A Vasárnapi Hírek 2016. 40. számában megjelent olvasói levelek - Krenner István karikatúrájával.

 
Tiszta a levegő... – Ne kapkodj, drágám! A férjem addig ül majd a szavazatszámláló bizottságban, míg érvényes nem lesz a népszavazás... KRENNER ISTVÁN rajza

Nagy ötlet a népszavazás
Dr. Molnár István, Mátraderecske
Orbánnak a menekültek nagy szívességet tettek: megmentették rendszerét. 2014-ben a választáson még a rezsicsökkentés szele besodorta a Fideszt a nyertes pozícióba, elég volt a „folytatjuk”, de, hogy milyen gyenge lábakon állt hatalmuk, azt bizonyítja a netadó elleni tüntetés. Jöttek a problémák, a nővérek, a rezidensek, a tanárok tiltakozása, mind többen kezdtek el a korrupcióval foglalkozni, a Fidesz oligarcháival, a hirtelen meggazdagodottakkal. Orbán népszerűsége rohamosan csökkent, a gyurcsányozás már kevésnek bizonyult. Az amerikaiak is gondot okoztak, számon kérték a demokrácia szétzúzását, kitiltottak Fidesz-közelieket az USA-ból. Ekkor kezdtek megjelenni a menekültek, hála égnek, egyre többen.
Orbán, tanulva 2014-ből, nem bíz semmit a véletlenre. Nagy ötlet a népszavazás! Igaz, semmi értelme, hiszen jogi következménye nincs, sőt már az unió is belátja, a betelepítési kvóta a nemzetek ellenállása miatt kivitelezhetetlen. Igaz, annak idején mindenki, Orbán is, megszavazta, de változtatni kell.
Ezeket a tényeket azonban félre lehet söpörni, Orbán ezt ügyesen meg is teszi. Most mindenki a szavazással foglalkozik, a pénz nem számít. Ezt a vasat kell ütni 2018-ig, és biztos lesz a győzelem.
A balatonfüredi Fidesz-zsúron is csak ez volt a téma, az ország súlyos gondjairól nem esett szó, nem fontosak. Orbán fürdik a népszerűségben mint az ország megmentője, az elégedettség virít róla. Meg is teheti, hiszen már mindent maga alá gyűrt, a közigazgatási felsőbírósággal a gondot okozó igazságszolgáltatás is oda fog kerülni.
Előbb-utóbb azonban minden diktátor megbukik, Orbánnak is ez lesz a sorsa. Nem tudni, mi lesz az a banánhéj, amin el fog csúszni, magával rántva országromboló rendszerét is. A banán már érik valahol.


„Bármi megtörténhet”
Csernus Károly, Göd
Mondta ezt nemrégiben kedves vezetőnk. Nos, a „bármi” megtörtént. Ha összeesküvéselmélet- gyártó lennék, azt mondanám, hogy ez törvényszerű is lehetett. A robbantásra azonnal beindult a fideszes papagájkommandó, élén természetesen Kósa úrral, álságosan és sunyin utalást téve, hogy „terrorcselekmény” történt. (Kik is szoktak terrorcselekményt végrehajtani mostanság? Na, ugye!)
Érdemi információt persze – a videókat most hagyjuk – a szervek nem közöltek (e sorokat kedden, 27-én írom), szerintem nem is fognak, október 2-ig semmiképpen sem. „Lebegjen” az ügy, mondjuk úgy, hogy nem „migráncs” volt az elkövető, de semmi sem zárható ki. A mai agymosott, megfélemlített, felhergelt magyarnak ennyi már elég, hogy szavazni menjen.
Rádióhír: minden kórházban fekvő szavazópolgár szavazhat vasárnap, ha mozgó szavazóurnát kér. Hogy ez miért hír, nem tudom, csak sejtem. Ez törvény. Ha esetleg a két felrobbantott fiatal rendőr is szavazni fog a kórházban, akkor már tudni is fogom. (A Fidesznek nyilván nem lesz szüksége kettő darab látványosan leadott szavazatra, ezért ez csak egy fikció részemről.)
Az esetleges éles helyzet „kezelésére” ott van az a törvényi lehetőség, hogy a levélben szavazók (döntően romániai magyarok) voksainak végleges számbavétele, összesítése október 5-ig(!) is elhúzódhat a magyar választási törvény szerint. Aztán, ha pont annyi lesz a voks, amennyi kell, akkor úgy lesz. (A futballban is már hosszú idő óta az az előírás, hogy az utolsó bajnoki mérkőzéseket egy időben kezdik, és egyszerre fejezik be. Ha másra nem is, erre OVB-nek még emlékeznie kellene.)
A legfontosabb persze: mielőbbi gyógyulást és felépülést kívánok sokadmagammal együtt fiatal rendőreinknek!


Orbán nem tűr ellentmondást
Hegedűs Sándor, Budapest
Aki dacol az uralkodóval, annak nem kell sokáig várnia a kegyvesztettségre. Ezért aki ebben az érában boldogulni akar, fel kell adnia önállóságát, egyéniségét, és be kell állnia a sorba. Ezektől a kaptafaemberektől sok eredeti gondolatot aligha várhatunk, azt visszhangozzák, amit vezetőjük kinyilatkoztat. A csalhatatlanság árnyékában kezdenek hinni abban, hogy maguk is csalhatatlanokká lettek.
Igaz, a párton belül új szelek fújnak: a hivatalos álláspont mellett (azzal ellentétben) kezdenek szaporodni a másság jelei. Ezzel az új jelenséggel szemben csak tömeges kizárással lehetne küzdeni, de a vezetés nem akarja mélyíteni a szervezeten belüli válságot, mert erre a hatalom rámehet. Marad a zárthelyi vita, a csendes meggyőzés.
Azok a legengedelmesebbek, akiknek a legtöbb vesztenivalójuk van. Ezek a mamelukok egyelőre önmagukat védik, amikor a vezért védik. A 2018-as választások kimenetele a felszínre dobja a látenciákat, amelyek a párt összeomlásához vezethetnek. Ki gondolta volna, hogy az Antall József személyével fémjelzett MDF úgy esik össze, hogy írmagja is alig marad? Arra számítani lehet, hogy minél magasabbról zuhan alá az orbánista mozgalom, annál súlyosabb romokat temet maga alatt.
A következő (győztes) hatalom dolga lesz a romtakarítás, mely időigényes, nehezen helyrehozható feladatnak ígérkezik. Éles küzdelem lesz a győzelemért, annál már csak megtartása lesz nehezebb.


