Heti abszurd rovatunk válogatása.

 
 

A hét idézete
„Mi a Filmalapnál az egyetlen olyan kulturális sziget vagyunk, amelybe a politika nem szól bele. Ez volt a feltételem, különben nem vállaltam volna. Politikailag teljesen független vagyok.” Ezt Vajna (Andy) György mondta a Figyelőnek. A lap munkatársa szerencsére feltette az ezt cáfoló kérdést is – „Számos jogalkotói döntés hozta kedvezőbb helyzetbe a kaszinóit. Ezek minek köszönhetőek?” – mire a filmügyi biztos, az állami pénzzel stafírozott TV2 csatornatulajdonos így felelt: „A jogszabályokat az Országgyűlés hozza, illetve az arra illetékes szervek alkotják, miért kérdezi ezt tőlem? Megjegyzem, hogy a jogszabályok mindenkire vonatkoznak, nem csak nekem kedvezőek vagy kedvezőtlenek.”


A hét fenyegetése
Az internet és a média halálos fenyegetés a demokráciára – nyilatkozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Gosc Niedzelny lengyel katolikus hetilapnak. Erről egy vicc jut az eszünkbe: Katonának jelentkezik egy férfi a toborzóirodában. Holnap szolgálatba állhat, fiam, mondja a felvételiztető tiszt, majd megkérdi, mégis, hol szeretne kezdeni. A parancsnokságon, feleli a fiú, mint tábornok. Maga hülye?, kérdezi a tiszt, mire a fiú: Miért, az követelmény?


A hét száma:
700 000 000  
forint. Ennyit vett ki osztalékként két cégéből Csetényi Csaba. Rogán Antal Pasa parki szomszédja igencsak jobban teljesít. 
 

A hét leszakadó plafonja
„– Miért van politikai támadás a Magyar Nemzeti Bank és a Pallas Athéné Alapítvány ellen?
– Mert olyasmit tud Magyarország, olyan modellt mutatott Európának és a világnak, ami példaértékű. A siker hírnöke és tükörben megjelenő képe az, hogy bennünket ilyen mértékben megtámadnak.”  
Matolcsy György jegybankelnök öninterjúja a Vállalkozók Országos Szövetsége, a Széchenyi István Egyetem és a K&H közös győri rendezvényén. 


 

 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!