Idén is hatalmas érdeklődés övezte szeptemberben a kéthetes Spinoza Fesztivált (szeptember 10-étől szeptember 25-éig tart), aminek egyik célja, „hazacsempészni” a világban híres, itthon kevésbé ismert zsidó magyarokat, bemutatni életüket, harcaikat, vívmányaikat. A fesztivál minden előadása telt házzal ment, köztük a Herzl és a Pulitzer-ügy is. Mindkettőt a Spinoza Színház igazgatója, Sándor Anna írta, és mindkét darabot Czeizel Gábor rendezte, vele beszélgettünk.

 
 
 

– Hogy lett a Spinoza főrendezője?

– Igazából itt nincs ilyen titulus, de büszkén vállalnám. Nagyjából tíz éve idebicikliztem és itt ragadtam. Tudtam, hogy Sándor Anna rendezőt keres, eljöttem, beszélgettünk. Rendeztem nagy klasszikusokat kőszínházakban, kortárs magyar darabokat stúdiószínpadokon, de operában is jártas vagyok, így hamar megállapodtunk. A szereposztáson múlik minden, fontos, hogy tudjak bízni a színészben. Simán elfogadom a színészek ötleteit, volt, aki pont az ellenkezőjét csinálta, mint amit én gondoltam, és úgy lett igazán jó.

– Mik a legnagyobb kihívások a Spinozában?

– Maximum 70-80 perces, néhány szereplős előadásokat készíthetünk. Szeretjük, mert intim a tér, családias a hangulat, a színészeknek nem kell rápakolniuk, a legegyszerűbb, legőszintébb eszközök működnek. Azért azt nem könnyű megszokni, hogy pakolásra is alig van hely és kisegítő személyzet alig van.

– A Pulitzer-ügy és a Herzl című darab főszereplői megharcoltak álmaikért, nagy tetteket hajtottak végre. Önhöz közel áll az ilyen harcias habitus?

– Inkább ilyen lennék, mint megalkuvó. Az értelmes élethez fontos a küldetés. Nekem az a célom, hogy olyan előadásokat készítsek, amiket nézve jól érzik magukat a nézők, legyen az komolyabb vagy könnyedebb. A Pulitzer-ügyben Szinetár Dóra tériszonyával kellett megküzdenünk – aki szinte végig egy ingatag emelvényen ül. A Herzlben viszont, mivel kevesebb a történés, a feszültséget kellett megteremteni és fenntartani – a sok elhangzó történelmi információ ellenére is.

– Zsidó kötődésű, érdeklődésű rendező máshogy nyúl ilyen témájú darabhoz?

– Nem tudom. Én A Jentlt nagyon félve rendeztem öt éve, nem éreztem, hogy elég felkészült vagyok, már ami a zsidósággal kapcsolatos történelmi tudást illeti. Semmilyen vallási nevelést nem kaptam, de nyitott vagyok. Egy rendezőnek az a dolga, hogy objektíven álljon az ilyen témákhoz is. A Pulitzer-ügyben hangzik el az a fontos mondat, hogy nem lehet büntetlenül olyan családban felnőni, ahol ötezer éve nem volt analfabéta. Apám (Czeizel Endre orvos-genetikus – a szerk.) is azt hangoztatta: meg kellene tanulnunk, hogy a tehetséggondozás, a tudás megszerzése és továbbadása, valamint a gyerek, az utód adja a zsidó – és minden más – kultúra lényegét.

Spinoza Fesztivál 2016
2016. szeptember 10. - 25.

 

Czeizel Gábor
1961-ben született, az ország szinte összes nagyvárosában rendezett már, 11 évig dolgozott a kaposvári teátrumban, jelenleg a Spirit Színházban, a budaörsi Latinovits Színházban, a Rózsavölgyi Szalonban és a Spinozában állít színpadra darabokat.


