Király utca 40.

15:10-kor megnyílik végre a szentély ajtaja. Lehuppanok egy régi fa kocsmaasztal mellé a padra. Rögvest utánam még 6-8 ember lehuppan mellém. Magam elé teszek egy söralátétet, jelezvén, hogy innék némi aranyló sert. Plzeňský Prazdrojt mérnek óriási kádból, állítólag a sör így kevésbé törik meg, mint az 50 literes hordóban. A pincér – kiöregedett, ősz focista, akkora pocakkal, mintha az utolsó meccsén lenyelte volna a lasztit – elém tesz egy korsó pilzenit. Ha éppen nem száguld korsó sörrel, akkor az őskori sörcsap tetején lévő tigrist fogja blazírt arccal, abba kapaszkodik, el ne essen. A csapos Néma Bob. Bőrkötényt visel, arca olyan, mintha egy nyolcvanas évekbeli csehszlovák tévésorozatból szerződtették volna. Nem szól, néha rágyújt egy cigire. Képtelenség belőle érzelmet kicsiholni. Csak csapolja a sört, egyiket a másik után. A korsó falán csorog a hab, csöpög a padlóra. A pincér pedig robog a korsókkal a soron következő asztalokhoz. Nem szól hozzám, de figyel. Abban a pillanatban, ahogy az üres korsót letettem az asztalra, már ott is van előttem a következő sör és a cédulámon a következő strigula.

Iszom a sört, egyiket a másik után, közben gyönyörködöm a világ első számú kocsmájában. Semmi extra egyébként. A hosszúkás terem padlóját vörös linóleum takarja. A falon tigrisek és hrabalok. Minden mennyiségben. A bejárattal szemben Bohumil feje a falon, mellette az évszámok. A másik oldalon gusztustalan olajfestmény, rajta Hrabal és egy tigris.

Odébb egy fotográfia, rajta Hrabal, Havel és Clinton. Régi reklámok, plakátok, táblák.

A harmadik sör után kérek egy étlapot. Ekkor már érzem, hogy a Tigrisbe nem lehet betérni. Ide születni kell. Áll a füst, nem szól a rádió, a kocsmai tömeg zaja a legszebb muzsika. Nagyjából ezt hívják emberi párbeszédnek. Igen, van még ilyen. A Tigrisben még van.

Megjön az étlap. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Sörkorcsolyák. Például isteni rántott karaj, jó vastagon, alig kipotyolva, zsírban sütve, sok savanyúval, macskapöcse, ilyesmi. Vagy goulash, ami itt egy bő szaftú, nagyon barna, vörösboros marhapörköltet jelent öklömnyi lábszárdarabokkal.

A serital persze elsőrangú, csodálatos, utánozhatatlan. És nemcsak a sör minősége, hanem a miliő, a társaság, a hangulat miatt. Még „turistaosztályon utazva” is érzem a falakból áramló szellemet, Hašekot, Hrabalt, Egon Erwin Kischt, még Kafkát is, aki talán sose járt itt. Érzem egész Prágát, az egész Monarchiát, a békeidőket, a prágai tavaszt, mindent. Érzem a kocsmai Arlequin-lét boldogságát. Kilépek a birtoklás köréből, és belépek a tiszta létezésbe: újra nulla leszek, körön kívüli, szabad.

A hetedik sörnél megbúsulok. De kár, merengek, hogy Budapesten nincs egy ilyen hely. Egy kultikus, örök, szellemekkel telített kocsma. Nincs egy Japán Kávéház, ahol egy szimpla mellett Piszkos Fredet vagy Fülig Jimmyt éreznénk a hátunk megett. Nincs Három Holló Ady dühös zsenijével, nincs Csiga Vörösmarty világfájdalmával, nincs margitszigeti kisszálló Bródy Sándorral és Keresztes uram tésztába burkolt velős csontjával.

