Még egyszer szeretném megköszönni, hogy elvállaltad helyettem a cikkek írását. A biztonság kedvéért leírom neked mindazt, amiről szóban már beszéltünk, remélem, tudod majd használni. Az elmúlt öt évben a célközönséged nyája kisebb csoportosulásokra morzsolódott úgy pártszinten, mint virtuális világukban, ahol a morzsolódás óta élnek. A saját hisztériájukba, a saját tehetetlenségükbe belefáradt emberek táplálékát kell szolgáltatnod.

Fontos tudnod, hogy közéleti tárcának nevezett írásaidnak az égvilágon semmi értelme nem lesz, ezzel ne is törődj. A cikkek szavatossága legfeljebb öt nap, akkor majd újat kell írnod. Ha nem hiszed, végy elő egy pár hónappal ezelőtti újságot és olvasd át, meglepve tapasztalod majd, hogy már nem is emlékszel azokra a napokra és azokra a botrányokra, és belátod, hogy valóban, ennek az egésznek semmi értelme, inkább kapálnád a veteményest, fejnéd a tehent.

Ahhoz, hogy értelmét érezd bárminek, amit csinálsz, egészséges környezetre van szükség, ahol a tetteknek és szavaknak következményük van, ez a közeg ellenben leginkább egy zárt osztályhoz hasonlít, ahol már nem a gyógyítás, hanem a gyógyíthatatlanok kezelése a cél. A beteg lélek tápláléka méreg, valami nyugtató, zsibbasztó, serkentő méreg.

Korábban ezek az emberek egy nagy nyájban vonultak. Együtt élték meg a nagy csalódásokat, ezért egymást kezdték hibáztatni a közös kudarc miatt. Ekkor történt a nagy morzsolódás és megkeseredés. Megkeseredettségük legfőbb oka, hogy felháborodásuknak semmilyen következménye nincsen. Kimerült vakok kiabálnak vakvilágba. Elfáradtak.

Az emberek, különösen, ha veszélyben érzik magukat, csatlakoznak egy nyájhoz vagy létrehoznak egyet. Ahhoz, hogy a nyájban maradhassanak, hogy a nyáj hierarchiájában egyre feljebb és feljebb kapaszkodhassanak, a nyáj törvényeit és szabályait követik. Minél határozottabb elvek mentén fogalmazzák meg állásfoglalásaikat, annál jobban sötétül el körülöttük a világ.

Bégetik a nyájuk igazát a sötét éjszakában. A Hold sehol. Nem hajlandóak meghallgatni senki mást. Az elvek, amelyekre mint a fény forrásaira hivatkoznak, valójában a sötét kamrák csapóajtói.

Odabent a sötétben az elfásult, állásától, pozíciójától, egzisztenciájától megfosztott vagy nyugdíjba vonult olvasód egyetlen öröme a mindennapos felháborodás. Ül otthon a gépe előtt és várja, hogy felháborodhasson, meghatódhasson, kínjában nevessen, várja, hogy a nagy semmittevéséből felrázza a cselekvés illúziója: az olvasás, a virtuális térben erről folytatott vita, a hozzászólás öröme.

Na, Lacikám, nézzük akkor, hogy milyen tárcákat javaslok! Írhatsz fájóan igaz tárcát, ez a leghatásosabb, ennek a szavatossága akár egy hét is lehet. Lélek, Lacikám, lélek! Hatásvadász, személyes hangvételű írás, amely közállapotokat egy kis gyermekkorral, fiatalsággal, elmúlással, reménnyel és szomorúsággal fűszerezve megcsiklandozza az olvasó könnymirigyeit. Ahhoz, hogy valami fájóan igaz legyen, meg kell szakadjon a szív. Nem muszáj persze megszakadnia, de csinálj úgy! Figyelj, mutatom: ott álltam az iskolaudvaron, ahol Icuka puha csókot lehelt az arcomra 1987 nyarán és kivirágzott a lelkem, ott álltam az iskolaudvaron, és a szívem majd megszakadt, mert tudtam, hogy Icuka most a Nemzetgazdasági Minisztérium titkárságának… Na, igen, Laci, ez már más. Ez a cinikus, vicceskedő, jópofázó tárca. Ez a legegyszerűbb. Nevetségessé tenni egy nevetséges embert vagy nevetséges emberek csoportját. A cinikus, vicces és jópofa újságíróknak is van egy nyája. Határozottságuk abból fakad, hogy a fegyverüket kizárólag ők használják, a parodistát nem szokás parodizálni. Az egyetlen fegyver ellene, ha nem nevetsz rajta, de arról meg nem tud. Aztán írhatsz sorsos tárcát a mélymagyar valóságról. Valami kegyetlenül nyers, magyar halált. Az értelmiségi kedvenc eledele ez. Egy jó kis halál reggelire, ebédre, vacsorára. Felböfögni egy ilyen sorsos tárcát a söntésben, oh, már csak pár év a vastagbélrák. Bátran dögleni bele a magyar életbe, drága áldozattal. Ha biztosra akarsz menni, írj egy emberi jogos tárcát, az mindig bejön, na, most mennem kell, meg kell fejnem a tehent.

Marci

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!