Ez itt a kérdés Európa számára, amelynek kritikus éve már jövő vasárnap elkezdődik a megismételt osztrák elnökválasztással és az itáliai népszavazással.


Hogy aztán a tavaszi francia elnöki és az őszi német parlamenti választás nyomán kiderüljön, dominóként dőltek-e az európai demokráciák is a Trump-taszításra, avagy éppenséggel ellenállnak a demagógia és dezinformáció térhódításának.
Ez ugyanis önmegvalósító prófécia lenne, amire a mostani pánikhangulatban sajnos van esély. Pedig Amerikában sincs Trump-többség, Hillary Clintonra jó kétmillióval többen szavaztak. S az amerikai demokrácia csak csatát vesztett, nem háborút, behódolás helyett ellenállás bontakozik ki, maga a nyertes is látja ezt, mert sorra táncol vissza kampánya tódításaitól. Miközben Európa meg okulhatott is: a héten Merkel is kifejtette, idejekorán kell fellépni az Amerikát meglepő, a szélsőséget segítő dezinformációs áradat ellen.

Különösen sokat fog elárulni a Trump-tagadás sanszairól a bécsi kimenetel. Tavasszal ugyan fele-fele eredmény született a második fordulóban, de az elsőben a szélsőjobb elnökjelöltje csak 35 százalékot kapott, ha élen végzett is. Akkor az 50 százalékra feltornázott sikerét magyarázhatta a zöldpárti ellenjelölttől való nagypárti szavazói idegenkedés. Most azonban már minden polgár számára egyértelmű a tét, s ha a többség mégis a szélsőjobbosra voksolna, tehát Európa egyik leggazdagabb országában is áttörne a mindent tagadó zúgolódás, az bizony baljós jövőt jósolna. S még erősebb hátszelet adna a mini-Trumpoknak.

Mivel az olasz kormányfő bukott brit kollégáját felidézve hazardírozott a népszavazással, az ottani populisták előretörése jelképesen kevésbé drámai lenne – ha persze Itália uniós súlya miatt –, politikailag viszont súlyosabb. A franciáknál még csak alakul a tavaszi felállás, s holnap derül ki, ki lenne jobbról a sikerét már megelőlegező szélsőjobb vezér ellenfele. S csak tavasszal, hogy a Le Pen lánnyal szemben is lehetne-e olyan egységfront, mint amelyik (Chirackal) a papát állította meg (mivel Fillon békehúrokat penget Moszkva felé, igazi dilemma várna a széljobbot támogató Putyinra…). S ha a németeknél valóban Merkel– Schulz párharc lesz is, tehát két anti-Trump verseng a kancellárságért, aggódni még lehet, hiszen a szélsőjobb ott is vérszemet kapott.

Nem is csoda. Amerika nemcsak katonai ereje folytán volt a „nyugati világ bajnoka”, hanem demokráciájával is. Ezért sem tudta senki sem elképzelni, beleértve különben magát Trumpot is(!), ezt az elnökválasztási eredményt. Viszont a világ autokratái egyesültek az ujjongásban. A minap még demokráciaexportért bírált Amerika elnöke januártól olyasvalaki lesz, akinek szava sem lehet a magánvagyont és közhatalmat sajátosan összehangoló tekintélyurak láttán. A héten Trump közölte, hogy fittyet hány az összeférhetetlenségre, s az Ovális Irodából is gyarapítja majd kiterjedt külvilági vagyonát (miközben törvény szabja meg az állam tisztviselőinek az értékesebb külföldi ajándék leltárba vételét is, s paragrafus tiltja a külvilágiak korrumpálását). S nyilván hájjal kenegetik a Putyinokat mindenütt, ha hallják, hogy Trump nemcsak az ellene való tüntetések „szításáért” szidja a sajtót, hanem e globális vagyona felhánytorgatásáért is. Ismerős menetrend. Ellentétben Amerikával, Európának – múltja folytán – nincs alibije.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!