Hatalmas érdeklődés és igény van a költészetre, verseskötetekre mégsem szeretünk pénzt áldozni. A fiatalok körében a hangzó, más populáris művészetekkel társult költészet presztízse nagyobb a nyomtatott szónál. Irodalomszemléletünkre és az -oktatásunkra is ráférne egy reform. Az olvasóközönség eléréséhez új utakat kereső könyvkiadók vezetői mégsem borúlátóak. Költészetnapi összeállításunkban a kortárs költészet esélyeiről kérdeztük őket.
A magyar költészet napját 1964 óta ünnepeljük József Attila születésnapján, április 11-én.
„A magyar hagyományosan versolvasó kultúra, még akkor is, ha ennek csúcsterméke, a verseskötet kis példányszámban fogy” – állítja Nyáry Krisztián, a Magvető és az Athenaeum kiadók igazgatója, majd rögtön föl is oldja a látszólagos ellentmondást: a versekhez számtalan más úton hozzá lehet és lehetett férni. Egészen a kezdetektől a jelenig 300–1000 példány közé pozicionálható egy-egy verseskötet reális fogyása – kivételes esetek persze akadnak. Egyik ilyen volt az 1965–85-ig tartó korszak, amikor kultúrpolitikai indíttatásból nagy mennyiségben, olcsón hozzáférhető köteteket adtak ki tízezres nagyságrendben. A kiugró példányszámokat produkáló sikertörténetek másik válfaja akkor valósul meg, mikor a költő személye, sztársága, szerzői brandje, esetleg egyéb közérdeklődésre számot tartó foglalatossága miatt a verseire is sokkal nagyobb figyelem hárul (lásd az érdeklődést az Oscar- és Kossuth-díjas Röhrig Géza legújabb, 8., az ember aki a cipőjében hordta a gyökereit című verseskötete iránt, mely a Magvető Kiadó új verseskötet-sorozatát, az Időmértéket nyitja).
Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó főszerkesztője alapvetően üdvözítőnek tartja, hogy a rendszerváltozással a korábbi küldetéses, jövendőmondó költői szerepnek, vele együtt a költészet kitüntetett státusának, így a mesterségesen felduzzasztott példányszámok korszakának is leáldozott. „Normalizálódott a helyzet, a költők végre letehették az addigi költői szerep erősen ideologikus-politikus ballasztját, és elképesztő magas színvonalú lírát hoztak létre. Tandori Dezső, Petri György, Tolnai Ottó vagy Oravecz Imre költészete talán kevesebb fényt és olvasót kapott, de sokkal szabadabban alkothattak. A szabad és sokhangúvá lett költészettől sokan persze zavarban érzik magukat: a régi versformák és olvasási módok már nem élnek, a versértés körülményei és szabályai megváltoztak – ekként akár egyes alkotók művei is új megvilágítást nyernek. Baka István most megjelenő költői életművét bemutató kötete (Összegyűjtött versek) jó példa erre. A kiadóvezető szerint a verset, az irodalmat és a művészetet újraértelmező (20. század eleji avantgárd) elgondolások soha nem tudtak teret nyerni idehaza. Ezért az oktatásban manapság is a 19. századi, anakronisztikus irodalmi-történeti eszmény érvényesül a leginkább.
Lehetne másképp
Hogy a verskultúránk lanyhulásának elejét vegyük, Nyáry Krisztián szerint az oktatásban négy korábbi magyar hagyomány újraélesztésére lenne szükség. Mivel 10 éves korig a gyerekek a korosztályuknak szóló legigényesebb versszövegekkel találkoznak – Weöres Sándortól Kányádi Sándoron át Varró Dánielig – énekelt formában, elsőként fontos lenne ennek továbbvitele.
Ehhez pedig nemcsak az óvodás-kisiskolás alap adott, de az énekórák, valamint a kiváló magyar dalszövegírás is. Elég csak a frissen megjelent Bereményi Géza-kötetre gondolni, említi Nyáry, utalva a költészet jóval tágabb értelmezésére. Másodsorban szakítani kéne „a halott költő a jó költő” tétellel, a kortárs szerzőkkel való találkozás élménye egy életre kihathat. Újra kellene gondolni az irodalomtörténet-oktatás menetét is, hiszen a kortársakhoz a legtöbb esetben el sem jutnak a Homérosszal és Dantéval küzdő gyerekek, míg az őket érintő kérdésekre választ elsősorban a jelenkori alkotók műveiből nyerhetnek. Végül a 20. század első feléig az iskolai oktatás részeként működő versírói szemináriumok felelevenítése sem lenne haszontalan: ez akkor sem költőképzőként funkcionált, hanem a kulturális szövegek olvasása, fogyasztása felé terelte egy életre a résztvevőket. Ehhez kapcsolódóan Mészáros Sándor úgy véli, sokszor éppen az iskolai oktatás hiányossága irányítja a fiatalok figyelmét a költészet nagyszerűségére, a patetikusság, a kizárólagos mélyértelműség mellett annak üde, humoros, társasági esemény mivoltára, amire a közelmúltban nálunk a slam poetry estek népszerűsége hívta fel a figyelmet.
