Elképzelni is nehéz, hogy január 20-tól a Fehér Ház Ovális Irodájából maga az elnök fogja bombázni az amerikai közéletet tömör Twitter-üzeneteivel, rápirítva a szerinte okvetetlenkedőkre, legorombítva mindazokat, akik őt vagy kormányzását bírálni merészelik. Egy, a szerkentyűje pötyögtetésébe beleszeretett hetvenéves kamasz, akitől a kampány finisében emberei elvették a mobilját, nehogy galibát okozzon. Jövőre vajon ki fogja le az – atomháború indítására is felhatalmazott – főparancsnok ujjait, mielőtt hadüzenettel felérő twittert küld valahová?


Egyelőre senki sem tudja megmondani, hogy Trump figyelemelterelő taktikából twitterezik, avagy indulatait vezeti le, fel sem fogva az elnöki szó súlyát.

Mert minapi üzenetei az utóbbira vallanak. Az alkotmányra hamarosan esküt tevőnek mintha fogalma sem volna arról: lehet dühöngeni a zászlóégetésen, még akár új cikkely javaslatával is próbálkozni (persze hiába), ám nem lehet a szólásszabadságot csorbítani és állampolgárságot amerikaitól elvenni. S hát a Twitter mégsem elegendő a példátlan elnöki összeférhetetlenség feloldását kifejteni: Trumpnak nemcsak a globális vagyona kezeléséről kell lemondania, hanem azt az ovális irodából elérhetetlenné muszáj tennie (például állampapírokba fektetve), ha nem akarják Amerikát karibi banánköztársasággá nyilvánítani.

Éppen ez utóbbi ügy kényszerítette máris Trumpot az első hátralépésre, mert szaktudósok pedzegették, hogy a szupervagyon és az államvezetés összeegyeztethetetlen, amit majd a választásra pecsétet ütő elektoroknak is tudniuk kell. Viszont szupergazdagokkal – alkotmányos tilalom híján – bízvást megtömhette kormányát az elitellenes elégedetlenség sikeres meglovagolója: a milliomosokat korántsem nélkülöző korábbi kabinetek csórók gyülekezetei voltak a milliárdos milliárdosaihoz képest. Hogy ezek az odatartozó kulcsminiszterek fogékonyak lesznek ama legfelső egy százalék igényeire, azt biztosra vehetjük, de a Trump hangzatos ígéreteinek felülő „kék galléros” milliókéra már nem feltétlenül. S hát ott vannak a formálódó kormányzatban az eddig a jobboldal perifériájára szorultak, a maguk ultrakonzervatív társadalom- és gazdaságszervezési ötleteivel, sőt nem maradt hoppon a – kampányban oroszlánrészt vállalt – összeesküvés-mániás szélsőjobb sem. A szavazótábor bigottjai, homofóbjai, abortusz- és iszlámellenesei, fehér fajvédői, s kivált a klímaváltozás (meg a tudomány, így az evolúció) tagadói képviseltetik magukat, a racionális jobboldaliak viszont az irracionalitásra hajló Trump kegyében bizakodnak.

Tényleg, hogyan fognak ezek kormányozni?

Mármint minden valószínűséggel nem elnökükkel, hanem – helyette. Az óhatatlanul felidézett Reagannek kormányzói, s kulcsembereinek kormányzati múltja volt, míg Trump azzal sorolja be elitellenesnek a Wall Streetről hozottakat (bizony: a főmumus Goldman Sachstól is!), hogy viszont Washingtonban járatlanok. A hivatalokban biztosan, a törvényhozásban legfeljebb pénzelőkként jártasak, s nem politizálóként. Márpedig a kisebbségbe szorult demokraták ellenállása kezd kibontakozni, s az Obama-érában eltanulhatták a republikánusoktól az obstrukció stratégiáját, amit éppen az idei választás nem büntetett, hanem jutalmazott. Vagyis a Twitter-elnökség akár komédiába, akár katasztrófába is torkollhat.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!