Hiába provokálja hazai ellenzékét Orbán Viktor, most sem fogadják a kihívását. Európában igen, ott a héten már a szemébe mondták, hogy a kontinens korszakos politikai, gazdasági és kulturális alkotása, az Európai Unió szétzilálására tör. Nigel Farage, a brit Exit-szervező dezertőr ennek megfelelően egyenesen kitárta felé karjait. Értik, hogy mit csinál. De lényegében tehetetlenek vele szemben.
Ellenfelei nyilván itthon is jól olvassák a szándékokat, de e tekintetben csak visszafogottan reagálnak. Mintha reménytelennek ítélné meg a demokratikus ellenzék, hogy a nacionalizmusában feltüzelt választótömeget ezen az érintkezési felületen leszakítsa Orbánról. Az egyeduralomra törés, az egész országot szabad kasszává változtató gyakorlat bejelölt célpont, az Európa elleni stratégia átlapozható tétel.
Pedig legalább az a nyegleség beindíthatta volna az ellentámadást, amivel a Népszava által megszerzett és közölt levél szerint a Néppárt képviselőit andalította Orbán. Azt állította a magyar konzervatívok vezetője, hogy a Római Szerződés szellemében újra kell gondolni Európa jövőjét, úgy, ahogyan azt Macron francia elnökjelölt is javasolja.
Mintha az mondaná, hogy legyünk a globális felmelegedés kártételeinek ádáz ellenfelei, szegődjünk Trump nyomába. És a nőket is tiszteljük, ahogyan az amerikai elnök.
Nem tudni, hogy Orbán Macron melyik választási ígéretére gondol. Arra, amely szerint az Európai Unió közös pénzét az eurózóna integrált politikai döntéshozatali kompetenciáival kellene alátámasztani? Arra, amely mintha csak a nemzeti konzultációnk állító kérdésével vitatkozna, a közös adó- és szociális politika szükségességét hirdeti, vagy arra, amely általában véve is az unió megerősítését sürgeti? Mindenben az ellenkezőjét mondja Macron, mint a rá hivatkozó Orbán.
Mindenki értené, ha Le Pent idézné, aki lényegében úgy gondolkozik, mint ő. De nem, éppen az ellenfelét hozza fel maga mellett.
Európának joga van egy bizonyos szinten túl nem követni a magyar miniszterelnököt, néhány odavetett kesztyűt a földön hagyhatnak.
De a hazai ellenzék a francia példán elgondolkozhatna.
Az a Macron vált nagy esélyessé, aki elfogadta Le Pen Európa-ellenes provokációját, és nem szociális vagy nemzeti balzsamot kínált rá, hanem az ellenszérumot. Az ellenkezőjét. Egy megerősített Európát. Az már csak egy következő ütem, hogy Európa szociálisan jellemzően nagyságrenddel elkötelezettebb, mint a Magyarországot 2010 óta vezetők. E tekintetben is kínál tehát tágas és látótávolságon belüli hivatkozási alapot.
Macron azonban most a hagyományos szociális témák és válaszok helyett elvállalta a globalizációs ütközőzónát. Ott rögzítette a nacionalista támadással szemközti pozíciót. Az előítéletes gondolkodás szerint ez éppen Franciaországban nem ígért sok jót. A jelek szerint mégis győztes stratégia.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
