Ők az egy hónapja megtartott Könyvfesztiválon is feszt a kultúra mellett tüntettek – igen nagy számban –, s lehet, még be sem fejezték az akkor vásárolt könyvcsemegék olvasását, lelkesedésük remélhetően kitart még a jövő hét végéig.

Amikor is a pesti belvárosi Oroszlános kút körüli térség, valamint a környező utcák száznegyvenhét pavilonja pultjait ellepő kötetek között válogatnak, netán a színpadról felolvasó, a színpadon beszélgető írókat hallgatják, majd utána hosszú percekig állnak sorban dedikáltatni velük a friss szerzeményeket. De ugyanígy tesznek a könyvek barátai széles e hazában – Debrecentől Sopronig – nyolcvan egyéb helyszínen, sőt még Kolozsvárott is, ahol immár ötödjére állnak föl ez idő tájt a magyar könyvkereskedők és -kiadók árusbódéi.

Borítékolható, hogy aki megvette Bartók Imre trilógiájának első két részét, az A kecske évét is beszerzi. Spiró György új kisregénye, a Diavolina – a gorkiji reakciók elbeszélése a sztálini hatalmi logikára – minden bizonnyal az idei könyvhét igazi szenzációja lesz.

Közben ne felejtsük el a kosarunkba tenni az író drámakötet-sorozatának legújabbját sem, ami a Helló, doktor Mengele! és az Elsötétítés című darabokat rejti! Ahogy nem maradhat ki gyűjteményünkből Forgách András szürreális elbeszéléseket tartalmazó kötete, a Valami fiatal szélhámos sem. Vagy a fenn említett Dragomán rocknovelláskötete. Kiss Noémi Sovány angyalok című regénye a meddőségről, a családon belüli erőszakról mond sokat az irodalom nyelvén, Pék Zoltán sci-fije, a Feljövök érted a város alól pedig a kettéhasadt Budapestről.

És még sorolhatnám napestig, de legalábbis a szombati, utcabálba torkolló Könyvek Éjszakájáig…

Önálló est jár az előző év Aegon-díjasának
– a hagyományoknak Péterfy Gergely is aláveti magát, hiszen A kitömött barbár című művével ő érdemelte ki a rangos irodalmi elismerést. De a június 3–7. között ötödik alkalommal szervezett Margó Irodalmi Fesztiválon Budapestszerte csupa rendhagyó és izgalmas esemény vár a közönségére: Harcsa Veronika koncertjén például József Attila, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Weöres Sándor és Nemes Nagy Ágnes költeményeit énekli; a slammerek pedig költőkkel együtt emlékeznek a 20. századi költőóriásra, Petri Györgyre. (A róla szóló monográfia Keresztury Tibor tollából, átdolgozva, ismét megjelenik.) A felolvasó- és szerzői estek, Rájátszás- koncertek, könyvbemutatók, igazmondó show mellett vár ránk az Irodalom Éjszakája is – öt napon át.

 

JAK Piknik néven háromnapos irodalmi minifesztivált tart a könyvhéten a József Attila Kör a fővárosi RS9-ben és a Vallai Kertben – éjszaka, amikor a Vörösmarty téri standok már bezártak. Június 4–6-án exkluzív beszélgetések keretében mutatják be az irodalmi érdekvédelmi szervezet új köteteit: többek között az R25 című költészeti antológiát, mely a rendszerváltás után született verselők műveit mutatja be; Fekete Richárd Bányaidő, Urbán Ákos Egy helyben, Papp-Zakor Ilka Angyalvacsora, Ijjas Tamás Hipnózis és Toroczkay András A labirintusból haza című köteteit.

 

Kitalálós

Nem vitás, Bartos Erika legújabb Bogyó és Babóca-kötete, melyben buborékot fújnak, az egyik legnagyobb sikere lesz az Ünnepi Könyvhét „társrendezvényének”, a 14. Gyermekkönyvnapoknak. Berg Judit friss Lenge meséit is sokan fogják keresni, ahogy Gryllus Vilmos köteteivel (Kutyát kérek, kiskutyát!; Mókus, mókus, mit csinálsz?) sem győzik majd újratölteni a pultot az árusok. Marék Veronika A kék kerítése tarolni fog, Nagy Bandó András Dinoszauruszok című verses meséjét sem a paleontológusok keresik majd, hanem a jövő őslénytanászai, a gyerekek. Tóth Krisztina Anyát megoperálták című könyve pedig csak elsőre ijesztő. Aki pedig még komolyabban érdeklődik a gyermekirodalom iránt, vegye kézbe Lovász Andrea Felnőtt gyerekirodalom című tanulmány- és kritikagyűjteményét. A mindent vivő kötet azonban a Hohó! Kié ez a popó? című vidám mondókás, farkitalálós könyvecske, melynek verseit Szabó T. Anna fordította.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!