Pintér Béla és Társulata: Fácántánc, Szkéné Színház
Az ember menekültként, kiszolgáltatottként könnyen lesz bűnbak. Ha meg már egyszer bűnösnek kiálttatik ki, könnyen megkínozható. Az eltűnt kedvencért sós kútba tehető például. De hát meg is érdemli a büntetést, hiszen enni merészelt, s evett, amit épp talált: az iskola technikusának dédelgetett nyulát, talán. Büntetés előtt persze még jól el lehet gáncsolni. Kerék alá azonban nem kerül, mert már a sós kutat sem éli túl.
A befogadás (merthogy nemes lelkűen azért befogadták aranyáért cserébe) így végül csúf véget ér a Simon Ferenc Nevelőintézetben, 1695-ben.
Pintér Béla legújabb darabjában a török rabiga lerázásának korába és egy nevelőintézet falai közé szerkesztve beszéli el az elmúlt 25 év tapasztalásait és a jelen történéseit. Egyértelmű megfeleltetésekkel dolgozik. Hát persze, rabiga, az rabiga, elnyomás, az elnyomás, ami nem múlhat el nyomtalanul, ráadásul olykor az új még az előző elnyomóval is lepaktálhat.
A szerző beleszeretett egy ötletbe, és innentől a beazonosítási játék, múltba parafrazálás jobban érdekelte, mint a kérdésfelvetések. Pedig ha nem lennének ezek a direkt megfeleltetések, ha egy pillanatra megfeledkezhetnénk a dekódolásról, jóval izgalmasabb, árnyaltabb lehetne az előadás.
Így azonban a színészek is leginkább csupán típusok megjelenítői és egy pikáns parabola működtetői. Szinte egyedüli kivétel Csákányi Eszter, aki hús-vér emberként ábrázolja az igazgatónőt a maga igazával. Thuróczy Szabolcsnak ellenállhatatlanul jól áll most is Pintér bizarr humora. Stefanovics Angéla meggyőzően hozza a lúzer lázadó, majd a vezetőként saját sérelmeit alárendeltjein leverő archetípusát, Tokai Andrea gyerekszerető ellenzéki tanerőként hitelesebb.
Szerencsére Pintér nem szívbajos, hozzányúl a legszentebb dolgokhoz vagy tabutémákhoz is (légyen szó akár Petőfiről, akár ügynökmúltról, akár a Himnuszról), és különös tehetsége van ahhoz is, hogy a sajátos perspektívából vagy meglepő hangvétellel ábrázolt témák ne csak szórakoztatóak legyenek, hanem a pikáns vegyületek már önmagukban is kiadjanak egy gondolatot. Ráadásul gátlástalanul az abszurditásig fokozza a sokszor már amúgy is irracionálist súroló alapötleteit.
Látszatválasztások jönnek, választások mennek, kultúrák, vallások és nevelési módszerek váltódnak le és íródnak felül. A lázadóból többieket igába betörő, a reformellenzékiből szemellenzős s mégoly diktatórikus vezető lesz. A neveltek élete azonban lényegében mit sem változik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
