'Most, hogy már enyém az egész Balaton, neked is lehet három kívánságod, aranyhalacska.'

Kit kellene megállítani?
Bojtor József, Dunakeszi
A kormány százmilliókat költ közpénzből alaptalanul nemzeti konzultációnak nevezett akciójára. E sajnálatos tény mellett jó, hogy a Vasárnapi Hírek is részesül az összegből. Úgy gondolom, hogy az újság olvasóinak döntő többsége a hirdetés hatására sem áll csatasorba Brüsszel megállítására.
Szerintem nem Brüsszelt kell megállítani, hanem a kormányt kellett volna a jövedelmi viszonyokba való drasztikus beavatkozása előtt.
A rendszerváltáskor jövedelemtől függően hét adókulcs volt (a legfelső jövedelemsávot 60 százalékos adó terhelte).
A nettó jövedelmek többé-kevésbé tükrözték a munka hatékonyságának (társadalmi értékének) különbségét.
Majd kormányzati ciklusonként, és több lépésben csökkent a kulcsok száma és nagysága, ami azzal járt, hogy egyik napról a másikra megváltoztak a jövedelmek arányai anélkül, hogy a végzett munka értéke változott volna. Ráadásul a kiemelt szinten a bruttó bérek növekedése is meghaladta az átlagos arányt. Az eredmény: a jövedelmi különbségek európai rekordszintre növekedtek, de sem az átlagfizetés, sem az ország termelékenysége nem közelített a nyugati szinthez. Amikor lehetőség nyílt, megindult, és napjainkra százezres nagyságrendűvé lett a kényszerű külföldi munkavállalás. Ezek ismeretében groteszk a kijelentés: „Magyarország elkötelezte magát az adócsökkentés mellett”.
Az egykulcsos adó bevezetése szakértők szerint az érintettek 80 százalékát hátrányosan érintette.
A munkahelyteremtő kormányzati intézkedések értékelésénél (amire az 5. pont hivatkozik) célszerű arra is gondolni: hányan, miért és mennyiért dolgoznak heti 40 óránál, évi 12 hónapnál kényszerűen rövidebb ideig; hányan keresnek megélhetési lehetőséget külföldön; az aktív dolgozók közül hányan és miért foglalkoznak (regisztráción kívül) a jelenleginél humánusabb munkahely keresésével.


Ez itt az én hazám
Ferenczy Tamásné, Budapest
Ez a húsvét sem telhetett el úgy, hogy ne folytatódjék a sárdobálás, hogy éjjel-nappal ne dolgozzon a kormánypárti propaganda, hogy a magyar emberek tudják nyugodtan ünnepelni Krisztus feltámadását.
A mai urakat ez egyáltalán nem érdekli.
Más téma országunkban, mint Soros György, már nincs. Olvastam a Terror Háza vezetőjének írását: „mindenki előtt világos, hogy Soros civiljei, vagyis hálózata állt a színes forradalmak mögött Ukrajnában és Grúziában, és benne volt a keze az arab tavaszban is”. Azzal folytatta, hogy „Orbánt is meg akarta buktatni, meg persze Trumpot is”. Összevissza ír arról, hogy Soros befolyást vásárol az értelmiségi világban, a tudományos, az egyetemi és a pénzügyi megmondó emberek között.
A politikai pártokat fedőszervekként használja, káoszt és nyugtalanságot szít. Szavamat adom, hogy soha nem érdekelt engem Soros György, nem hallottam róla se jót, se rosszat. Egész életünkben keményen dolgoztunk, hogy segítsük a családunkat, a gyermekeinket, az unokáinkat.
Engem nem érdekel az, hogy mit keres itt Soros és a többiek. Szerintem valami pénzosztáson az egyik fél nagyon megsértődött, mert kevesebbet kapott, ezért kezdődött el a háború kormányunk és Soros György között.
Nem érti a múzeumigazgató asszony, hogy az utcára most már kimennek a fiatalok, mert tudják, hogy változásokra van szükségek? Ez a legfontosabb.
Schmidt Mária azt is próbálta magyarázni, hogy ez az egész már nem Magyarország, hanem Soros-birodalom. Kedves történész asszony! Ez a föld az én hazám, az volt és az lesz, amire nagyon büszke vagyok. A véleménye, az elemzései pedig egyáltalán nem érdekelnek sem engem, sem a családomat. A hazám volt, van és lesz, Orbánnal vagy Orbán és barátai nélkül is.


