A hét áldozata, a hét száma, a hét mosógépe, a hét felmentése és a hét partiarca.

 
 

A hét áldozata: a földrajz
Az oktatás, és főként az iskolatípusok átalakításának nagy vesztese a földrajz tantárgy. A szakgimnáziumokban ugyanis csak célirányos tanítás zajlik majd, így földrajzot a turisztikai, a földmérési és a bányászati képzéseken lehet csak tanulni. Úgy tűnik, a hatalom szerint ma már nem fontos, hogy az emberek tudják, merre az arra. Elegendő az is, ha négyévente az urnákig elbotorkálnak, de az sem baj, ha otthon maradnak a négy fal között.


A hét száma: 2400 év
Ennyi idő alatt térülne meg a kínai hitelből, a mintegy 500 milliárd forintból megújuló Budapest–Kelebia vasútvonal. A 159,4 kilométer hosszú vonal egy új, Athén kikötőjéig, Pireuszig elvezető vasúti selyemút része lehetne. A vonat most 50 km/h sebességgel tép a felújítandó szakaszon. Van, hogy csak harminccal.


A hét partiarca
Habony Árpád ismét szerepelt a felkapott ibizai szórakozóhely, a Heart Ibiza promóciós videójában. Egyszer már előfordult ilyen, de akkor villámgyorsan levették a magyar miniszterelnök szipogós, bulizó tanácsadóját is mutató reklámvideót. Habony most viszont villámlassan visszakerült egy másik vágott verzióba.


A hét mosógépe
A maximális 45 ezer forintos támogatást kérte és kapta Vécsey László fideszes képviselő a kormány által meghirdetett Otthon Melege Programban. A pénz mosógépre kellett. Ebből is látszik, hogy akadnak kormánypárti képviselők, akik szerint simán meg lehet élni havi 47 ezer forintból, mások 750 ezerből sem jönnek ki. Vécsey ugyanis tavaly csaknem ekkora összegű havi jövedelmet vallott be. Mentségére legyen mondva, azt állította, nem tudta, hogy a felesége pályázott.

A hét felmentése
Nem is vesztegetett Hiszékeny Dezső, az MSZP országgyűlési képviselője. Pedig az ügyészség vádja az volt ellene, 2013-ban, a főváros XIII. kerületének alpolgármestereként ötmillió forint kenőpénzt kért azért, hogy egy vállalkozónak bérbe adjon egy önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiséget. Az ítélet elsőfokú, melyben Sz. Sándor másodrendű vádlott befolyással üzérkedés miatt két év, öt évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott. 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!