A Biarritz-ház
A házaknak is megvan a maguk sorsa, miért pont azoknak ne lenne. A pesti házaknak meg aztán pláne megvan. Itt van ez a hatalmas bérháztömb a Duna partján a Parlament szomszédságában. Nem is egy ház, hanem öt is legalább.
Amerikai háznak is emlegeti a pesti folklór, merthogy amerikai tulajdonban volt egy része, de lehetne, bauxitház, vagy aluház is, mert ennek az iparágnak is egyik központja volt egykor. Házunkkal szemben a Magyar Állami Kőszénbánya Rt. Nyugdíjintézetének székháza áll. Málnai Béla tervezte 1927- re készült el. A benne lévő Elysée Kávéház helyén később az Országház, majd a hetvenes évek elejétől a Szófia étterem üzemelt, ma persze bank pöffeszkedik benne, csakúgy, mint itt, a régi Biarritz helyén. A Málnai-féle háznak egyébként számos magyar filmben is felbukkanó gyönyörű lépcsőháza van. Említést érdemel még a most elbontott benzinkút, amely a város tán legrégebbi ilyes létesítménye volt, a harmincas évektől működött, nyomtalan eltakarítása barbár munka volt. Szemben a Fehér ház egyébként a Palatinus-házak családjába tartozott. A sarkon Gross Andor szállítmányozási vállalatának irodái működtek. Gross később Gabosra magyarosított, a család egyenes ági leszármazottja Gabos Gábor zongora- és bridzsművész… A Biarritz-ház tömbje 1935 és 1940 között készült el, több neves építész – Preisich, Vadász, Verő – tervei szerint, de a – kötelezően előírt – egységesítés vá gvecsei Wellisch Andor nevéhez kötődik. Az építtetők között volt a Bauxit Építőipari Szövetkezet, a Bauxit Ipari Rt, a Biarritz Kávéház, a Ford-Motor Rt. és a „Viktória” Vegyészeti Rt. Az egységes homlokzatú épület külsejét alapvetően a Parlament közelsége határozta meg. A Kossuth tér 18-as számú tömböt Verő Imre tervezte, aki haláláig a házban is lakott. Ő a bauxitiparnak volt első számú építésze, fő műve az 1949–50-ben épült, de még a háború előtt tervezett Nagykolónia épületegyüttese Almásfüzitőn, a magyar bauxitipar fellegvárában. A ház nevezetessége a Duna-parti sarkot elfoglaló, nyáron hatalmas teraszszal kitelepülő, gyönyörű berendezésű luxus kávéház, a francia üdülőhelyről keresztelt a Biarritz volt. Tihaméry Kálmán alapította. A hely átvészelte az ostromot és 1945 őszén az elsők között nyitott meg újra. 1948 májusában aztán csak be kellett csuknia, kávéháztársainak többségével együtt. A Biarritz részleges föltámadása, hagyományainak mentése Berkes Gyula nevéhez kötődik, aki ide született, ebbe a házba, a negyedikre. Nagyapja újságcsináló polgár volt, édesapja az Aluker mérnöke, nyilván ebből fakadón kerültek ide, az „aluházba”. Ő gyerekkorától a vendéglátás bűvkörében élt, a közeli főiskola elvégzése után 1974-től dolgozott a szakmában és 1995-ben valósíthatta meg álmát, saját kávéházát, éttermét, a Biarritzot. Az eredeti teret azonban nem sikerült visszaszereznie. Spekuláltam, mi is volt a mostani helyén – szemben laktam a Balassiban –, s rájöttem, hogy én itt Prágában foglaltam hotelszobát egyszer – itt székelt ugyanis a Cedok névre hallgató csehszlovák utazási iroda. A gyönyörű ház csudás kilátású luxuslakásainak számos neves lakója volt. Az ötödik emeleten él ma is, jó erőben és egészségben Bárdossy György, neves földrajztudós, Széchenyi-díjas bauxitkutató, aki bejárta az egész világot. Szomszédja volt Schirilla dr., aki viszont száz évet élt. A negyedik emeleten lakott Király professzor – róla később még bővebben szólnék. A mai Biarritz helyén házmesterlakás is volt, az egyikben lakott a macskáival Kovács néni, aki Lengyelországból érkezett 1938-ban, és állítólag magyarul soha nem tanult meg rendesen. 1956 őszén viszont senkit sem engedett a házba. A másik házmester, Süveg bácsi, akinek szikvízüzeme volt, fenn lakott a hetediken. 56-ban egyébként – mint azt Droppa Gyuri barátom közölte – a férfiak őrséget is adtak, fegyverük is volt, fokos. A november 4-én megérkező szovjet katonák ennek dacára bejártak a házba dolgukat végezni. A házban lakott Halász Jutka papája – a művésznő fia itt él ma is. A ház 25%-a az önkormányzaté. A hatodikon lévő bölcsődébe járt az MNBalelnök Király Juli és az ő Tamás fia is. Az intézményt mára bezárták, a fővárosi tulajdonban lévő 300 négyzetméteres ingatlan üresen áll. Itt lakik Oscar Pfeffermann úr, aki valami fűtési rendszert talált ki, egyébként erdélyi belga zsidó, ingatlanos, övé a virágos bolt is. Itt élt aztán a Tömpe család és Droppáék. A papa, Droppa Gusztáv külkereskedelmi miniszterhelyettes volt tizenegy éven át, majd brazil nagykövet. Három cég alapítása is fűződik nevéhez: a cégeket is ő keresztelte el: NIKEX, MERT, HUNGEXPO. A környezetvédő, politikus Gyuri „gyerek” nemrégiben költözött el innen. Itt lakott még aztán Waldapfel József irodalomtudós, egy Ráth nevű ezredes, egy Fodor nevezetű mérnök, aki a Tiszavidéki Vegyikombinátot tervezte és disszidált, mert összeveszett Szekér Gyula iparügyi miniszterrel, aki egyébként szintén itt lakott, akárcsak Szepesvári bácsi ÁFOR-igazgató és Kocsis József, aki ugyancsak miniszterhelyettesként működött egykor, és akinek felesége és fia itt él ma is. Magam Királyékhoz voltam és vagyok ma is bejáratos, Julival általános iskolai osztálytársak lévén. Mindig csodáltam a papa, a nagy irodalomtudós hatalmas, negyvenezer kötetes könyvtárát. A könyvtáraknak is megvan a maguk sorsa, nem csak az egyes könyveknek. Ennek a papa halála után árván maradt könyvtárnak jó sorsa lett: gazdájának volt iskolájába, a pataki reformátusokhoz került, akik külön e célra létrehozott termekben őrzik nagy gonddal azt. A kétszáz négyzetméteres lakás összes falát beborító üresen marad polcozattal Juli nemigen tudott mit kezdeni. Azt mesélte vagy száz szellemi foglalkozású ismerőst és ismeretlent hívott fel, de a bútorzat senkit sem érdekelt. Én vittem el végül a hatalmas teherautóra való faanyagot. Most hogy ezeket pötyögöm, mögöttem az e házból való polcokon sorakoznak a könyvek. Jó érzés. Úgy látszik, nem csak a könyveknek, a könyvtáraknak is megvan a maguk sorsa, ahogy a könyvespolcoknak is.