Ilyenkor, év végén szokás, hogy különböző szervezetek ki- és megválasztják azokat a sportolókat, akik a maguk „szakterületén” a legnagyobbat alkották.

  <h1>3 olimpiai és 7 világbajnoki arany – nem kevés ez egy évre - Forrás: Profimedia</h1>-
  <h1>Vitán felül ez Ronaldo éve volt - Forrás: Profimedia</h1>-
  <h1>LeBrone James alighanem a világ legjobb kosarasa</h1>-

3 olimpiai és 7 világbajnoki arany – nem kevés ez egy évre - Forrás: Profimedia

- – Kép 1/3

Az európai hírügynökségek hagyományosan decemberben szavaznak a kontinens legjobbjairól. Idén – nem meglepő módon – a negyedik Aranylabdáját megnyerő Cristiano Ronaldo végzett az élen. A lengyel PAP által lebonyolított voksoláson az idén a válogatottal Európa-bajnok, a Real Madriddal pedig Bajnokok Ligája-győztes csatár 24 ponttal előzte meg a második helyen végző brit teniszezőt, a Rióban olimpiai bajnoki címét megvédő és a világranglistán élre ugró Andy Murrayt.

A harmadik a Rióban három arany- és egy ezüstérmet nyerő Hosszú Katinka lett.

Az Egyesült Államokban két fontos választást is tartottak (nem számítva a novemberi elnökválasztást). A Sports Illustrated című lap munkatársai az ’50-es évek közepe óta választják meg az „Év sportoló személyiségét”. A díjjal nem egyszerűen sportolókat, hanem valódi sportembereket díjaznak. Idén az amerikai profi kosárlabdázó óriás, LeBron James vihette haza a díjat – a Cleveland Cavaliers sztárját másodszor honorálták ekként.

Egy másik, hasonlóan rangos díjátadót is tartanak decemberben, Amerikában. A Laureus Alapítvány Év Sportolója díját általában hat sportoló kapja.

Az idei díjazottak: Novak Djokovics (szerb teniszező), Usain Bolt (jamaicai atléta), Stephen Curry (amerikai kosárlabdázó), Lewis Hamilton (brit kétszeres Forma–1-es világbajnok), Lionel Messi (a Barcelona és az argentin válogatott labdarúgója), valamint Jordan Spieth (amerikai golfjátékos).

A Nemzetközi Sportújságíró-szövetségnél (AIPS) is hagyományosan december végéig lehet voksolni az év legjobb női és férfi sportolójára. A nők 18-as listáján természetesen ott van Hosszú Katinka, akinek legnagyobb ellenfelei valószínűleg a négyszeres riói győztes Simone Biles tornász, illetve a gyorsúszófenomén, a szintén négy aranyat nyerő Katie Ledecky.

A férfiak versenyében Usain Bolt, a brazil labdarúgó Neymar, a szerb Djokovics, a brit országúti kerékpáros Chris Froome, az úszófenomén Michael Phelps és LeBron James az esélyes.

A hazai listák – ahogy mindig – most is egy hónapos késésben vannak. Január 12- én, a Nemzeti Színházban adják át a Magyar Sportújságírók Szövetségének Az Év Sportolója díjait. Nemcsak sportolókat, hanem edzőiket is díjazzák. Tavaly Hosszú Katinka, Cseh László és Dárdai Pál is kapott díjat. A legjobb csapat az Eb-re kijutó labdarúgó-válogatott lett, Az Év Labdarúgója díjat Király Gábor kapta.

Az idei férfi jelöltek: Baji Balázs gátfutó, Cseh László úszó, Gera Zoltán labdarúgó, Hanga Ádám kosárlabdázó, Imre Géza párbajtőrvívó, Kenderesi Tamás úszó, Liu Shaolin Sándor gyorskorcsolyázó, Lőrincz Viktor birkózó, Michelisz Norbert autóversenyző és Szilágyi Áron vívó.
A nők: Babos Tímea teniszező, Csay Renáta maratoni kajakos, Fegyverneky Zsófi kosárlabdázó, Hosszú Katinka, Kapás Boglárka úszó, Kozák Danuta kajakos, Márton Anita súlylökő, Miklós Edit alpesi síző, Szabó Gabriella kajakos és Szász Emese párbajtőrvívó.


 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!