Nekünk nincs ilyenünk. Mi nem hiszünk a legendáinkban, a szellemeinkben, a géniuszainkban, a kocsmáinkban, a konyhánkban, a múltunkban – végső soron önmagunkban. Így aztán megmutatni se tudjuk magunkat – se magunknak, se másnak.

Ekkor eszembe jut a Király utca. Mondjuk, a 40-es számú ház. Hogy ez is lehetne az egyik „világlegjobb kocsmája”. Ha hinnénk magunkban. Ebben a házban fonódik össze a magyar irodalom és a magyar gasztronómia legerősebben. A ma romos, ablaktalan, bedeszkázott, szétgraffitizett falu szellemház aljában mindig is kocsma működött. Nem is akármilyen. A Bécs Városához Címzett Sörház első tulajdonosánál, Gärtner Györgynél inaskodott Gundel János, aki 1869-től vette át az üzletet. Ez volt az első saját bérleménye az öreg Gundelnek. Ez volt az első Gundel vendéglő! Igen, ez éppen az a Gundel a sok közül, aki később az István Főhercegben kényeztette főztjével Mikszáthot, és aki feltalálta a Palóc-levest, a legszebb ételt, amit magyar ürühúsból ehet. Ebbe a Sörházba járt át Krúdy is, miután a múlt századfordulón feleségül vette Satanellát, az írónőt, s beköltözött hozzá a Király utca 47.-be, a Pekáry-házba (az épület Pekáry Imre városi alkapitány számára épült 1848-ban). Itt, a Bécs Városához Címzett Sörházban játszódik Krúdy egyik legnagyobb regénye is, a Boldogult úrfikoromban.

Gyönyörűséges, ahogy a szálak összefutnak itt, a Király utca ezen rövid szakaszán. Majdnem szemben, a 37-es szám alatt (éppen abban az évben, mikor Gundel átvette a Bécsit) 1869. június 2-án Fleischer Jenny világra szülte Weisz Mórt, a későbbi Szomory Dezsőt, a magyar irodalom Métóságos Urát, a Sütő utcai önimádó dandyt. Ezen a nyári napon történt, hogy Liszt Ferenc és Podmaniczky Frigyes éppen erre sétált a Király utcán, megszagolták és megpaskolták a csecsemőt, és arra a véleményre jutottak, „ejnye, be jó szaga van” ennek a gyereknek. A kis Mór pedig, Liszt fehér sörényében gyönyörködve, eldöntötte, hogy zenész lesz. Gundel János mindezt nem láthatta, mert éppen a konyhában felügyelte a zsemlegombócos szalontüdő helyes elkészítését. Most már talán érthető, Krúdy miért állította, hogy a Király utca a legpestibb pesti utca.

Látom magam előtt, hogy a du. négykor nyitó Bécsi Sörház előtt 15:50-kor már 20-25 szomjas vendég várakozik. Magyar törzsvendégek, londoni, prágai, berlini, bécsi és más sörisszák vegyesen. 16:10-kor megnyílik a szentély ajtaja. A falon Krúdy-portrék, Gundel-képek, Szomory-fotók, megsárgult bécsi és pesti képeslapok, régi étlapok, ódon számlák, Liszt-festmény és egy fotográfia a gyönyörű, fiatal Satanelláról. A pincér Krúdy-fröccsöt (9 deci bor, némi szóda) és habos csapolt sört visz az asztalokhoz. Az étlapon szalontüdő, velős csont, vese-velő, pacal, töltött káposzta, berbécstokány, kakashere.

Hirtelen felriadok a mézes álomból. Az Arany Tigris hasas pincére egy újabb sört tesz elém. Csak annyit motyogok neki kissé már zsibbadtan: „Nekünk nincs ilyenünk. Mi nem hiszünk a legendáinkban, a szellemeinkben, a géniuszainkban, a kocsmáinkban, a konyhánkban, a múltunkban – végső soron önmagunkban.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!