A hang Trumpé, de a kéz Bannoné, mondhatjuk joggal biblikus stílusban, hiszen a hétvégi – főtanácsadójának nézeteit tükröző – döntéseivel az új elnök szinte ószövetségi csapást mért Amerika világpolitikai imázsára. Mindarra, amire az amerikai demokrácia és jogállam büszkén szokott hivatkozni, példát kívánván mutatni más országoknak. Sőt romokban a legendás amerikai hozzáértés mítosza is, mert a – kulcsminisztériumokat egyszerűen mellőző és aztán módosítgatott – kitiltási parancs elképesztő kalamajkákat okozott a repülőtereken.
Nem mintha ez Trumpékat zavarni látszana.
Bannon Trump hangján meg akarta üzenni a saját táboruknak, hogy tényleg eljött a hírportálján hirdetett reváns ideje: a fehérek a színeseken, a férfiak a nőkön, az alsóbb rétegek az eliten, a periféria a centrumon „torolja meg” vélt sérelmeit (és vezetnék le frusztráltságukat). Mármint azt, hogy az elmúlt félszázadban mások is részesedtek az általuk idealizált „fehér, keresztény Amerika” addigi előjogaiban.
Jelképnek szánták, ekként nem vesződtek azzal, hogy a hét kipécézett muzulmán országból senki sem volt részese terrorcselekménynek az elmúlt negyedszázadban, miközben kimaradtak a terroristák hazái, amelyekben viszont Trumpnak vannak üzleti érdekeltségei. Itt nem a biztonság, hanem a bigottság vezérelte a döntéshozókat. Egy valóban létező problémát hiszterizáltak, s a választási győzelem után is kampánycélokat követtek, embertelen ügyetlenséggel.
Ahogy az önjelölt világmegváltók szokták. Ironikus meggondolni, hogy az 1917-es lenini hatalomátvétel centenáriumán egy önmagát „leninistának”, mármint tudatos államrombolónak nevező ember tehette rá kezét közvetve az amerikai kormányrúdra.
S hogy ellentétben azzal a korral, most a Kremlben erős cár ül, míg a washingtoni Fehér Ház lakója hallgat Raszputyinra. Mert a heti világsajtó tele a főtanácsadó – a vezérkari és hírszerző főnök rovására is növelt – befolyása következményeitől tartó elemzésekkel, s eddig már két tucat publicistával osztozom a „Bannon elnök” címben.
Most a 9/11 utáni két elnök, a republikánus Bush és a demokrata Obama (valamint a mértékadó tudósok) által egyaránt elutasított leplezetlen és differenciálatlan muszlimellenesség hangadója súg az elnök fülébe, akitől ez szintén nem áll távol (Trump a 9/11 után a toronyrombolást ünneplő muszlimokat vizionált a Hudson túlpartjára).
Bannon 2014-ben egy vatikáni konferencián azt fejtegette, hogy a „zsidó-keresztény Nyugat” áll háborúban „az iszlámmal”, ami történetesen a dzsihadistáknak is a jelszava (tényleg ideje kirakni a pesti parkból annak a filozófusnak a szobrát, aki szerint a szélsőségesek egymást erősítik). Nem csoda, ha az egyre terebélyesebb iszlamofóbiaipar bedolgozói mindenütt lelkendeznek, míg a másfél milliárd muszlim retteg. Holott együttműködésük nélkül esély sincs a dzsihadisták legyőzésére, vagyis ha van kontraproduktív politika, ez bizonyosan az.
Szóval a centenáriumon is lett „tíz nap, amely megrengette a világot”, hogy a szovjet korszak kultikus könyvcímét idézzem. De már nemcsak a (többségi!) „másik Amerika” szervezkedik egyre komolyabban ellenállásra, hanem a jobboldal és történetesen a Teapárt-mozgalom (Trumpnál jóval gazdagabb) finanszírozója, Charles Koch is, aki a tekintélyuralom szabad és nyitott társadalmat fenyegető „roppant veszélyéről” beszélt. Pedig őt biztosan nem Soros pénzeli.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!