Tízezer méteren a harmadik olimpia hozta meg számára az aranyérmet. Fábián Lászlóval egy hajóban ülve kajakozott elsőként célba – és abban is az első volt, hogy magyar kajakkenusok azelőtt még nem nyertek olimpián aranyérmet.

 
Urányi János - Forrás: CULTiRiS

A világ- és Európa-bajnok Urányi János rövid pályafutása és rövid élete (mindössze negyven évet élt) alatt huszonötször volt országos bajnok, és hozzá fűződik az az eset is, hogy valójában kétszer nyert világbajnokságot (1954-ben a franciaországi Mâconban, és 1958-ban Prágában), de a mâconi aranyból végül bronz lett, mert a verseny zsűrije úgy ítélte meg, hogy a futam során (Varga Ferenccel evezett a cél felé) akadályozták a svédek párosát, s így csak a harmadik helyen jegyezték érkezésüket. Öt évvel az olimpiai aranyérem után visszavonult a versenyzéstől, majd 1964-ben elhunyt. Emlékét az olimpiai emléktáblán kívül a balatonboglári sport- és szabadidőközpont őrzi, valamint az UTE Urányi–Fábián kajak-kenu vízi telepe.


Először az 1924-es olimpián mutatkozott be a kajak-kenu mint új sportág, de csak tíz évvel később vették fel a versenyszámok közé, így először az 1936-os, berlini olimpián debütáltak a lapátosok.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!