Hercsel Adél: Magyar szeretők. Athenaeum, 2015.
Flaubert, Ibsen vagy Kundera tudná csak irodalmi mélységben megragadni azokat az emberi sorsokat, melyeket Hercsel Adél olvasmányos interjúkötete érzékletesen, valósággal hús-vér töménységbe sűrítve bemutat.
A szerető és a szeretői szerep a kapocs, a mozgó alkatrész mind a húsz (tíz férfi és tíz női) vallomás között, az óriási közhely, amelybe a szenvedély örök monotóniája hajtja az emberiséget, mivel „a vágy általában sokkal erősebb, mint a túlélési ösztön”.
Nem lehet csupán voyeurként, kimért tárgyilagossággal olvasgatni, hiszen bárki magára (vagy a szüleire, barátaira) ismerhet a sokszereplős történetekben. Engem több is annyira „betalált”, hogy hirtelen le is kellett tennem a könyvet. Alapvetően áthatja a mellbevágó őszinteség, sehol egy fölösleges szóvirág, sem pátosz, a sztorik mégsem nélkülözik a humort, az iróniát vagy a költőiséget, mint mikor egy nő „szó nélkül térdel és szeret”. A szerző ítélkezés nélkül tolmácsol, ettől még átsejlik, ha valaki épp az önbecsapás tévútjain mozog, vagy nincs tisztában saját vágyaival, igényeivel sem. Noha a másik oldalt nem halljuk, ami szintén érdekes (folytatás?) lenne, a legtöbben világosan látják a házasságuk, párhuzamos kapcsolataik és saját maguk hibát és erényeit. Más kérdés, hogy ha ennyire bölcsek, miért róják ugyanazokat a köröket, miért nem tudnak változtatni azon, amin szeretnének?
Az ok lehet társfüggőség, önsorsrontás vagy az anyagi kényszer, hogy együtt maradjanak, de ha valami „tipikusan magyar” ezekben az univerzális párkapcsolati képletekben, akkor az a testi-lelki szinten mérgező közeg erőn felüli elviselése.
A könyv megdönti azt az általános vélekedést, hogy a férfiaknak sokkal jobban megy a szeretősdi (már azért is, mert a nő hamarabb elkezd érzelmileg kötődni partneréhez), valójában mind ugyanabban a moziban ülünk, még ha más-más filmet is nézünk.
(Hercsel Adél: Magyar szeretők. Athenaeum, 2015. 247 o.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!