A Vasárnapi Hírek 2016. 41. számában megjelent olvasói levelek - Krenner István karikatúrájával.

 
Októberi sikertörténet... – Dehogy a népszavazás óta! A rendszerváltás óta nem józanodott ki a falu...! KRENNER ISTVÁN rajza

Iskolák és felújítások
Hurenczy Tamásné, Budapest
Mint valami nagy szenzációt jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence az MTI-nek a népszavazás napján, hogy kétmilliárd forint jutott az elmúlt nyáron iskolafelújításra. Dicsekedett, hogy 780 állami fenntartású iskolában valósult meg valamilyen formában ablakcsere, tornaterem- és mosdófelújítás, festés és iskolapad- beszerzés. Elmondta a szokásos statisztikát arról, hogy hány gázkészüléket, kazánt javítottak meg, és még sok egyéb dolgot.
Örülni kellene a hírnek, amit ez a csinovnyik mond nekünk. Csakhogy az iskolák több mint 50 százalékában nincs tornaterem. Több mint a felében a mosdók, a higiéniai követelmények, a WC-k nem felelnek meg az európai követelményeknek. Nem mondta el azt sem, hogy amikor a mutyinépszavazásra a kormány kidobott majdnem 20 milliárd forintot, amikor a határon kívüli mindenféle szervezeteknek adtak többmilliárdos segítséget, és ellátták a magyar iskolába iratkozott gyerekek szüleit pénzjutalommal. Akkor itthon nagy dicséret járna a mázolásra, ablakcserére és 1329 tábla cseréjére?
Nem felejtette el Rétvári azt sem megemlíteni, hogy 2010 előtt (nem tudom, miért pont ezt a dátumot tartja fontosnak említeni az államtitkár, és nem például az 1917-es orosz forradalmat), vagyis a szocik alatt 381 iskolabezárás volt, de mostanra ez már nem jellemző. Rétvári minden szava az olcsó propaganda része, és az elöregedő iskolaépületek semmiben sem fognak változni.
Azokban az épületekben ugyanis nem csak egy kis festésre van szükség, hanem arra, hogy a gyermekeink igazi komfortérzéssel és örömmel induljanak az iskolába. Itthon, Magyarországon is megérdemelnék ezt.


Katasztrofális blama
Békesi Dániel, Budapest
Lehet ma már megbeszéléseket tartani, felelősségre vonni, kidumálni a dolgokat, merni nagyokat beszélni. Mindent lehet.
Ám az okos magyar nép érti, hogy a kormány és forradalmi pártja hatalmas pofont kapott a mutyinépszavazáson. Hiába dicséri Semjén miniszterelnök-helyettes a külhoni magyarokat, akik megállták a helyüket ezen a szavazáson, és nemmel szavaztak. Csak azt nem mondja el nekünk a KDNP-s elnök, hogy a külhoniak életükben egyetlenegy migránst nem láttak, mert valahogy Erdélybe vagy Kárpátaljára nem nagyon sietnek a „nőket gyalázó senkiházik”. Megvolt a szavazás, ami eredménytelen, habár a kormány, mint mindig, a feketére azt mondja, hogy fehér, csak jól kell megnézni. Nézzük, látjuk, de az eredmény ugyanaz: nagy blama.
Hétfőn rengeteget nevettünk a munkahelyemen a kollégáimmal, ahogy az ifjú Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, mint iskolás gyerekeknek, elmondta nekünk, tudatlan magyar embereknek, hogy „a mai népszavazás sikeres, mivel a nem szavazatok kerültek elsöprő többsége az exit pollok szerint, és ma túlnyomó többségben vannak azok, akik szerint nem lehet megkerülni a nemzetállamokat olyan fajsúlyos kérdésben, mint a bevándorlás”.
Dömötörnek mindenáron meg kell tartania beosztását, kötelezik a kormány szája íze szerint beszélni. De, kedves Dömötör úr, a blama óriási, ezt az egész világ látja, nem csak mi, magyarok, és ezért jó lenne inkább hallgatni. Az idő a legjobb orvos, hamarosan mindenki el fogja felejteni a nagy hazugságokat. Jöhetnek a következők.


Orbán karakter-öngyilkossága
Török József Budapest
Túl vagyunk a sokmilliárdos népszavazáson, amely érvénytelen eredménnyel zárult. Így nem kötelezi a parlamentet semmire sem, és a lakosság sem váltotta be Orbán vízióját, mely szerint megerősítette volna abban, hogy az elmúlt években is közmegelégedésre végezte munkáját. Mivel a szavazás érvénytelenül zárult, senkit nem érdekel, hogy kik és mennyien szavaztak a NEM-re. Sima közvéleménykutatás esetén valamivel jobb lenne a helyzet, de így?!
Brüsszel első reakciója az volt, hogy tudomásul veszi az eredményt, de érvényesség esetén is csak ezt tették volna. Illetve elhangzott az is, hogy Orbán azt tesz a népszavazással, amit akar. Igaz, ezt eddig is tudtuk, de a sokmilliárdos költség kicsit soknak tűnik a semmiért. Nem akadt senki a Fideszben, aki Orbánt erre figyelmeztette volna! Ott a sok ász: Szijjártó, Kósa, Németh Szilárd, Kövér és még sok hasonló kvalitás. Viszont láthattuk, hogy a semmit mekkora diadallal fogadták. Mintha a világot váltották volna meg.
Úgy gondolom, Orbán lejáratta magát és kormányát a világ előtt. A V4-közösségben még esélye lett volna, hogy felnézzenek rá, talán a vezérük is lehetett volna, de most sokat veszített presztízséből, legfeljebb udvariasságból beszélnek vele, és dicsekedhet a NEM szavazatokkal. Az EU-ban eddig sem nagyon szerették, ezután rájön majd, hogy nem vele nevetnek, hanem rajta, hiába fújja fel magát, hogy nagyobbnak látsszon. És ha sokat erőlködik, megkaphatja: ha nem tetszik, ki is léphet onnan, amitől az Isten mentsen meg minket! Van egy határ, ahol már a duma és a színjátszás kevés. Igaz, a csatlósai még tapsolnak, bármit tesz is, itthon még ellehet pár évig.

