A Vasárnapi Hírek 2017. 10. számában megjelent olvasói levelek - Krenner István karikatúrájával.

 
Sulizűr 2017... – Azóta csinálja ezt a gyerek, amióta az őrületes túlterhelés mellett megtudta, hogy be akarják vezetni a kilencosztályos iskolát... KRENNER ISTVÁN rajza

Akár a kofák a piacon
Ferenczy Tamásné, Budapest

Amit március 6-án láttam az Országgyűlés közvetítésében, igazi piaci hangulatot váltott ki belőlem. Alig voltak ott képviselők, közülük is sokan a kezdés után elmentek.
(Nem értem, milyen munkahely az, ahonnan csak úgy el lehet menni.) Azt mondja a fiam, ne írjak erről az újságba, mert senkit sem érdekel, de arra jutottam, néhány gondolatomat mégis megosztom. Vona Gábor, aki már 2018-ra készül, kijelentette, hogy „2018-ban a nép ítéletet fog mondani, a Jobbik pedig ezt az ítéletet végre fogja hajtani, önök el lesznek számoltatva”. És közben nem felejtette el Pénztáros Lőrincet, aki tehetségesebb, mint a Facebook atyja, Mark Zuckerberg. Erre a fideszes Tuzson Bence válaszolt.
Ezt: „a Jobbik elárulta eredeti szavazóit, Vonát ma már csak a hatalom és a pénz érdekli”. Kósa, akitől megszoktuk, hogy a szocialisták a nagy szálka a szemében, azt mondta nekiesve Botka Lászlónak, Szeged polgármesterének: „konkrétan háromszáz szegedi kisvállalkozót tett tönkre”.
Itt természetesen semmit nem kell bizonyítani, Kósa megszokta, hogy azt mond, amit akar, majd csak lesz valahogy. Egyébként Tuzson Bence államtitkár Gyöngyösi Mártont „nemzetbiztonsági kockázatnak” minősítette.
Ez az egész mindenre hasonlított, csak nem egy ország törvényhozóinak ülésére. Itt a mérkőzés tétje az, hogy ki tudja jobban megsérteni a másikat. És az államügyek?
Amit láttam, azt bizonyítja, hogy azok ezeket a képviselőket nem érdeklik.


