Indokolatlanul megterheli a járművet; veszélyezteti az utazóközönséget; kormányhatározat rendelkezik így – ezekkel az aljasul hazug érvekkel hagytak a buszmegállóban egy kerekes székes férfit (családja körében) a BKV sofőrjei. Nem, nem lusták és restek voltak, nem attól hőköltek meg, hogy „ölben kell felcipelniük” a buszra fogyatékkal élő embertársukat. Csupán egy rámpát kellett volna lecsapniuk, hiszen alacsonypadlós viszonylatuk magasából ítélkeztek, és döntöttek úgy: nem jár segítség a járásképtelen embernek.

 
Az illusztráció forrása: Shutterstock

Aki tagadhatatlanul más, mint a többi, nem lábizmai mozdítják A-ból B-be, hanem egy mechanikus szerkezet. Az utasok közül pedig egy sem akadt, aki rárivallt volna a sofőrökre, vagy legalább szolid szóval nógatta volna, hogy eressze le végre a rámpát. A járat törpehatalmai ugyanis habonyi hatékonysággal kommunikáltak: egyszerre szolgáltak hiteles fedősztorival, démonizáltak, illetve keltettek pánikot.

Ugyanis hatévnyi Orbán-rezsim után senki nem kérdőjelezi meg, hogy a kormány jogszabályban vág alá a segítségre szorulóknak – a kabinet munkaképesnek nyilvánított rokkantakat, csökkentette a közmunkások bérét, és fizetőssé tett számos „végkönnyítő” gyógyszert, például a daganatos betegek egyes hányáscsillapítóit. A fogyatékkal élő – a sofőrök szavai nyomán – seperc alatt terebélyesedett a nagy gonosszá, aki elszabadult járművével leveri lábáról az utazóközönséget, és behemót járgánya (elektromos, háromkerekű példány) alatt még a busztengely is megreccsen talán. Félelmetes alak, na – és akitől félünk, azt előszeretettel zárjuk ki környezetünkből, tudatunkból egyaránt. Pláne, ha még más is!

Arra persze csak utólag döbbenünk rá, hogy minden egyes alkalommal, amikor emberek, jelenségek előtt becsapjuk a lelki kaput, magunkat rekesztjük ki a valóság egy szeletéből. A hatalom nagy örömére – nem véletlen, hogy a hatalom már csak pániknyelven kommunikál, és mi az újabb és újabb felmutatott gonosz elől menekülve rohanunk befele a Fidesz szellemi karanténjába. Mert távolról menedékháznak tűnik, ami biztonságot ad. Olyan ez, mint egy brutálisan ijesztő szellemvasút: minél jobban nyomasztanak/rémisztenek a sötétből kiszakadó, ijesztővé maszkírozott valamik, annál intenzívebben markoljuk a gondola korlátvasát, annál erőteljesebben nógatjuk gyorsabb gurulásra. Hogy kiérjünk a fényre. Persze megesik, hogy nem a Nap, csak a vallatólámpa ragyog az alagút végén. És tényleg, a kormány szörnyű vallomást akar kicsikarni a polgároktól.

Azt, hogy elhiszik: minden menekült terrorista. Maga a hatalom – de legalábbis az ökle – valóban hittel hiheti. Mert azt, ami a Ligetben történt, nem indokolhatja más, csak az, ha valaki képes gyerekeket és asszonyokat „gyilkológépekké” torzítani elméjében (legyen szó menekültekről vagy nem menekültekről). Másképp ember nem rugdos egy tizenegy éves lányt – aki történetesen ligetvédő.

Mielőtt bárki azzal jönne, minek mászkál a politikai tűzvonalban egy kislány, vegye mindenki észre, hogy a ligetvédők egy előre bejelentett és a rendőrség által tudomásul vett demonstráció részesei – márpedig egy ilyen esemény biztonságát garantálnia kell a rendőrségnek. Magyarán: a kislánynak nagyobb biztonságban kellett volna lennie, mint bármelyik másik közterületen. Csak éppen úgy esett, hogy egy szolgálaton kívüli részeg rendőr bántalmazta. Persze lehet, hogy nem így akarta a közeg, csak a kormány egyszerűen túlnyomja a pánikgombot, és aki a menekülteket már csak kötelességből is terroristáknak látja, az a ligetvédőket is simán fazombiknak vizionálja.

De mégsem náci zombiknak (akik egyébként léteznek, és egy zsé kategóriás filmben norvég diákokat majszolnak a hideg hegyen) – ebből is látszik, hogy egy átlagrendőrnek is van mit tanulnia démonizálásból. Persze nem lehet mindenki annyira képzett, mint a rendszer egyik ideológiai oszlopa, Schmidt Mária. A történész ugyanis azt találta mondani, hogy Németország egyre gyakrabban viselkedik Negyedik Birodalomként (értsd: egyre gyakrabban erőszakolja rá véleményét a vén kontinensre). 
És bizony nem kell egy áthallászseninek lenni ahhoz, hogy valaki rájöjjön, Schmidt gyakorlatilag azt üzente: ugyanolyan agresszív a német politikai vezetés, mint a Harmadik Birodalomban.
Ami történetesen a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (alias náci párt) vezette államalakulat volt. Azért villanjon meg az öröm az ürömben, mert immár egyértelmű, hogy a jobboldal nem kirekesztő: nemcsak szalonzsidózik, de szükség esetén szalonnácizni is képes.

Az egyetlen kormányzati bökkenő, hogy még mindig akadnak deviánsok. Példának okáért itt ez az affér a 99-es buszon. Az élethelyzet közhelyes: asszony ül a viszonylaton, jegyét kérik, bevallja, az nincs neki. Ekkor lép színre a biztonsági őr (csak a közérthetőség kedvéért, ő egy állami vállalat alkalmazottja, azaz közpénzen tartják). És olyan prímán kezd köcsögölni, hogy a városligeti kopaszok között is bátran megállná a helyét. Gyönyörűen alakul a történet: van bűnbak, fenyítés, alázás – mehetne példának a kormányzati kommunikációs tankönyvekbe. Ám a történet hirtelen megbicsaklik: egy utas felszólítja a biztonsági őrt, hogy beszéljen ildomos stílusban az asszonnyal, illetve a többiek összedobják a pénzt a buszjegyére.

Közösségként viselkednek, na. Ez pedig a politika szempontjából védhetetlen, hiszen ha nem sikerül kikapcsolni az összetartást, hamvába hol a megfélemlítés és a pánikkeltés.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!