Válogatás Heti abszurd rovatunkban.

 
A magyar válogatott busza - Forrás: MTI/EPA

A hét felirata
Ria Ria Hungária! Ez lett a magyar labdarúgó-válogatott Eb-hajrámondata – amit a buszra kiírva sikerült angolosítani: Ry-Ry-Hungary. A ry nem jelent semmit, ahogyan a ria sem, de szerencsére nem írták el, és nem is toldották meg egyetlen betűvel sem, például úgy, hogy rye. Az ugyanis azt jelenti: rozs, rozspálinka. És lássuk be, eléggé ostobán hangozna, hogy: Rozspálinka, Rozspálinka, Magyarország!

A hét biztosa
„A Római Birodalom határai – A dunai limes magyarországi szakasza” világörökségi várományos helyszín Világörökség Jegyzékébe történő jelölésével, valamint a Hajógyári-szigeten fekvő helytartói palota bemutatásával összefüggő feladatok koordinációjáért felelős miniszteri biztos. Ez Visy Zsolt titulusa, s mindezért havi 500 ezer forint javadalmazásban részesül január óta, és még november végéig. A Pécsi Tudományegyetem régészprofesszora az első Orbán-kormányban kulturális helyettes államtitkárként dolgozott.

A hét egymozzanata
„Jelen ügy tárgya egymozzanatos korrupciós cselekmény volt, nem pedig egy folyamatos, rendszeres korrupt kapcsolat.” Ezt az indokolást kapta a Magyar Nemzet a Fővárosi Főügyészségtől, amikor rákérdezett arra, hogy miért nem hallgatták le T. Viktor András telefonját abban az ügyben, ami miatt hat magyart, köztük az ex-NAV-elnököt, Vida Ildikót kitiltottak az USA-ból. Az ügyben nem is nyomoznak már, vagyis sosem derül ki, miért tehetett olyan ajánlatot T. Viktor András az amerikai Bunge étolajgyártó cégnek, hogy kétmilliárd forintért el tudja intéztetni a Századvéggel, a termék áfáját öt százalékra csökkentsék. Aha. Megint tanultunk valamit: az egymozzanatos korrupció nem korrupció.

A hét száma: 105 
Ennyi fiatalt tudott egy év alatt – százmillió forintból – hazacsábítani Magyarország a Gyere haza, fiatal! programmal. Pedig az a kampány internetes oldaláról is kiderül, hogy a munkaadók csak mérnökből négyezret keresnek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!