Vacsora a súgólyukban?
- Súgni tudni kell.
- Darvas magára szabta a szöveget; Tordyra vigyázni kellett.
- Az egri strandon úszás közben végszavazott Ruttkai Évának.
- Ba Éva súgóval besurrantunk a függönyök mögé.

 
Ba Éva

Történt egyszer, még a ’80-as évek elején, hogy a Radnóti Színpad igazgatója, Keres Emil önálló verses esttel lépett színpadra. Hibátlanul adta át a Babits-versek csokrát, ám előadásának második részében elakadt egy Weöres-versszaknál. Mivel a jobb fülére nem hallott, a súgás szóba sem jöhetett, ám azon azért meglepődött, hogy miközben ő segélykérő pillantásokat lövellve oldalaz a függönyhöz, addig takarásban lévő kolléganője nagy elánnal ropja a táncot. De Ba Éva súgó hiába kapkodta a lábát, kizökkent főnöke nem vette az adást: csak az ugrabugrálást látta, nem jött rá, hogy a feledett rész a „kapd a lábad”. A mindenre fölkészült, leleményes pantomimes Éva ekkor zseblámpával megvilágítva mutatta neki a szövegkönyvben a „hiányzó” sort. Hiába. „Évikém, szemüveg nélkül nem látom…” – súgta a színész.

Függöny.

Bizony a színházi súgónak jól kell ismernie a színészeket, arcizmaik rándulásaiból, hajuk simításából, színpadi mozgásuk megváltozásából vagy előre megbeszélt jelzésekből kell kiolvasniuk, mikor siessenek a segítségükre. Ba Éva a fent megidézett eset idején már túl volt a tűzkeresztségen. 22 évesen került a Vígszínházhoz, ahol Ruttkai Éva vette szárnyai alá a beugrósként érkező, megszeppent leányzót. „Tábori Nóra kijelentette, amennyiben én súgok a Párizsi élet című operett premierjén, nem hajlandó föllépni. Öt év múlva akkor vállalta el az előadást, ha én súgtam neki” – vázolja a megváltozott viszonyokat Éva, aki a kezdeti bátortalanság ellenére is egy életre kötelezte el magát a színház mellett. „Ahogy majd’ minden 18 éves lány, én is színésznő szerettem volna lenni. Fölvételiztem is a Színművészetire, a második rostáig el is jutottam, de nekem mindez kínlódás volt, nem akartam még egyszer ilyen stresszt átélni. Időben rájöttem, ehhez nincs tehetségem. A színházhoz viszont ragaszkodtam. Ezért érettségi után többedmagammal leutaztam Kaposvárra, Zsámbéki Gábor igazgató elé járultunk és arra kértük, adjon bármilyen munkát, mert szerintünk a kaposvári színház a világ legjobbja, itt szeretnénk dolgozni. S Zsámbéki meghatottságában kellékesként alkalmazott” – meséli Éva, aki később visszakerülve Pestre a Vígen és a Radnótin kívül a Budapesti Gyermekszínházban segítette ki a megakadt színjátszókat, mígnem 17 éve már a Kecskeméti Katona József Színház sorait erősíti.Nem is elismerés nélkül, hiszen idén augusztus 20-án a színház vezetőségének javaslatára a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült.

Az iskolában nem tanulható színházi súgói szakma erényei közé sorolja a végtelen türelmet, az empátiát, az érthető és tiszta beszédet, a különösen gyors és folyékony olvasni tudást, a kitartó koncentrációt, valamint a színészek bizalmának elnyerését és megtartását, hiszen ha az aktor nem bízik a súgóban, nem is mer fölmenni a színpadra. S ezt nem csak az említett Tábori Nóra-féle eset támasztja alá. „Tordy Géza Salierit játszotta az Amadeusban, közben Szlovákiában is forgatott egy tv-filmet, éjszakánként kocsiba ült, kivitték a helyszínre, este hétre vissza Pestre, csak az autóban volt ideje aludni pár órát. Ilyenkor szólt előadás előtt: »Vigyázz rám, fáradt vagyok!« Néha kinézett rám, de csak elég volt rámosolyogni, hibátlanul játszott. Ha nem látott volna ott ülni, megijed és eltéveszti a szövegét. Néha a jelenlét is elég, hogy a színész biztonságban érezze magát.