Álomból valóság
Herzl
Moccanni alig lehetett a Herzl című darabon. A „helyezkedést” nehezítette, hogy a két színész ráadásul a székek közötti folyosón is közlekedett. Ahol például én is ültem, így amikor Gyabronka József többször is megbotlott a széklábakban, kénytelen volt a vállamba kapaszkodni. Megvalósult a „színház testközelből” élmény.
A magyar származású Theodor/Tivadar Herzl (Makranczi Zalán) megszállottan keresi Izrael Állam megalapítására a megfelelő területet. A lánglelkű, határokat és akadályokat nem ismerő, forrófejű férfi mesél nagyívű terveiről a helyzetet reálisabban látó, visszafogottabb Max Nordau (Gyabronka József) pszichiáternek. Akivel ugyanott nőttek fel, mégsem ismerték egymást akkor. Ám annyira jóban lesznek, hogy rendszeresen találkoznak Párizs, Bécs, London kávéházaiban.
A pincér (Hajdú László) mondataiból derül ki csupán, hogy éppen melyik országban vagyunk. Egyre inkább együtt szövögetik az álmot. Míg Gyabronka nyelvbotlásait úgy javította, hogy szinte észre sem lehetett venni, addig Makranczi helyenként túljátszotta a szerepet, sok volt – hangerőben, gesztusokban.
A fantáziajáték tényekkel műfajba sorolt darab túl sok lexikonszerű információt tartalmaz, mindezt valamennyire oldják a pincér kupléi és az elmondott zsidó viccek, de kifelé menet még mindig kavargott a fejben a rengeteg adat.
–KV


Európa menthetetlen
A Pulitzer-ügy
Volt egy Makón született bátor férfi, aki 17 évesen, angolnyelv-tudás és pénz nélkül Amerikába ment, ott 22 évesen szenátor lett, majd megteremtette a modern újságírást, később megépíttette New York első felhőkarcolóját (14 emeletes volt), és mai szóval élve milliárdos médiacézár lett. Ráadásul az amerikai elnököt, Rooseveltet is beperelte. Ő Joseph Pulitzer, azaz Pulitzer József, a magyar származású zsidó újságíró.
A Pulitzer-ügy történelmi hűséggel íródott szöveg, és helyenként a mai korra
is rímel (korrupció, panamázás). A bírósági tárgyalással kezdődő darabban Pulitzer (Fodor Tamás) pert nyer Roosevelt (Makranczi Zalán) amerikai elnök ellen, aki visszaperli őt rágalmazásért. A következő perben szintén Joseph Pulitzer az egyik érintett, a másik öccse, Albert, akit szintén Makranczi alakít, a vád, hogy összejátszottak, és így lett egyeduralmuk az amerikai lappiacon. Holott a testvérpár szóba sem áll egymással.
Az utolsó részben az öreg, beteg Josephfel egy újságíró (Szinetár Dóra) készít interjút, fény derül a családi titokra és arra is, hogy miért csak Amerikában osztják a Pulitzer-díjat: Európa menthetetlen.
Fodor Tamás remekelt Pulitzer szerepében: erőteljes és mellébeszélést nem tűrő volt, miközben helytállóan az elnököt bírálta, könyörületes, ám hajthatatlan, amikor öccsével vitázott és őszinte, kissé megfáradt, esendő, amikor az csinos és fiatal újságíróval beszélgetett. Szinetárnak jobban állt a naiv újságíró szerepe, mint a kemény bírónőé, Makranczi pedig pont azzal az eszköztárral dolgozott az ifjabb Pulitzerként, mint előzőleg Roosevelt elnökként.



Még a fesztiváli bemutató előtti éjjelen is vágta Dénes Gábor rendező, operatőr Töredékek a magyar zsidóság történetéből című sorozatának 6. és 7. részét, amik az 1905–41 közötti éveket dolgozzák fel. A 30 perces filmeken Raj Tamás rabbi meséli emlékeit, élményeit, valamint a korabeli fotókat, a híradórészleteket és az archív felvételeket kommentálja. Megjelenik a filmben például Kamenyec-Podolszkij, a Szabolcs utcai kórház, temetők, zsinagógák. A rendező tervezi a sorozat befejező három részét is, amivel a holokauszton, az ’50-es és ’70-es éveken át eljutunk napjainkig.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!