A hét sporthíre – sajnálatos módon a norvég–magyarral rajtunk kívül senki nem foglalkozott – az orosz sportolók doppingbotránya. Azok kedvéért, akik még nem hallottak az ügyről, tömören ennyi: Oroszország éveken keresztül csalt sportolói doppingtesztjeivel.

Állaboratóriumokat működtetett és titkosszolgálati eszközökkel tüntette el a pozitív tesztet produkáló sportolók vizeletmintáit. Kiderült, hogy legfelsőbb állami szinteken is tudtak a csalásról, sőt fedezték azt. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség korábbi elnöke, Lamine Diack lemondott tiszteletbeli NOB-tagságáról, miután Franciaországban pénzmosás és korrupció miatt vizsgálódnak utána.

Diack – még 2011-ben – állítólag 1 millió euró kenőpénzt fogadott el, hogy az orosz atléták pozitív doppingtesztjeit eltüntettesse. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség vezetője azonnali vizsgálatot sürgetett, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökét pedig sokkolta a hír. Természetesen az orosz elnököt is sokkolta. Elannyira, hogy Vlagyimir Putyin azt a Vitalij Mutkót bízta meg a botrány kivizsgálásával, akinél az orosz szálak összefutottak.

Pedig a világ évek óta sejtette, hogy valami bűzlik. „Senki se gondolja, hogy az oroszok lebukása valóban akkora meglepetés  volt – mondja a Vasárnapi Híreknek Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője. – A WADA 2011 óta vizsgálja az orosz doppinghelyzetet, de az ARD filmje adta a végső lökést” – ismeri el a szakember.

Tiszeker Ágnes szerint a fő gond az, hogy a doppingszerek fejlesztői egyelőre előrébb járnak, mint az ellenőrök. Sok olyan szer és módszer van, ami még mindig nem kimutatható, vagy nagyon hamar kiürül a szervezetből (ilyen az IGF, a növekedési hormonok vagy a vérátömlesztés). És ahogy a kábítószerek világában, a sportban is jelen vannak az úgynevezett dizájner szerek, amelyeket ügyes vegyészek nagyon sok pénzből állítanak elő, és melyeket egyelőre nem mutatnak ki a tesztek.

Arra a kérdésre, hogy ő is minden idők legnagyobb doppingbalhéjának tartja-e ezt a mostanit, azt mondja: az orosz doppingügy sokban hasonlít az egykori NDK-s úszónők ügyéhez. Mindenki sejtette, hogy valami nagyon nem stimmel, de a konkrétumokat sokáig nem ismerték. Ugyanakkor ez a mostani mégiscsak más: itt maffiamódszerekről, államilag szervezett megfélemlítésről, nemzetközi csalásról van szó.

A NOB és a WADA felelőssége sem vitatható el – teszi hozzá a magyar doppingellenes szervezet vezetője, hiszen az orosz sportolók éveken át e két szervezet szeme előtt tudtak csalni.

„A WADA – ahogy mondjuk egy statisztikai hivatal – csak azokból az adatokból dolgozik, amelyeket kézhez kap. Ha az alapadatok hamisak, a végkövetkeztetés sem lehet helyes – mondja Tiszeker Ágnes. – Nehéz számon kérni az eredménytelenséget a WADAn, ha az oroszok párhuzamos labort működtettek és a valódi eredmények nem jutottak el hozzánk. Ugyanakkor tény, hogy erősen át kell gondolni a szervezet munkáját, mert ilyen nem fordulhatna elő.”

Nem kétséges, hogy az orosz atléták botránya csak a jéghegy csúcsa. A WADA évek óta vizsgál bizonyos országokat, és többüket figyelmeztette is arra, hogy működjenek együtt a szervezettel.

„Ne gondolja senki, hogy a WADA nem vizsgálja például a kínai vagy az amerikai sportolók doppingügyeit, de az ilyen vizsgálatok nagyon körülményesek és sokáig tartanak. Annyit viszont nyugodtan elmondhatok, hogy felkészül Kenya és Jamaica. Előbbi évek óta bújtatja a doppingoló atlétákat, és akadályozza a WADA munkáját. Utóbbiról pedig elég csak annyi, hogy legutóbb öt vezető atlétájuk bukott meg a doppingteszten.”

Ami minket illet. Magyarországon annak ellenére nem kell hasonló balhétól tartani, hogy a magyar sportolók sem patyolattiszták – állítja Tiszeker Ágnes. A WADA csaknem egy éven át vizsgálta a magyar gyakorlatot, és mindent rendben talált. „Mi a nemzetközi sztenderdek szerint működünk, ezt mondta ki a most zárult audit is. Szétszedtek minket apró darabokra, szóról szóra megvizsgálták a doppingellenes tevékenységre vonatkozó kormányrendeleteket és a gyakorlatot is, de mindent rendben találtak. Ezzel együtt ne gondoljuk, hogy a magyar sportolók nem doppingolnak! Egy NOB-felmérés szerint az olimpiákon induló sportolók 40 százaléka él valamilyen szerrel, ám ehhez képest a pozitív esetek száma mindössze 1,5%. Úgyhogy ne legyenek illúzióink. Azt viszont állíthatom, hogy ha ilyesmi történik is nálunk, az nem a Magyar Olimpiai Bizottság vagy a Magyar Antidopping Csoport tudtával történik” – tette hozzá a szakember.

A balhét a német ARD televízió robbantotta ki még tavaly. Egy dokumentumfilmjükben orosz sportolókat szólaltattak meg, akik nagyjából mindent elmondtak, ami a független vizsgálóbizottsági jelentésben most benne volt. A lényeg: az orosz atlétákat az ország sportvezetői annak ellenére engedték versenyezni, hogy tudták, csalnak. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) egykori munkatársát, a kanadai Dick Poundot bízta meg az ügy felgöngyölítésével.

Csaknem egyéves kutatómunkája eredménye dióhéjban:
- A WADA azért nem tudja pontosan megmondani, hogy pontosan mi történt, mert az orosz labor igazgatója a nemzetközi vizsgálóbizottság megérkezése előtt megsemmisített 1417 doppingmintát.
- A laborban egyébként az orosz titkosszolgálat, az FSzB emberei is ott voltak, és folyamatosan akadályozták a munkát.
- Vitalij Mutko orosz sportminiszter személyesen irányította az egyes problémás doppingminták ügyeit.
- Az oroszok Moszkvában működtettek egy másik, titkos doppinglabort is, amelynek feladata a WADA munkájának ellehetetlenítése, a független doppingellenőrök becsapása volt.
- Az orosz atléták fizettek a szövetségnek azért, hogy ne hozzák nyilvánosságra pozitív doppingtesztjüket.

A 350 oldalas vizsgálati anyag a moszkvai labor azonnali bezárását kérte, és örökös eltiltást javasol öt versenyzőnek – köztük a 2012-es londoni olimpia női 800 méteres bajnokának, Marija Szavinovának, illetve a szám bronzérmesének, Jekatyerina Pojsztogovának, továbbá négy edzőnek.

 

Az oroszok büntetésével kapcsolatban még viták vannak a nemzetközi szervezeteken belül.
A WADA javasolta az orosz atléták kizárását a következő olimpiáról. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség egyelőre egy hétre függesztette fel az oroszok tagságát, és vár válaszokat a botránnyal kapcsolatban a nemzeti szövetségtől. A NOB elnöke szerint a doppingvád ellenére az orosz atléták elindulhatnak a jövő évi riói játékokon.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!