Ennek a minőségi jelenlétnek, évtizedes emberi és szakmai bizalomnak tudja be a kitüntetését is, melynek kapcsán közösségformáló erejét is méltatták. „Ezek után nyugodtan föltételezhetem, jól csinálom a dolgom, van értelme reggel fölkelnem, bemennem dolgozni” – örül a díjnak Éva, akinek erős kötődése a színházhoz immáron negyven éve kitart.

Ezt a maximális elköteleződést aztán számos emlékezetes eset bizonyítja. Egy ízben, mikor a Vígszínház társulata az egri várban adta elő Szophoklész Iphigénia Tauriszban című darabját, a címszereplő Ruttkai Évának viszonylag rövid idő alatt kellett megtanulnia a verses dráma szövegét. Ba Éva nem volt rest, egy hét alatt bevágta az egész művet, és hajnalonként az egri strandon hattól kilencig, úszás közben(!) végszavazott Ruttkainak. A tízkor kezdődő próbákon aztán bezsebelték a dicséreteket.

Ám a különös fizikai megterhelés mellett néha a megkettőzöttség (szöveg)tudatával is meg kellett küzdenie. „A Csókos asszony című operettben Tarpataky bárót felváltva játszotta Darvas Iván és Benedek Miklós. Benedek Miklós az eredeti szövegkönyvet tanulta meg, Darvas Iván viszont átírta az egészet a saját stílusára, ahogyan mondta: »így jobban állnak nekem ezek a mondatok«. Lediktálta a saját verzióját, és a két színésznek két külön példányból kellett súgnom.”

Kétségtelen, ezek tükrében nem véletlenül fogadja bosszúsan, amikor rákérdezek, élt-e már „félresúgással” egy ellenszenves színészkolléga megleckéztetése végett. Egyrészt ez szerinte szakmailag elfogadhatatlan, értelmezhetetlen, másrészt ilyen elmérgesedett kapcsolatok nem is adódhatnak a társulatokban, hiszen mindannyian az előadások sikeréért működnek együtt, ha össze is zördülnek, másnap tiszta lappal indulnak neki az újabb próbának. S ahogy a próbák haladnak, úgy lesz ő egyre szótlanabb, s úgy beszél egyre többet a színész, aki jó esetben a premierre megtanulja a szövegét. „Mondhatnám, rám már nincs is akkor szükség, csak biztosításból ülök ott oldalt a takarásban minden előadáson” – nevet Éva, aki a hathetes, napi nyolcórás intenzív próbaidőszak alatt önkéntelenül is megtanulja a darab szövegét.

De mit keres a függöny, a kulisszák mögött? Egy súgónak nem a súgólyukban lenne a helye a színpad elején? – érdeklődöm, s kíváncsiságom oly mérvű, hogy kérdéseim a kuckó paraméterei és a súgó termete közti differenciától az ottani vacsorázás lehetőségeiig terjednek. „A súgólyuk valójában egy emelvény – világosít föl Éva, és abszurdnak tartja, hogy a vacsoráját költse a munkahelyén, miközben az előadást kellene figyelnie –, rajta egy székkel, amire nekem egy párnát is tesznek, mert alacsony vagyok, így tisztán látszik az arcom a megvilágosításban a színpadon játszóknak, akik szinte leolvassák róla a szavakat. Az esetek többségében azonban, főleg operetteknél, a zenekari árok foglalt, ezért jövök-megyek a kulisszák mögött, mindig arra az oldalra állva, ahonnan a színész várja, hogy föladjam neki a mondatot.”

Éva szerint a színház egyértelműen csapatmunka, nem véletlenül híve ő is az együttműködésnek. A nézők ugyan csak a színészt és a díszletet látják, de a színfalak mögött tíz-tizenöt háttérmunkás teszi a dolgát. „A nézői szemek elől takarásban, hangtalanul surran ügyelő, öltöztető, súgó, minden este azért, hogy a produkció minőségi, zökkenőmentes legyen. Én nagyon szeretek szolgálni, és a mi munkánk tulajdonképpen szolgamunka” – vallja Éva, ám hozzáteszi: jó ügyet szolgálni nagyon klassz dolog!

Ba Éva Szász Jánossal és Zsótér Sándorral kifejezetten szeret együttdolgozni. Örömteli, hogy most éppen mindkettővel próbálhat a kecskeméti színházban: Szász rendezésében mutatják be Molnár Ferenc Liliomját, Zsótér pedig O’Neill Hosszú út az éjszakába című tragédiáját vitte színre.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!