Két hete derült ki, hogy – ahogyan az ezredforduló óta – ismét Kamuti Jenő vezetheti a Nemzetközi Fair Play Bizottságot. A 79 éves sportdiplomata azt mondta az MTI-nek, hogy egyáltalán nem fárad, sőt egyre nagyobb kedve van ehhez.

A múlt héten pedig Altorjai Sándort, a Magyar
Torna Szövetség főtitkárát választották a nemzetközi szövetség (FIG) tanácsába. Aján Tamás,
a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke ugyanakkor még nem döntötte el, hogy újraindul-e
posztjáért – ezt márciusig megteheti. A 77 éves sportvezető, akárcsak Kamuti Jenő, 2000
óta vezeti a nemzetközi szervezetet. Az InfoRádiónak ezt mondta: „Még mindig hezitálok,
vacillálok, de most úgy érzem, hogy indulni fogok. Nem tudom elképzelni, hogy naponta ne
dolgozzak és ne aktívan éljem tovább az életem.”

Címkék: sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!