Ha van is jó pár kiszámíthatatlan rezsim, az észak-koreaival egy sem vetélkedhet, már csak a szinte totális titkolózása folytán sem, az egykori kremlinológusok páholyból figyelhették a sztálini Moszkvát egybevetve a Kim-dinasztia Phenjanjával.
Hiszen még az eleve kiszámíthatónak vélt – nagyapáról apára majd unokára szálló – vezérutódlást sem tartják immár megingathatatlannak, mert némelyek szerint a 29 éves legkisebb fiú számára a hatalom hamuban sült pogácsája mégsem annyira biztos, s ezért amikor egyszerre provokálja az elnökcserét végrehajtó Szöult, az őrségváltást lebonyolító Pekinget és a ciklusváltással elfoglalt Washingtont, sejtések szerint legfőképpen a phenjani tábornoki karnak kíván imponálni. Márpedig az elmúlt évszázad szomorú tanulsága, hogy nincs veszedelmesebb az egyszemélyi hatalom birtokosának – akár önmaga csalhatatlanságát – bizonygató akcióinál.
De miért provokálja egy koldusszegénynél is nyomorúságosabb ország azokat, akiktől léte is függ, legalábbis (tönkretett agráriuma okán) lakossága minimális ellátása? S főként miért hozza kínos helyzetbe éppen azt a Pekinget, amely elvben a legsúlyosabb büntetést is rámérhetné, amennyiben elzárná az olajvezetékeket és leállítaná a létfontosságú segélyezést? Talán azért, mert a legkisebbik Kim nemcsak a hatalmat, hanem a cinikus stratégiát is megörökölte: Kína tart ugyan az észak-koreai atomfegyverkezés kihatásaitól (a fontos partnerének számító Dél- Koreára, Japánra, egész Kelet-Ázsiára), de még jobban attól a káosztól, amely a phenjani rezsim összeomlásával járna. S nemcsak a közös határon átáradó menekülthullámtól, meg az egységes Koreával járó amerikai katonai szomszédságtól, hanem a történelmi példától is: amikor Gorbacsov „feladta” az NDK-t, következett a Szovjetunió felbomlása – mondta egy pekingi vezető amerikai kollégájának pár esztendeje. A mai Kim nyilván bízik benne, hogy az újabb atom- és rakétakísérletek sem módosítanak e kínai logikán, ha születnek is – miként korábban mindig – kemény hangú BT-határozatok, amelyeket Peking nem óhajt megvétózni.
Pókerparti valójában az újabb provokáció is, miként Phenjan rakétáinak mind nagyobb – immár Amerikát is fenyegető – hatótávolsága. De ennek a Kimnek is ez az egyetlen ütőlapja, amellyel további támogatásra zsarolná a rezsimjét energiával és élelmiszerrel segélyezőket. Ahogy felmenői, ő is e vészes fegyverprogram fékezését kínálgatja cserébe, hogy aztán pár év múlva a szokott recept szerint megszegje az ígéreteit és kezdődjék elölről a zsarolás. Csakhogy most új és veszélyes eleme a játszmának az, amit egy amerikai magas rangú a minap úgy fogalmazott, lehetséges, hogy Észak-Korea két ország kísérletét hajtja végre, s a másik a jóval veszedelmesebbnek tartott Irán. Márpedig nyugati elemzők szerint Teherán atom- és rakétaprogramjának komoly támasza már évek, ha nem évtizedek óta ez az észak-koreai „kísérleti terep”. A pénzszűkében lévő Phenjan közismerten gátlástalanul szolgálja ki a többi rossz rezsimet, de még terrorista csoportokat is fegyverrel és technológiával. Vagyis az újabb földalatti atomrobbantás nemcsak a térségben okozott rengéseket, hanem jóval távolabb is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!