Viszkető tenyér
Csernus Károly, Göd
„Békés és derék keresztény embereknek is viszket már a tenyere”, osztotta meg mélyenszántó véleményét miniszterelnökünk egy húsvét előtti reggelen a rádiós mikrofonállvánnyal. A dakota közmondásokon kívül a magyar népies kifejezésekben is jártas vezetőnk fentebb idézett mívességét mindazon által árnyalnám, értelmezném kicsit.
A „viszkető tenyér” népi mondás egyik értelmezése az, hogy akinek viszket a tenyere, az pénzt kap vagy kiad a közeljövőben.
Ha a bal tenyere viszket, akkor kap, ha a jobb, akkor kiad.
Ha a miniszterelnök is a „derék keresztény emberek” közé sorolja magát, ezután különösen figyelni fogom a kezét – az esetekben, természetesen, amikor kihúzza a zsebéből –, ha például Mészáros Gázszerelő Lőrinccel beszélget, melyiküknek melyik tenyere látszik viszketni. Ha viszont Orbán a mondás másik értelmezését is ismeri, amely szerint, ha ő vagy bárki más „derék, keresztény ember” szívesen fejbe verne csak úgy (kocsmában, utcában, bárhol, a helyszínt a népi bölcselet nem korlátozza) bármely vele egyet nem értő polgárt, nos, ettől óvnám őt. Különösen, hogy kedves vezetőnk a küzdelmek kizárólag verbális szférájában – sportos kifejezéssel élve: szájkarate – járatos, félő, hogy egy tényleges „fizikai” küzdelemben még a végén baja esnék. Ez pedig sokaknak manapság tragédia lenne.


Közjogi méltóságaink
Molnár István, Agárd
A köztársasági elnök legfontosabb feladata: kifejezni a nemzet egységét, őrködni azállamszervezet demokratikus működése felett. Ennek érdekében joga van összehívni az Országgyűlést, és részt venni azon. Törvényt, népszavazást kezdeményezhet, az elfogadott, általa aggályosnak tartott törvényt visszaküldheti az Országgyűlésnek megfontolásra vagy az Alkotmánybírósággal kontrolláltathatja.
A lex CEU-t Áder aláírta, mondván, jogilag rendben van. Sólyom László szerint egy kezdő jogász is alkotmányellenesnek találná, mert a jogbiztonságnak nem felel meg, korlátozza az oktatás szabadságát.
De ha megfelelne, szerintem akkor is figyelembe kellett volna vennie azt a rengeteg tiltakozást, több tízezres tüntetést, amit a törvény kiváltott. Nem tette, a nemzet egysége helyett fontosabb volt számára Orbánnak megfelelni, meghálálni ismételt kinevezését. Ezzel a tettével nem a nép egységét fejezi ki, hanem a Fidesz érdekeit szolgálja.
Ne csodálkozzon, hogy nem tekintik ezután közjogi méltóságnak, lejánosozzák.
Kövér László, másik közjogi méltóságunk, az Országgyűlés elnöke megvédte kebelbarátját. Egyébként is úgy viselkedik az ország házában, mint egy földesúr. Levetette homlokzatáról az uniós zászlót, nem zavarja, ha áttételesen is, de annak pénzéből épül 2,3 milliárdos rezidenciája, 9 milliárdos irodaháza. Legszívesebben kitiltaná országunk házából a neki nem tetsző képviselőket. Mivel ezt nem teheti meg, kitiltja a szóvivőiket, de azokat örökre. Pénzbüntetésre ítéli a szocialistákat, mert lejánosozták Ádert, megsértve ezzel a közjogi méltóság iránti tiszteletet. Jó, hogy nem kötelet emlegetett, mint a múltkor. Igaza van Kunhalmi Ágnesnek, a tiszteletet nem kikényszeríteni, hanem kiérdemelni kell. Ami a nekem sem tetsző, a lapban megjelent kormányhirdetéseket illeti, ezt a kis időt ki kell bírnunk, mert ha nem,
azzal Orbánt szolgáljuk.


Mindennek van határa
Fried Rudolf, Budapest
A Szabadság téren egy összejövetel közben egy szakállas ifjú festékkel megdobálta a szovjet emlékművet. Tudom, hogy ma az „orosz” nagy szálka rengeteg ember szemében.
Az sem mellékes, hogy ezt az emlékművet az utóbbi években sokszor akarták megrongálni, sokszor meg is tették. Nem értem, miért kell harcolni emlékművekkel.
Pláne azokkal, amelyeket a háborúban elesett emberek emlékére állítottak.
Nézze meg a szakállas „harcos”, mennyire tisztelik Bécsben a szovjet katonák emlékét, milyen kitűnő állapotban van ott a szovjet emlékmű.
A napokban volt az évfordulója annak, hogy a szovjet hadsereg felszabadította a szerencsétlen zsidó embereket – már akik túlélték a borzalmakat – a fasiszta táborokból meg a gettókból. Csak az én családomból több mint húszan soha nem jöttek vissza a pokolból.
Emlékművekkel harcolni, ahhoz nem kell sok ész, a halottak már nem bántanak senkit. Arra, aki ezt teszi, akármilyen pártot, mozgalmat képvisel is, senki sem fog szavazni. Nem célunk halottakkal harcolni.
Élni akarunk és örülni az életnek. A vasárnapi Élet Menete ezt támasztotta alá.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!