Válogatás Heti abszurd rovatunkban.

 
Ózd jobbikos polgármesterének Facebook-akciója

A hét jogsértése
Jogerősen, másodfokon is a Népszabadság dolgozóinak adott igazat a munkaügyi bíróság. A Mediaworks úgy függesztette fel a dolgozók munkáját, hogy nem tájékoztatta őket előzetesen sem a lap felszámolásáról, sem a felmentésükről, nem kérte ki az üzemi tanács véleményét sem. A tanács elnöke, Danó Anna keserűen így kommentálta az ítéletet: „Igazunk van, lapunk már nincs. A cég számára pedig vállalhatónak bizonyult ez a jogsértés a Népszabadság felszámolásáért.”


A hét nyomozása
Bár már hat embert kirúgtak a Fejér Megyei Hírlapban megjelent meghamisított Orbán Viktor-interjú miatt, a rendőrség még csak most kezdett el nyomozni információs rendszer vagy adat megsértésének gyanúja miatt – ismeretlen tettes ellen. Sikeres nyomozás elé nézünk.


A hét száma: 3,9 milliárd
Ennyi forintot költenek még pluszban Orbán Viktor rezidenciájára a Budai Várban. Az Index írta meg, hogy a Miniszterelnökség költözésére eddig elkülönített 21 milliárd forinthoz csapják a 3,9 milliárdot – a kormány egyedi belsőépítészeti kialakítására címszóval, különösen a miniszterelnök emeletét. Biztosan szép lesz. Ennyi pluszpénzből stadionra is futná már.

A hét felsőteste
Meztelenre vetkőzött Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere. Ez bizonyára máskor is előfordul vele, de most közzé is tette az erről készült képet. Facebook-bejegyzésében indokolt is: „Hónapokon keresztül ismeretlenek aljas szándékkal illegálisan lehallgattak a polgármesteri irodámban. Felvételeket készítettek az ott elhangzott bizalmas, sokszor szenvedélyes, kontroll nélküli beszélgetésekről.” Janiczak, aki amúgy a Jobbik alelnöke, úgy gondolta, így tiltakozik a szerinte magánszféra megsértése ellen. Így írt: „Ember vagyok, amint a képen is látják. Ruha nélkül épp olyan vagyok, mint bárki más.” Pedig ha tudná, hogy nem a ruha teszi az embert. Pláne bajusz.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!