A bokszolók kézfogása puha, szavuk csendes. Tisztelik egymást. Ezt irodalmi szinten F. X. Toole-tól (is) tudhatjuk, az ő novelláiból készítette az Oscar-díjas bokszfilmet, a Millió dolláros bébit Clint Eastwood. F. X. Toole bunyósként és szorítósegédként évtizedeket töltött a boksz világában. Felőle indulva jól látszik, hogy amivel a mi közéleti szorítóinkban találkozunk, az nem ökölvívás, hanem kocsmai verekedés.
Amikor a Simicska család üti Orbán Viktort, vagy Orbán visz be egy öv alattit a Jobbiknak, egyaránt az adrenalinfröccsöző nagyurak világában vagyunk, nem a szorítók kötelei között. Ők dominálják ma a közbeszédet.
És ha igaza van Orbán Viktornak, hogy nem arra kell figyelni, mit mond, hanem arra, mit tesz, máris emelhetik a szorítólányok a táblát: CEU, első menet. Rektorok, Nobel-díjasok a ketrecharcosok ellen.
A káromkodás, a másik pusztulását, de legalábbis megalázását kívánó beszéd, ha csak a legvégső esetben is, de elviselhető a közös térben (mindannyiunk klubjában, melyet úgy hívnak, Magyarország), ha mély és respektálható érzelmek adják a fedezetét.
2015. február 6-tól nálunk ez a közbeszéd egyik főárama, és nincs ilyen fedezete. Attól a naptól van ez így, amikor Simicska Lajos az Indexnek adott interjúban a férfi szaporítóanyag alpári elnevezésével illette korábbi barátját, Orbán Viktort, az ő harci álláspontját követni nem akaró újságírókról, akik a számára Orbán által összehordott médiumoknál dolgoztak, pedig ugyanilyen hangnemben beszélt.
Ez a mi budoárunk belvilága, ilyen, szokjuk, de rá is csodálkozhatunk, hogy mi történik, amikor külső tekintet néz rá. A napokban a Reuters egy bizonyára ebben a tónusban fogalmazott Simicska- interjút meghúzott volna, ezért az érintett cenzúrát kiáltva itthon borított. Azóta tőle és fiától ömlik a „kibelezünk benneteket”, a farkatokat milliméterenként vágjuk le és élvezni is fogjuk (ezt nem tehettem idézőjelbe, de az eredetivel nem szeretném terhelni az újságpapírt), a másik fél családján belüli coming outtal való fenyegetés, amiben nincs ugyan az undorral játszó szó, mégis a legdurvább gesztus az összes közül. Akik ilyen hangon tudnak beszélni, tetteikben is kíméletlenek és durvák lennének – ha hozzájutnának.
Ez a lehetőség egyelőre érdemben csak a kormánynak adatik. De amit ez a testület a CEU-val tett, semmiben nem különbözik testvéri ellenségei, a Simicska család hangnemétől. Készek kibelezni az egyetemet, egyhangú parlamenti szavazással bizonyították. Az érdemben elveszített október eleji kvóta népszavazás óta Orbánban forr az indulat. Így.
Nem tudjuk, miért fordult ez most a CEU ellen, csak azt, mit mondanak. Kósa Lajos például felhívja a világ Nobel-díjasainak és vezető egyetemi embereinek a figyelmét arra, hogy a kicsi állat, amely szőrös, négy lábú és nyávog, az macska. Inkább akkor már káromkodjon!
Orbán szavakban inkább a Jobbikra fordul. Szerinte Simicska csicskáztatja Vona pártját, ami, még ha nem is feltétlenül a szó legrosszabb értelmét vesszük a börtön- és katonaszlengből, akkor is csak a vitapartner megalázásáról, megsemmisítésének vágyáról szól, semmi másról.
A boksz világában alaptörvény, hogy aki ennyire elveszíti a fejét, előbb-utóbb a padlóra kerül. Igaz, abban a világban léteznek törvények. Nálunk most hatalmi akaratok vannak, melyeket törvénybe foglalnak.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!