Tavaly év végén az ilyenkor szokásos össznépi visszatekintést – felsorolva benne az év jogi disznóságait – egy kérdéssel fejeztem be: 2016 is ilyen lesz?


Most már látom, 2015 babazsúr volt az idei évhez képest. Tavaly még csak elmeszeltek minden baloldalról indított népszavazási kezdeményezést, de legalább nem szentesítettek olyant, amelyik az Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésekbe ütközik. Igaz, akkor még maga a Fideszkormány sem próbálkozott a kvótatrükkel. Tavaly a Fidesz közeli kopaszok még nem követtek el választás rendje elleni bűncselekményt, mint az idén. Nem álltak még Nyakó István (szocialista politikus) elé, megakadályozva, hogy elsőként nyújtsa be kérelmét a Nemzeti Választási Bizottsághoz.

Mert ez akkor is bűncselekmény volt, ha a rendőrség a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette. Az ügyészség pedig még nyomozni sem volt hajlandó a rendőröket elküldő Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke ellen.

Az év igazi „teljesítménye” persze a kvótanépszavazás volt. A Kúria – az igazságszolgáltatás nagyobb dicsőségére – hitelesítette a még ma sem létező „kötelező betelepítési kvóta” elleni népszavazást. Milyen kár, hogy az végül érvénytelen lett. Ez persze nem lett volna akadálya az Alaptörvény hetedik(!) módosításának, ha a bűvös kétharmad összejött volna. Megjegyzem, a kétharmad hiánya nem mindig zavarja a kormánypártot. Mikulás napján előkerült a puttonyból egy olyan feles törvény, amellyel szép csendben sarkalatos, vagyis kétharmadot igénylő törvényt módosítottak. A „Fidesz-bíróság” létrehozásának ötlete első hallásra még az OBH elnökénél, Handó Tündénél is kiverte a biztosítékot.

Pár nappal később azonban már nem is találta annyira alkotmányellenesnek, hogy a Fidesz számára fontos és kényes közigazgatási ügyekben egy ilyen külön bíróság döntsön. Röviddel ezután az igazságügy-miniszterre, Trócsányira hivatkozva közölte, hogy „lekerült a napirendről a közigazgatási bíráskodás szervezeti átalakítása”. De nem került le. Mert a szavazógép december 6-án egy látszólag csupán perrendtartásról szóló törvénybe csempészte bele a Fidesznek oly fontos közigazgatási felsőbíróság létrehozását. Ez már Áder János államfőnek is sok volt és az Alkotmánybírósághoz fordult. Hogy milyen eredménnyel, azt majd jövőre tudjuk meg.

Azt viszont eddig is tudtuk, hogy bölcs politikusaink mindenhez értenek. Sőt mindenhez jobban értenek. A büntetőjoghoz is. Ezért háborodhatott fel a fideszes rezsibiztos, Német Szilárd, hogy a bíróság felmentette a vörösiszapkatasztrófa-ügy vádlottjait. És miközben természetesen „tiszteletben tartja a bírói függetlenség liberális követelményét”, parlamenti bizottsággal akarta megvitattatni a „felháborító” ítéletet. Ahogy az egy illiberálishoz illik. És persze Orbán Viktor miniszterelnök sem hagyhatta szó nélkül a – számos jogász által törvénysértőnek tartott – szegedi ítéletet, amelyben terrorcselekmény miatt ítélték 10 évre a röszkei zavargásokban állítólag részt vett szír férfit. Orbán közölte: „megmondtuk előre, teleplakátoltuk az országot: ha valaki idejön, akkor be kell tartania a törvényeket”. Egy politikusnak meg a száját kéne tartania egy bírósági ítélet kapcsán. Akkor meg különösen, ha az még nem is jogerős.

Szerencsére azonban még mindig vannak igazán független bírák. Bár Polt Péter szerint „az ügyészségen nincsenek politikai ügyek”, attól tartok, ez így, ebben a formában nem igaz. Éppen ezekben a perekben születtek zömmel felmentő ítéletek vagy nagyon enyhe büntetések.

És ha már ügyészség, ejtsünk szót a Quaestor-ügyben folytatott „világszínvonalú” nyomozásról. A botrány kitörése után hetekig szabadlábon hagyott Tarsoly Csabáról, az áttekinthetetlen, visszadobott vádiratról, a szándékosan ki sem hallgatott tanúkról, az MNB vétlenségéről, a le nem foglalt ingatlanokról és a bíróság által összeférhetetlenség miatt kizárt szakértőről.

Az „év bűnözője” címet mindazonáltal a Kétfarkú Kutya Párt nyerné el. Nem elég, hogy a kvótanépszavazáskor megsértették a „rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét” a „Szavazz érvénytelenül” mobiltelefonos applikációjukkal, de még a budapesti kátyúkat is színesre festették. Megérdemelten sújtott le rájuk a törvény szigora!

Évek óta mondjuk, nincs már lejjebb. Pedig van.

"Orbán közölte: „megmondtuk előre, teleplakátoltuk az országot: ha valaki idejön, akkor be kell tartania a törvényeket”. Egy politikusnak meg a száját kéne tartania egy bírósági ítélet kapcsán. Akkor meg különösen, ha az még nem is jogerős."
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!