Emlékeznek a „gut, besser, Gösser”, szlogennel hasító sörreklámra? Politikai „átirata” ma nagyjából így hangzana: mutyi, mutyibb, magyar kormány.

Ugyanis nagyjából minden második beszerzés korrupciógyanús – ez derül ki az alig egy hete működő, mintegy 30 szempontot figyelembe vevő Red Flags nevű közbeszerzés-figyelő rendszer adataiból. (A TI Magyarország, a PetaByte és a K-Monitor közös informatikai fejlesztése onnan kapta a nevét, hogy az uniós adatbázisban megjelenő magyar vonatkozású dokumentumokat és információkat monitorozza – a gyanús eseteket pedig piros zászlóval jelöli meg, és azt is megmondja, mi zavarja.)

És a jelek szerint az unió percepciója egyezik a Red Flags drámai „véleményével”: az európai közösség épp most kapta oldalba a kormányt két fajsúlyos ügyben: a miniszterelnöki vő cégének iszonyatos gyarapodására cuppant rá, illetve felfüggesztette a paksi projektet. És az EU nem viccel, érdemi takarításba kezd – a kérdés az, van-e elég nagy „szemeteszsákja”. A héten ismerte el az agrártárca, hogy államtitkárának (és becses nejének) a cége is kapott uniós támogatást, illetve két helyettes államtitkár vállalkozását is „formába hozták” egy kis közösségi pénzzel. De az utóbbi napokban gyónta meg a Miniszterelnökség is, hogy két államtitkárának érdekeltsége korábban bezsebelt némi uniós agrártámogatást.

A dotáció ténye önmagában természetesen nem jelent automatikusan mutyit, ám az biztos, hogy az EU sokkal alaposabban vizsgálja majd a kormánytagoknál landoló pénzek sorsát, mint korábban, ugyanis úgy tűnik: a közösség vette át azoknak a demokráciaőrintézményeknek a feladatait, amelyeket a Fidesz mára gyakorlatilag mind egy szálig bevett. Például a Közbeszerzési Hatóságot (KH). (Itt nexus alapon dőlt el a pletykák szerint, hogy ki kapja az elnöki posztot: miután Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője gyengült a Rogán Antal jelenlegi kormányfői kabinetfőnökkel folytatott harcban, így az emberének tartott Nobilis Márton nem emelkedhetett a KH élére. Helyette a korábbi alelnök vette át a szervezetet – Rigó Csaba irányítása alatt zárták ki a Közgépet a közbeszerzésekből.)

Persze egy működő demokráciában nemcsak az EU lenne képes érdemben kontrollálni a kormányt, de az ellenzék is. Ám annak legnagyobb pártját saját belső vitái béklyózzák – különösképpen a jövő szombati kongresszus előtt. És a szocialista érték- és érdekkülönbségek ki is buknak, például Kovács László száján át. Az egykori pártelnök ugyanis épp a Habony Árpád „utasítási körébe” tartozó Magyar Időkben vizionálta az MSZP halálát (pontosabban azt, hogy félő, a párt nem jut be a parlamentbe). Az pedig egyértelmű, hogy személyi csatározásokban megfáradva és párthalálon aggódva nem lehet kormányképes alternatívát építeni. Egyetlen reménysugár azért megcsillant a héten, miszerint lehet még kraft – ha nem is az országos vezetésben, de a helyi – szocialistákban. Igaz, maga a történés meglehetősen frusztráló és elítélendő.

Történt ugyanis, hogy a Tolna megyei Decsen tartandó időközi önkormányzati választáson induló képviselőjelöltjét borzalmasan fejbe verték valami kemény tárggyal, úgy hogy koponyaalapi törést szenvedett. Kurtyán Ferenc, a párt szekszárdi választókerületének elnöke azt állítja, a polgármester és hívei korábban többször megfenyegették a szocialista politikust – vélhetően győzelmi esélyei okán.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!