Ami a divatban a Párizsi Divathét, az a Forma–1-ben az új autók bemutatkozása. A „nagy leleplezések” csak a jövő héten kezdődnek, de a Williams – váratlanul már most pénteken előállt a 2017-es modellel. Lehet gyönyörködni.

 
F-1 Williams, 2017.

A Williams nem közölt korábban bemutató időpontot, aztán pénteken egy videóban leleplezte idei Forma–1-es kocsiját. Az FW40- es arról kapta a nevét, hogy a csapat idén 40 éve van a Forma–1-ben.

Az autó orra nem sokat változott a tavalyihoz képest, feltűnő ugyanakkor a nagyon alacsony hátsó szárny és a széles, de csapott első légterelő.

Ami még különlegessé teszi, az a csaknem 2 méteres szélessége (a korábbi 180 centi helyett), és az eddiginél sokkal szélesebb kerekek. A színek maradtak, a Martini továbbra is szponzorálja a csapatot.

Az egyik versenyző szintén a tavalyi, Felipe Massa, aki többször bejelentett visszavonulása után mégsem fejezte be, visszatért, mert Nico Rosberg tényleges visszavonulása miatt Valtteri Bottas a Williamstől a Mercedeshez távozott. A brazil csapattársa a 18 éves Forma–1-es újonc kanadai Lance Stroll lesz.

Bár még egyetlen kört sem tett meg a Ferrari idei modellje, sőt még be sem mutatták a nagyközönségnek, néhány forrás úgy véli, már most B modellen dolgoznak Maranellóban. Több sajtóorgánum szerint a Scuderia már most tévútra jutott a 668-as kódjelet viselő, a La Gazetta dello Sport által nemrég megmutatott autóval, és lázasan dolgoznak azon, hogy a tesztekre épkézláb megoldásokkal álljanak elő. A Ferrari és a Mercedes is használja a többi istálló által szabályellenesnek tartott trükkös felfüggesztést, ennek ellenére többen úgy vélik, a csapat a most tesztelt autóval nem rúghat labdába a hamarosan kezdődő szezonban.
A Ferrari természetesen cáfol. „Ismerjük a képességeinket, és hogy milyen autót építettünk. A csapatnál az eredmények szinkronban vannak a várakozásokkal, de a barcelonai tesztig várnunk kell, hogy másokkal is össze tudjuk hasonlítani” – mondta Alberto Antonini sajtófőnök.


Jövő heti bemutatók
Sauber február 20.
Renault február 21.
Force India február 22.
Mercedes február 23.
Ferrari február 24.
McLaren február 24.
Toro Rosso február 26.
Red Bull február 26.
 






 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!