Csöppet szappanoperásra sikerült, de az erős alakítások – Forest Whitaker és Laurence Fishburne – megmentik a szépelgéstől minden idők egyik leghíresebb sorozatának remake-jét. Noha várhatóan több Emmyvel is megszórják, mégsem ez lesz a történelmi sorozatok terén utolérhetetlen History Channel legnagyobb hatású alkotása.

 
Újrajátsszák...

Persze nehéz is ma olyan elementáris élményt nyújtani a nézőknek, mint 1977-ben, amikor ezt nézték az amerikai háztartások 85 százalékában, és még az alvilág is beszüntette a bűnözést 12 estére. Csakhogy a rasszizmus és a diszkrimináció most is robbanékony, eleven probléma a világban, ezért missziós feladat megmutatni a jóval ’77 után születetteknek is, hogy a többnyire brit emberkereskedők hogyan hurcolták el a fegyvertelen, védtelen afrikaiakat az Újvilágba, úgy bánva velük, mint az állatokkal. Az új sorozatot szinte csak technikailag újították fel, a látvány filmszerűbb, a párbeszédek és a fordulatok viszont sokszor ugyanolyan esetlenek, naivak, mint az eredetiben.

A mandinka törzs kultúráját sokkalta gazdagabbnak, színesebbnek mutatják, de az is érdekes újítás, hogy harcosai Allahhoz fohászkodnak. Egyfelől iszonytatóan naturális, véres jeleneteket látunk – melyek így hitelesebben tükrözik a rabszolgákkal szembeni kegyetlenkedéseket –, másrészt csaknem csöpögnek a pátosztól a bátorságot, hősiességet, és az afrikai identitást ünneplő epizódok, mintha a készítőket is erős lelkifurdalás és szégyenérzet gyötörte volna, amit kompenzálni próbáltak.

Egyedül a színészek hitelessége, manírmentes, őszinte játéka segít abban, hogy ne váljon túlságosan felemelővé és hollywoodiasan felszínessé a leggyomorszorítóbb amerikai horrortörténet.

Címkék: távkapcsoló

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!