„Az a parasztfolklór, amelyre az én versekre kitalált zenéim épülnek, valamikor a falusi közösségben minden ember számára kifejezési formákat, kereteket adott. Mi ezeket szeretnénk megtanulni, és egy olyan városi népzenét teremteni, amely a városi közösségben, a városi fiatalok számára teremti meg ugyanezt a lehetőséget” – fogalmazta meg ars poeticaként 40 évvel ezelőtt a most 70 éves Sebő Ferenc.

 
Sebő Ferenc


Hogy a népzenekutató, muzsikus mennyire sikeresen valósította meg koncepcióját, arról a Kossuth Kiadó gondozásában megjelenő Jávorszky Béla Szilárd jegyezte Sebő 70 című monográfiából tudhatunk meg a legtöbbet.

A CD-mellékletes kötetet a Nemzet Művésze születésnapján, február 10-én mutatják be a Sebő együttes közreműködésével a budapesti Örkény István Könyvesboltban.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!