Ma már talán különösen hangzik, de az olimpiák nem mindig és nem csupán a sportról szóltak. Pierre de Coubertin, a modern kori olimpiák atyjának javaslatára először az 1912-es, stockholmi játékokon rendeztek művészeti versenyeket. Az olimpia előtt eljuttatott sporttárgyú művészeti alkotásokat erre a célra alakult bizottságok értékelték irodalom, festészet, szobrászat, építészet és zene kategóriákban.
Az 1948-as londoni játékokig mind a hét olimpia műsorához kapcsolódtak művészeti, szellemi díjak, ám furcsa módon ezeket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ma már nem ismeri el a hivatalos programok között, így a nemzetek sorrendjébe sem számítanak bele. Szerencsére mi magyarok ebben is különbözünk: a MOB ugyanis hivatalosan is elfogadja ezeket az eredményeket. Mező Ferenc még csak 11 éves volt, amikor megrendezték az első újkori olimpiai játékokat.
A kisfiú rajongott az atlétika, a tenisz, a birkózás és a céllövészet iránt. Az iskolában két tárgy érdekelte igazán: a latin és a torna. Előbbiből hivatás, utóbbiból szenvedély lett. A latin és görög nyelvből diplomát szerző bölcsész több fővárosi iskolában tanított, közben gyűjtötte az anyagot készülő könyvéhez.
„Az ókori olimpia” 1923-ban jelent meg. Nem hagyta abba a munkát, jegyzetei sokasodtak.
Miközben kiadót keresett új könyvének, tudomására jutott, hogy imádott olimpiáján immár művészeti versenyt is rendeznek irodalmi kategóriában, ahová sporttal kapcsolatos lírai, drámai és epikai művekkel lehet pályázni. Jelentkezett munkájával az Országos Testnevelési Tanácshoz, amely – terjedelmi okokból – csak a munka első részét nevezte be, a másik két részt csak elküldte Amszterdamba, hogy egészben is lássa a munkát a bírálóbizottság.
A 15 beérkezett munka közül végül dr. Mező Ferenc alkotását ítélték a legjobbnak. Az volt a zsűri véleménye, hogy ilyen alapos munka még sehol a világon nem jelent meg a témában. A testület aranyéremmel jutalmazta „Az olympiai játékok történetét”.
Dr. Mező Ferenc így emlékezett a nevezetes eseményre: „Isten segítségével győztem a versenyen. Augusztus 1-jén hirdették ki az eredményt a stadionban. A messze idegenben felszökött trikolórunk az árbocra és felharsant nemzeti zsolozsmánk: a Himnusz. Életem legszebb percei lehettek volna ezek, de a sors mostohaságából nem lehettem ott. Mindezekhez a magam részéről csak annyit teszek hozzá: minden csalódásért kárpótol amszterdami sikerem, s boldoggá tesz az a tudat, hogy hazámnak is javára lehettem.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!