Obama a kongresszusban mondta el utolsó elnöki beszámolóját „az unió helyzetéről”, ám valójában nem az ott ülő politikusokhoz szólt, hanem a képernyőn át nemzetéhez. S nemcsak az amerikaiaknak üzent, hanem nekünk is, amikor óva intett „azoktól a hangoktól, amelyek törzsekké taszítanak vissza minket, s bűnbakká teszik polgártársainkat, akik nem úgy néznek ki, mint mi, vagy nem úgy imádkoznak, mint mi, vagy nem úgy szavaznak, mint mi”. S az elnök figyelmeztetett: Amerika már ment át nagy változásokon és „minden alkalommal akadtak, akik azt mondták, hogy félnünk kell a jövőtől… és a múlt dicsőségét ígérték visszacsinálni”.

De mi mindannyiszor legyőztük azokat a félelmeket – mondta Obama, visszhangozva az ugyane pódiumon a nagy világválság idején elhangzott roosevelti tételt: félni csak a félelemtől kell. S az újraválasztás nyűgétől megszabadult elnök a helyére pályázók leghangosabbikjának veszélyes demagógiája ellen kívánta mozgósítani Amerikát. A máskor felülemelkedő Obama nem tartotta rangján alulinak, hogy – nevét nem említve – frontálisan ütközzék a republikánusok listája élén álló Trumppal, aki éppen e félelmek fő szítója.

Döntenünk kell, hogy politikánk azt tükrözi, ami Amerikában a legjobb, vagy azt, ami a legrosszabb – fogalmazta meg az idei elnökválasztás igazi tétjét Obama. Mert, amint a Huffington Post publicistája írta, „ha az amerikai szavazók elvetik az ország egyedien alapvető eszméit a sokféleségről, a befogadásról és toleranciáról, akkor a világ egyetlen demokráciája sincs biztonságban”. S amikor Obama kijelentette: semmire sem megyünk azzal, „ha azt gondoljuk, hogy politikai ellenfeleink hazafiatlanok vagy gyengíteni próbálják Amerikát”, akkor nemcsak azon honfitársait figyelmeztette, akik pontosan ezt hirdetik, hanem mindazokhoz, akik – sajnos mind több helyen – ilyesmit hangoztatva rombolják a demokráciát.

Akik éppen ama legrosszabb társadalmi ösztönökre alapozzák politikájukat. Amerika is már sok demagógot látott, ám még nem fordult elő, hogy – alig két héttel az elnökjelölő előválasztási sorozat nyitánya előtt – olyasvalaki legyen az egyik nagy váltópárt éllovasa, aki az idegengyűlöletet, a faji és vallási elutasítást, tehát a félelmet lovagolja meg, ráadásul hasonlók élbolyában. Amikor Obama hazája hagyományos optimizmusának és nyitottságának, a külvilággal való együttműködésnek az előnyeit hangsúlyozta, akkor kimondatlanul is szembeszállt a bezárkózással és erőpolitikával, Trump csodaszerével.

Akivel a republikánusok nem mernek kikezdeni, sőt leplezetlen Obama-utálatukkal még a félelem lovasának terepét egyengetik. Miközben a túloldali „szélsőséges” (skandináv típusú) szocialista Sanders éppenséggel a változásoktól nem félő, hanem azokat keveslő fiatal nemzedék kedvenceként szorítja meg az ottani listavezetőt. Clintonnak kínos módon éppen a két sorozatnyitó (az átlagosnál jóval „fehérebb”, liberálisabb) államban okozhat meglepetést, ám láthatóan maga sem hisz elnökjelöltségében. Mivel a felmérések szerint az amerikaiak többsége kedvezően fogadta elnöke üzenetét, Obama a tét megjelölésével annak a Clintonnak az őszi kampányát segítette, akit a Sanders-szavazók is kedvelnek, míg a republikánusok stílszerűen retteghetnek nemcsak Trumptól, hanem vérszemet kapott táborától is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!