Az embertelenség hona
Fried Ferenc, Budapest
Mi nem vagyunk szívtelen emberek – jelentette ki Orbán Viktor Tusványoson. Azt is hozzátette: a migráció megöl minket. Az a bizonyos 1294 menekült (akit amúgy be sem engedünk) valóban életveszélyes lehet – ha nem is az ország, de szeretett vezetőnk számára, ugyanis csak azt bizonyítaná, hogy minden szava hazugság: hiszen senki nem venné észre, ha itt lennének. Bár beengedésük igazolná Orbán hitét (saját magáról), hiszen a magyarok többsége bizonyára nem szívtelen (a Fidesz-propaganda ezen ugyan sokat rontott), mégis, ő maga az, aki a politikai hasznot minden emberi, keresztényi érték fölé helyezi.
Ha figyelemmel kísérjük mindazt, amit a magyar hatóságok a déli határon elkövetnek, illetve amit nem tesznek meg az ott vergődő nyomorultakért, köztük sok gyerekért, megbizonyosodhatunk efelől. Az embertelen körülmények, a jogi-adminisztratív szívatás, a kilátástalanság, a verőemberek atrocitásai és a segíteni szándékozók akadályozása láttán-olvastán kénytelen vagyok Petőfit idézni: „Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!” Mindehhez még hozzáadódik az értelmetlen népszavazás és az azt „népszerűsítő”, gyűlölködő plakátkampány. Ezek a gyalázatos cselekedetek hosszú évekre megbélyegzik hazánkat, mint az embertelenség honát. Orbánt ez hidegen hagyja, de nekünk nem mindegy: úgy tűnik, ha nem is direktben, de kicsit inkább mégis mi öljük meg a migránsokat.


Mutassák be tévében
Dr. Del Medico Imre, Budapest
A Vasárnapi Hírek szeptember 24-i számában hírt adtak arról, hogy az idei Spinoza Fesztiválon vetítették Dénes Gábor rendező Töredékek a magyar zsidóság történetéből című sorozatának hatodik és hetedik részét. Azt is közölték, hogy a rendező tízrészesnek tervezi művét, amivel napjainkig jut el.
Amennyire örvendetes, hogy ezt a, szerintem filo- és antiszemitákat egyaránt érdeklő témát filmben feldolgozták, annyira sajnálatos, hogy csak egy pár napos fesztiválon mutatták be. Javaslom, hogy addig is, amíg a még hátralévő három rész elkészül, adják le valamelyik tv-csatornán.


Mennyit ér az egyházfő szava?
Hajlik Zsolt, Budaörs
Beszél nekünk a kormány a kereszténységről meg mindenféléről. Mindig biztos voltam abban, hogy az egyházfő, Ferenc pápa szavai sokat jelentenek, amikor a mai világban az ember keresi a kiutat, amikor tényleg büszke kereszténységére. Ezért sem hittem a szememnek, amikor elolvastam Hollik István KDNP-s képviselő szavait arról, hogy a pozsonyi európai uniós csúcstalálkozón semmi nem történt annak érdekében, hogy a kötelező betelepítési kvóta kerüljön le a napirendről. Az összes európai vezető, kivéve a magyarokat, elégedett volt az informális találkozóval, és reményüket fejezték ki, hogy a menekültek kérdésében egyszer létrejön a konszenzus. A magyar vezetés természetesen nem így gondolja.
Úgy vélem, Hollik képviselő is ott volt Pozsonyban ezen a megbeszélésen, és hallotta, hogy kivéve egy-két országot, senki nem ért egyet Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Hollik ott volt a közelében, és ennyit tud az egészről, mint mi, egyszerű emberek. Neki is fontos lenne elolvasni Ferenc pápa beszédét a jezsuita rend egykori tanítványainak európai és nemzetközi szövetsége értekezletén a Vatikánban. A pápa kijelentette, hogy a migráció és a menekültválság a legnagyobb humanitárius krízis a második világháború óta. Azzal folytatta, hogy a mai világban több mint 65 millió ember kényszerült elhagyni a lakhelyét.
Beszélt arról, hogy milyen szerencsétlenek ezek az emberek. Holliknak mint kereszténydemokratának érdemes lenne elolvasnia a pápa szavait.

Olvasóink levelei
Kérjük önöket, amennyiben véleményüket megjelenésre szánják, adják hozzá nevüket. Adataikat bizalmasan kezeljük. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül tükrözik lapunk álláspontját.

 

Kedves Olvasóink!
A Vasárnapi Hírek postacíme: 1300 Budapest, Pf. 231.
Telefonszám: (06-1)999-9531. E számon várjuk olvasóink hívását minden hétfőn délelőtt 9 és 12 óra között.
Faxszám: (06-1)430-1563.
E-mail cím: levelezes@vasarnapihirek.hu.
Kérjük, leveleiket e címekre küldjék!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!