A magyar tenger partján magyaros konyha jár a strandokhoz. Valami megmagyarázhatatlan módon itt még 40 fokban is jólesik a marhapörkölt galuskával. Megnéztük, van-e „light” alternatívája a balatoni étkezésnek, és ha igen, jól lehet-e lakni vele. Egyikünk a „csak valami könnyű” típusú ételek után kutatott, másikunk hozta a hagyományos stílust.
Igaz, az ebéd végére érve már úgy érzem, köveket raktak a hasamba, de nem bírom megállni, egy ilyen étel után jár a megfelelő desszert. Gofri, csokipudingos, oldalán hömpölyög lefelé a flakonból kinyomott tejszínhab. Gyönyörű. Rendesen kifeküdtem tőle.
A ragacsos édességtől a félliternyi sör okozta telítettség is megszűnt, szomjas voltam, nem is kicsit. A sok zsírtól ragadósnak éreztem magam, de azért ilyen ebéd után panasz egy szájat sem hagyhat el. Alig vártam, hogy folytathassam a napot, hasonló szellemben.
Na jó, a kukorica (250 forint) nem volt zsíros, amit uzsonnára ettünk, de ez is nagy balatoni klasszikus, tehát kihagyhatatlan. Tulajdonképpen nem is uzsonnaként fogtam föl, éhes ugyanis nem voltam még, bár majszolgatni jólesett, inkább a szomjúság gyötört. A sör ebben az esetben csupán tüneti kezelés, addig jó ugyan, amíg issza az ember, de aztán hamar megszűnik a hatás. A habzó ital nem jó választás a kánikulában, fogalmam sincs, gyerekkoromban a potrohos papák hogy bírták egész héten át, óramű pontossággal óránként benyakalni az adagjukat. Nem hagytam ki a lángost sem, sajtos-tejfölöst 440 forintért, szinte ingyen osztják a tocsogós élvezetet. Valójában ez az az étel, amit egy balatoni helyen még álmukban sem tudnak elrontani az emberek. Zsírtól csöpögő ujjal küzdöttem a gravitációval, még a fele sem landolt a földön, máris úgy éreztem, belefulladok. Derekasan megizzasztott a lángos, utána viszont csak pislogni tudtam, mozdulni viszont egyáltalán nem.
A vacsora tette fel a koronát a napi étkezésekre. Babgulyás, fél vekni kenyérrel, kiskanálnyi Erős Pistával (950-ért).
A benne úszkáló húsdarabok kétségbeesetten próbálták áttörni a felszíni zsírréteget, sikertelenül. Eltelített, ápolt és betakart ez az étel, forró volt, mint egy vulkán. Miközben a beton még ontotta magából a napközben beszívott meleget, fújtam és kevertem, a csípős mellékzöngét kenyérrel próbáltam lefojtani. Ha a lángos eltelített, a babgulyásra már szavaim sincsenek, a székből is inkább kifordultam, mint felálltam. De megérte. Minden falat jó volt és finom, a konklúzió szerint pedig megéri nyáron zsírtól tocsogó élvezetekbe merülni. Az igaz, hogy estére úgy éreztem magam, mint egy betonkeverő, de egy jóllakott betonkeverő sokkal szebbnek és békésebbnek látja a világot. Viszont az egyáltalán nem biztos, hogy ezt egy egész hétig képes lennék folyamatosan véghezvinni.
Már a negyedik kifőzdénél jártunk, de még egy nyamvadt salátát sem találtam a restik menüjén. Kísérő sali persze volt, de ahhoz legalább egy alaposan bepanírozott keszeget kellett volna rendelnem, hogy érvényesüljön az íze. Én viszont a nyári lángos- és babgulyástengerben egészséges ételt szerettem volna fogyasztani. A restik hatalmas transzparenssel gügyögték: pali, hambi, kolbi. Gyümi felirattal persze sehol nem találkoztam. Társam rögtön talált magának való ételt, már csak rám, finnyásra kellett várni.
Az ötödik büfénél aztán ráleltem a Kánaánra. Csirkemellek, grillételek garmadája ácsingózott azért, hogy elfogyasszam őket. Kértem hát egy spenótos csirkemellet egy adag salival. Mert hogy salátabár is volt itt. Nagyon megörültem, amikor kolbászt rendelő társam jó négyszáz forinttal többet fizetett mint én. Aztán rájöttem: hiszen ő sört is ihat! A legegészségesebb a decijeként harminc forintba kerülő szódavíz volt, így hát én azt szopogattam a szárnyas mellé. Az étel finom volt, ám egyáltalán nem laktató. Sőt, inkább olyan érzésem támadt, mintha semmit nem fogyasztottam volna. Átlesve a kolbászos tálra még a nyál is összefutott a számban. De nem akartam lebukni, ezért inkább azt hazudtam, jóllaktam, és desszertet sem választottam. Egészséges címszó alatt nem is nagyon találtam volna magamnak édességet.
A délutáni kukoricázás épp jókor jött, hiszen már csak percek választottak el attól, hogy kiessen a szemem az éhségtől. Kopogni akkor már több órája kopogott, nem csoda, hogy társam, fejét kapkodva egyfolytában azt kérdezte, ki az az őrült, aki strandra magas sarkút vesz fel.
A kukoricát közmegegyezéssel egészséges ételnek nyilvánítottuk, hiszen vízben főzik. Cukor persze van benne, de vitamin is akad jócskán az apró szemekben. A napnak ez volt az egyetlen pontja, amikor nem irigykedtem partnerem sörére, láttam, küszködik a korsóval, mondani persze nem mondja, hiszen a szódám miatt végig az absztinenciára utaló poénokkal ugratott. Kárörömöm akkor röppent el, amikor kitalálta, bedob egy lángost is a kuki után. Egyértelmű volt, hogy én nem rendelhettek a nyújtott tésztából, pedig igencsak jólesett volna. Ekkor már nagyon nehezen titkoltam ingerültségemet, és kimentem a közeli boltba, mondván, itt még egy hülye almát sem tudok venni. Soványka uzsonnám egyetlen előnye az volt, hogy társammal ellentétben egész délután a vízben lubickoltam, a parton futkároztam. Mert szinte semmi nem volt a gyomromban, ami miatt a mozgás kellemetlenséget okozott volna.
Sajnos azzal elfelejtettem számolni, hogy a sok mozgástól még jobban meg fogok éhezni. A vacsorára azonban a kelleténél később került sor, hiszen a lángos-kuki kombinációt fogyasztó kollégám aligha volt még éhes. A szódától már rosszul voltam, ezért kértem egy cukormentes kólát, az is telíti a pocakot. Estére egy kiadós adag grillcsirkét választottam és salátát, a káposztalevelek közé jócskán rejtettem tésztasalátából is, persze úgy, hogy a társam ne lássa, a tészta nem túl egészséges. Először laktam jól aznap. Összegezve a megpróbáltatásokat, rájöttem, pár száz forinttal ugyan kevesebbet költöttem, de talán nem a Balaton partján, a rövid nyaralás alatt kéne magam sanyargatni. Túlzásokba persze nem érdemes esni, még egy isteni pacal sem éri meg a rosszullétet. Azért nem véletlen van feltalálva az a sajtos-tejfölös lángos.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
