Folytatása is van a címben jelzett felkiáltó mondatnak, de egy olyan országban, ahol a hózentrógeres miniszterelnök egyetlen ajakbiggyesztéssel szimplán nőügynek tekinti azt, ha hazahívják Washingtonból a nagykövet asszonyt, illetlenség volna leírni azt, hogy töke van a menyasszonynak. Pedig, nem tudom, hogyan vannak vele, de az embernek – amikor Orbán Viktor hetykén úgy fogalmaz, hogy „nőügyekkel nem foglalkozom”, majd megüzeni, hogy mégis – valamiért olyan érzése támad, hogy Magyarországon már nagyon ki kellene mondani valamit. Talán éppen azt, hogy kinek mihez van töke.
Vitéz Bencsik Andrásnak, a Magyar Demokrata Békemenet-szervezős főszerkesztőjének például ahhoz van bátorsága, hogy a kormányáhítattól átszellemült Echo Tévében ujjongva beszéljen az éppen csak még boldoggá nem avatott nemzet vállalkozójáról, Felcsút polgármesteréről, Orbán Viktor miniszterelnök barátjáról, Mészáros Lőrincről: „Abban a szerencsében részesültem ebben az évben, hogy személyesen, egy kollégám társaságában elmehettünk hozzá Felcsútra, és egy nagyinterjút csináltunk vele. Gyerekek, Mészáros Lőrinc tényleg egy tehetséges ember. Nagyon bízom benne, hogy az a barátság, ami Orbán Viktorhoz fűzi őt, az nem szenved csorbát, ki fog tartani élete végéig. Úgy érzem, hogy nála ki fog tartani, mert egy nagyon higgadt, derűs, szellemes, jókedvű ember, és ért a pénzhez. Én mindig álmodoztam arról, hogy gazdag szeretnék lenni, de nem értek a pénzhez. Az egy másik tehetség. Ő ért hozzá, ő a maga erejéből lett milliárdos.”
De akad más példa is a bátorságra. A közpénzből – vagyis az állampolgárok adópénzéből – működő magyar televízió V4 híradójának szerkesztője pillarebbenés nélkül bemondatta Meszes Boglárka hírolvasóval azt, hogy Csehország 200 méter hosszú repülőgép-hordozót építtet Kínával; s hogy a 28 repülőgép, 15-18 helikopter hordozására alkalmas, terrorellenes műveletekben részt vevő anyahajót Csehszlovákia első elnökéről, Masarykról nevezik el. Ezzel a hírrel csak egy baj van: nem igaz. De ezúttal nem azt kell számonkérni az amúgy évek óta a közszolgálatiság bohócgúnyájába öltöztetett állami csatornától, hogy mindannak, amit mondanak vagy mutatnak, nem minden esetben van köze a teljes valósághoz, hanem azt, hogy ha ilyen simán és pillarebbenés nélkül bemondanak egy nyilvánvaló áprilisi tréfát (a cseh honlap ugyanis, ahonnan ezt a hírt az állami magyar televízió átvette, jelezte a cikkben, hogy ez csak egy bolondok napjára élesített álhír), vajon milyen módon és hogyan ellenőrzik ennél a csatornánál az összes többi hírforrást, az információk valódiságát.
De megint csukják be a szemüket, és elmélkedjenek azon, hogyan is működik Magyarországon az adófizetők pénzén működtetett közszolgálat. Képzeljék el, hogy soha, de soha nem csapják be a nézőket félinformációkkal, a híradókban figyelembe veszik a pontosság, a tárgyilagosság, az elfogulatlanság, a függetlenség, az arányosság, a pártatlanság elvét.
És bátor az összes kormánypárti politikus, aki verbálisan úgy üzen hadat országnak-világnak, mintha tetteiknek nyoma sem maradna.
Mert lehet Izauráért tüntető magyarokhoz hasonlítani a CEU ellehetetlenítése miatt tiltakozó Nobel-díjasokat, ahogyan tette Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője; és lehet Soros-bérencnek nevezni azokat, akik kiállnak a CEU mellett, ahogyan megbélyegzően nyilatkozott Németh Szilárd, a Fidesz örökös rezsibiztosa (alighanem már a Nem állítjuk meg a rezsicsökkentést! kampány jegyében). De bátor itt a demokratikus ellenzék is, melynek tagjai olyannyira kétségbe estek a gondolattól, hogy közösen lépjenek fel az országban lassan eluralkodó, központilag irányított megosztás ellen, hogy inkább a megosztásból próbálnak megélni, jobb esetben eléldegélni.
Mindebből, persze, semmilyen következtetés nem vonható le arra vonatkozóan, hogy a magyaroknak kit és mit, de legfőképpen miért is kellene megállítania. Mert mindaddig, amíg a nemzet tagjai csukott szemmel és süketen poroszkálnak szürke hétköznapjaikon, és semmi, de tényleg semmi nem jut az eszükbe az eléjük tolt állami propaganda vagy ellenzéki teszetoszaság láttán, Magyarországon csak a nászmenet áll meg, de legfeljebb a gyászmenet egy-egy kormányplakát alatt. És olyankor mindig kiderült, hogy lám, remekül lehet pózolni az állami propaganda árnyékában is. Most pedig csukják be a szemüket, és képzeljék el azt, hogy kívülről, az országhatáron túlról éppen ilyennek látják ezt a nemzetet: kormánypropaganda előtt pózoló menetnek.
Ha nem tudják ezt elképzelni, akkor nyissák ki a szemüket. Végre.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!