Még néhány évvel ezelőtt is sokan furcsán néztek volna rám, ha azt hallják tőlem, hogy egy 12 éves kislány minden autós tapasztalat nélkül úgy dönt, gyorsasági autóversenyző akar lenni… És hogy ez sikerül is neki! Márpedig tömören így lehetne összefoglalni egy rendkívül tehetséges fiatal lány, a 16 éves Keszthelyi Vivien eddigi pályafutását, aki 12 éves korától az OXXO Motorsport versenyzőjeként a Suzuki Kupában jeleskedett, 15 évesen tagja lett az Audi versenyzői akadémiájának, és idén már az Audi TT Kupában indul.

 
Keszthelyi Vivien


– Miért dönt úgy egy 12 éves kislány, hogy autóversenyző lesz?

– Az egész 2013 nyarán Ausztriában kezdődött, amikor édesapámmal meglátogattuk egy ismerősét az OXXO Motorsport kamioncsapatánál. Ekkor láttam először autóversenyt, és nagyon megtetszett. Az év végén már részt vehettem egy Suzuki-tesztnapon, ahol megtanultam jól váltani és igazából vezetni. Tehetségesnek találtak, tesztről tesztre fejődtem, és mivel a Suzuki Kupa szabályai ezt lehetővé teszik, 12 évesen engedélyt kaptam arra, hogy zárt pályán versenyezzek.

– Akkoriban az OXXO Motorsportnál volt Kiss Norbert kamionversenyző Európa-bajnokunk is. Találkozott vele?

– 2014-ben ő is oktatott engem, és bár kamiont nem vezettem, de többször ültem mellette. Fantasztikus volt olyan magasról látni a pályát.

– 2013 óta 60 versenyen 60 dobogós helyezést ért el, nemcsak a junior, hanem a felnőtt férfiak versenyében is lehetőséget kapott, nemegyszer erősebb autókat is maga mögé utasított. Mikor figyelt fel önre az Audi?

– 2015-ben az egyik versenyre kilátogatott az Audi-akadémia megfigyelője. Erről mi nem is tudtunk, de két héttel később érkezett egy megkeresés, hogy szeretnék megnézni, hogyan vezetek náluk.

– Eddig mi volt a legnagyobb sebesség, amit elért?

– Egyszer egy németországi ringen már 320 km-es sebességgel is vezettem.

– Mit kell tudni az Audi német márkakupájáról?

– A hét állomásból, hétvégeken 2-2, félórás futamból álló sorozat Németországban kerül megrendezésre. Május elején lesz az első versenyem a Hockenheimringen, de előtte április közepén részt veszek egy hivatalos tesztversenyen is. Egy 340 lóerős Audi TT Cup versenyautót fogok „megnyergelni”.

– Ez koedukált sorozat?

– Rajtam kívül még egy 19 éves lány versenyez, a többiek zömmel 20 év körüli fiúk.

– Mennyire változtatja meg az életét, hogy az Audinál fog versenyezni?

– Ami az iskolát illeti, magántanuló vagyok, emellett a sport mellett másként nem is menne, és úgy gondolom, az eljövendő időszakban Magyarország és Németország között fogok ingázni.

– Az akadémia célja, hogy profi pilótákat neveljen, a gyorsasági autóversenyzők álma pedig a Forma–1.

– Nekem a német túraautó-bajnokság, a DTM lebeg a szemem előtt, ahol egyébként az Audit, Mercedest és BMW-t vezető pilóták között jó néhány korábbi Forma–1-es versenyző is rajthoz áll.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!