Nélkülük is megoldjuk
Kata Mihály, Szeged
Krisztus után, a kilencedik század vége felé keletről – már akkor is keletről – hippofil (lókedvelő) migránsok tízezrei özönlötték el a Kárpátok által ölelt országnyi földrészt. Több generációval később egyik leszármazottjuk, aki Istvánnak neveztette és beosztását tekintve királynak tartotta magát, nem átallott ilyesmit megfogalmazni: „A vendégek és jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén… Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom (sic!) neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad…” − Ráadásul volt bátorsága e dolgozatának az Intelmek címet adni. Mindez közel ezer éve történt, azóta sok víz lefolyt a Dunán és a Tiszán, változott a világ és királyai felfogása is.
A Kárpát-medencét az első évezred vége felé elözönlő migránsok hűséges (hűség, latinul: fides) utódai magukat ma büszkén őslakosoknak vallják. Őseik között soha nem volt muszlim hitű (még akkor sem, amikor a törökök hosszabb időn át voltak szívesek nálunk vendégeskedni).
Nos, az egykor volt migránsok kb. ezer éve keresztény hitre tértek, tehát nem muszlim(!) leszármazottai – nagyon sok generációval később, azaz napjainkban – évente 20-30 kisgyermek életét oltják ki, 20 százalékuk szabadon és „demokratikusan” zaklatja feleségét (emiatt csak 2015-ben kb. 50 magyar asszony halt meg) és családját (lásd a vak komondor esetét!), családon kívül is évente több ezer nőt és gyermeket erőszakolnak meg (lásd a pesti gyermekotthon példáját!), vagy verik meg félrenevelt lurkóik tanítóit, sőt hallani papi pedofíliáról is. Nekünk tehát nem kellenek migránsok! E kérdést mi, keresztények nélkülük is remekül megoldjuk!


Mindennapi esetek
Ferkánné Tomiszláv Mariann, Budapest
Orosz csalóval is üzletelt a kormány letelepedési ügyben, írta az index.hu. Nem értem, miért kell csodálkozni egy ilyen híren, amikor ez a mindennapi esetek kategóriájába tartozik.
A Belügyminisztérium, mint mindig, tagadja a vádat, miszerint bűnözők is vehetnek letelepedési kötvényt. Ahogy tudjuk, elég csak egy adóparadicsomban lévő lakcímre bejelentkezni, máris igényelhető a patyolattiszta erkölcsi bizonyítvány.
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a „Magyarországra történő beutazást megelőző vagy szokásos tartózkodási helye szerinti ország hatósága által kiállított, büntetlen előéletet igazoló, hat hónappal nem régebbi okiratot” követel meg. Akkor miként is lehetséges, hogy magyar állampolgárságot kaphat az ukrán legfelsőbb bíróság bírája, Svecz Viktor, akinek semmi köze nincs a magyarsághoz, és akit az ottani elhárítási szervek sok ezer amerikai dollár kenőpénzzel kaptak el?
A mukachevo.net portálon erről és a legfrissebb esetről lehet olvasni: Áder János köztársasági elnök megvonta a magyar állampolgárságot egy nagyszőlősi hölgytől. Azt is érdekes lenne megtudni, honnan kapott erkölcsi bizonyítványt az a román-magyar állampolgár, aki Nyíregyházán brutális aljassággal végezte ki a kétgyermekes nőt? Őt ki ajánlotta? Hogy lehet magyar állampolgár? Nem várok válaszokat, ezeket úgyis mindenki tudja.
Jó volna bekérni azoknak a vezetőknek az erkölcsi bizonyítványát, akik itthon, a bársonyszékekből megadják az állampolgárságot és a letelepedési engedélyt.

Olvasóink levelei
Kérjük önöket, amennyiben véleményüket megjelenésre szánják, adják hozzá nevüket. Adataikat bizalmasan kezeljük. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül tükrözik lapunk álláspontját.


Kedves Olvasóink!
A Vasárnapi Hírek postacíme: 1300 Budapest, Pf. 231.
Telefonszám: (06-1)999-9531. E számon várjuk olvasóink hívását minden hétfőn délelőtt 9 és 12 óra között.
Faxszám: (06-1)430-1563.
E-mail cím: levelezes@vasarnapihirek.hu.
Kérjük, leveleiket e címekre küldjék!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!