Slam, Rájátszás, Verslavina
Hogy igenis van igény a költészetre a legfiatalabb generációk részéről, mi sem bizonyítja jobban, mint a rockkoncertek látogatottságával felérő slam poetry estek népszerűsége. Vagy a kortárs könnyűzenei sztárok és költők közös fellépései a szintén nagyszámú közönséget vonzó Rájátszás-koncerteken, ahol együtt áll színpadra Grecsó Krisztián és Beck Zoltán (30Y), Erdős Virág és Kollár-Klemencz László (Kistehén). Nagy Boglárka, a Jelenkor Kiadó főszerkesztője úgy tapasztalja, a slammerek (Kemény Zsófi, Pion István, Simon Márton, Závada Péter) közönsége követi kedvencét, így a verseskönyvek szerzői kiugróan magas példányszámokat tudhatnak magukénak. Simon Polaroid című kötete már rég túllépte a 20 ezres példányszámot, de a többiek köteteit is többször újra ki kellett adni. „A közvetlenebb, az élő előadásban érvényesülő műfaj alapján megkedvelt szerző miatt a komolyabb művekre is fogékonnyá válik a publikum” – rögzíti a tényt a főszerkesztő. Az Athenaeum kiadásában napvilágot látott, Szabó T. Anna és Lackfi János fémjelezte Verslavina-kötettel sem lőtt mellé a kiadó, a versek korábban fölrobbantották a hazai Facebook-közösséget.
Az esetenként 300 ezres megosztás bizonyítja: a 40-es korosztálynak is komoly igénye van a szerelmi-társas viszonyainak versbeli feldolgozására, de persze egy ilyen kötet fogyása össze sem vethető egy pályakezdő költő könyvének példányszámával, még ha az utóbbi 3-4 évben javuló tendencia mutatkozik e téren is. A Kalligramnál megjelent Áfra János-kötet, a Két akarat is kimagasló eredményeket ért el.
A jövő útjai
A leginkább sikeres verskönyveket kiadó Libri Kiadó vezetője, Sárközy Bence mégis úgy véli, ideje új utakra térni a kötetek közönséghez eljuttatása terén – nem véletlen, hogy náluk a marketingstratégiákat kidolgozó csapat létszámban a szerkesztői gárdával vetekszik. „Magas az olvasói ingerküszöb, a régi bejáratott íróolvasó találkozók, reklámozási módszerek ideje lejárt, az alig észrevehető kritika pedig amúgy sincs befolyással a vásárlói szokásokra. Jó lenne már tudatosítani azt is, hogy az olvasás terén a tömegkultúra rég nincs elkülönülve a magas irodalomtól.
Ha a költőkkel karöltve a kiadók és a média (blogok) nem nyitnak a fiatalok valós kultúrafogyasztási igényeire, szokásaira, azaz nem tudják eladni a köteteket a közönségnek, akkor mind a kiadókban, mind a szerzőkben elfogy a motiváció, és hamarosan elhal a verseskötetek piaca is.” Az immár a Jelenkor Kiadóhoz csatlakozó szerzőgárda közös felolvasóestjei (közönségkonvertálás), a hatalmas köztéri hirdetések (tavaly a Nyugati téren hónapokig látható volt az elsőkötetes Kemény Zsófi, Dékány Dávid és Sirokai Mátyás portréja), vagy a fiatalok eleve adott közösségi szórakozóhelyein (pl. Corvin-tető) megvalósuló kötetbemutatók mindenesetre hatásosan biztosították a pályakezdő verselők pozicionálását.
EZT AJÁNLJUK
Mezei Gábor: Natúr öntvény
Kalligram, 2016. 96 o.
A második kötet fiktív kémia: erdő és város mindig is összeért. Erős, sajátos líranyelv, prózát idéző zeneiséggel.
Szabó Márton István: Másodlagos kötések
Jelenkor, 2016. 48 o.
A hétköznapok nyelvének leheletnyi elmozdításával teremt erőteljes lírai jelenlétet az első kötetével jelentkező szerző.
Tamás Zsuzsa: Mit tud a kert?
Magvető, 2016. 62 o.
Bátor, női hangon szólnak a versek. Mit tud a kert? Többet, mint mi önmagunkról tudunk. A gyerekkori éden képeit és folyamatos őszi halottak napját.
Bevetett földek, bevetetlen ágyak címmel költészetnapi kiállítás nyílt április 10-én az Erzsébetligeti Színházban, kortárs költők, pl. Áfra János, Kabai Lóránt, Fenyvesi Ottó, Tóth Kinga képzőművészeti alkotásaiból.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!