Mi ezzel a baj?
Csernus Károly, Göd
Igazi cukorpofa volt Mészáros Lőrinc,
ahogyan azzal a szokásos egyszerű félmosolyával
válaszolt – a válla fölött vissza –
arra a riporteri kérdésre: mit szól ahhoz,
hogy még az amerikai nagyvállalkozó
Zuckerberg (egyebek közt a Facebook alapítója)
is csak 600-szorosára tudta tíz év
alatt növelni a vagyonát, míg ő az ezerszeresére.
„Lehet, hogy okosabb vagyok, mint
ő.” Ezt mondta a nemzet gázszerelője, és
szemmel láthatóan nem viccelt.
Mi ezzel a baj? Még mielőtt valaki elkezdene
méltatlankodni, értetlenkedni és
főleg irigykedni a Kedves Vezető jó barátjára,
ezennel közzéteszem, hogy én még
Mészáros úrnál is okosabb lehetek (dilemmám,
hogy erre nyugdíjas mérnökként
büszkének is kellene lennem egyúttal).
Szóval: Én tíz évvel ezelőtt bankbetétként
befektettem tíz forintot, amelyet szorgalommal,
tehetséggel, némi szerencsével,
a Jóisten segítségével, miniszterelnök úr
barátsága nélkül is sikeresen növelgettem,
hizlalgattam. Mára 20 000 forintra nőtt
bankbetéti vagyonom, ez pedig akárhogy
is nézzük, kétezerszeres növekedés! Még
merje mondani valaki ezután, hogy kies
hazánkba nem jött el a Kánaán, ha már a
nyuggereknek is ilyen jól megy, mint példám
is mutatja.
Már megint a zsidók
Fried Rudolf, Budapest
Drága nagyanyám azt szokta mondani a
háború után, hogy egy igazi antiszemitának
elég, ha hallja a zsidó szót, rögtön beindul.
Így van ez nálunk még ma is.
Pár héttel ezelőtt Vona Gábor Jobbikvezér
még azt mondta: mennyire jó érzés
volt, hogy tudott gratulálni a zsidó közösségnek
hanuka alkalmából, és amerikai
újságnak nyilatkozott arról, mennyire
tiszteli a zsidó embereket.
Tudtuk akkor is, azelőtt is, és ma is,
hogy a Jobbik zsidógyűlöleti politikája
olyan, mint amikor a hóhér dicséri a kötelet.
Ezen változtatni nem lehet, ez már
a Jobbiknak annyira a vérében van, hogy
minden más kijelentésük másodlagos, a
zsidógyűlölet tevékenységük legerősebb
mozgatója.
2019-ben szeretnék hazánkban megtartani
a Maccabi Európa Játékokat. Lehet
ezt zsidó olimpiának is nevezni, mert
ez zsidó származású sportolók világversenye,
amelyben aktív részt vesznek magyar
sportolók is. Csak a szervezők nem
vették figyelembe, hogy a játékok ebben
az esetben Magyarországon lennének. Ezt
a magyar antiszemiták elviselni nem tudják,
és követelik a Jobbik nevében, hogy a
magyar kormány vonja vissza az eseményre
ígért 2,1 milliárd forintos támogatást és
fordítsa az összeget szociális és kulturális
célokra.
A senkiházi antiszemiták azt mondják,
hogy a játékok „nemzetbiztonsági kockázatot
jelentenek”, és szerintük „hazánk,
sajnos, már nagyon el van zsidósodva”.
Eltelt pár nap, s ezalatt sem a kormánypártoktól,
sem másoktól nem hangzott el
egyetlen szó sem, amely elítélné a provokációt.
Mi lesz még itt? Nehéz megmondani,
de a zsidó embereknek hazánkban, sajnos,
van mitől tartaniuk.
Tömik a zsebüket
Békesi Dániel, Budapest
Normális ember esze megáll, amikor olvassa,
mennyi pénz költenek magukra a
mai urak. Nem Mészárosról, Vajnáról, Garancsiról
beszélek, hanem azokról, akik
azt gondolják, ők azért lettek parlamenti
képviselők, hogy minél jobban meg tudják
tömni a zsebüket. A hű kormánypárti
propaganda természetesen nem ad hírt
ezekről a pénzekről. Minek, ha ott van az
örökzöld Gyurcsány-téma, meg az, hogy
mennyit loptak és lopnak a baloldalon?
A kormánypártok harcos képviselője,
Vitányi István Berettyóújfaluban él, lakása
nincs Budapesten. Az Országgyűlés Hivatalának
adatai szerint 2016-ban 2 millió
136 ezer forint üzemanyagot számolt el.
Havi 5000 kilométer a kerete, ám szegény
képviselő Honda CRV luxusterepjárójával
a tavalyi benzinárak alapján 83 ezer
kilométert furikázott. Ezzel kétszer megkerülhette
volna a Földet. Az elszámolást
az Országgyűlési Hivatal elfogadta, tehát
normálisnak találta.
Nem tudom, hogy a 270 kilométer távolság
Budapest és Berettyóújfalu között
miért kerül ilyen hatalmas összegbe az
adófizetők pénzéből. De azt igen, hogy az
ilyeneket, mint ez a képviselő is, egyáltalán
nem érdekli, hogyan élnek az emberek
vidéken, pláne azok, akik közmunkások
vagy kisnyugdíjasok. Ha lenne neki ideje,
összeszámolhatná, hogy szűkebb pátriájában
hány olyan ember él, aki két év kemény
munkájával vagy a nehéz nyugdíjas
évek alatt nem kap kétmillió forintot. An�-
nyit, amennyit ez az úr arra kidob, hogy
a verdájával furikázzon. Vitányi röhög a
markába, ha ilyesmit olvas magáról, mert
az ilyenek megszokták az édes életet, őket
az emberek gondjai soha nem érdekelték.


A gondolat szabadsága
Molnár István, Böhönye
A Springer elnöke mondta: ahol elveszik a művészet és a sajtó szabadságát, ott előbb-utóbb embereket is bezárnak. Erdogan török elnök már nemcsak a török sajtó neki nem tetsző munkatársait, hanem a Die Welt német újságíróját is letartóztatta. Hazánkban azért itt még nem tartunk, bár Orbán hatalmának fenntartása végett szinte már az egész sajtót bekebelezte. Legutóbb Mészáros, a kebelbarátja vett részesedést az Opimus Nyrt.-ben. Így szinte valamennyi megyei lap a birtokába került és egyértelmű lett az is, amit eddig sejtettünk, hogy a Népszabadság kinyírásában komoly szerepet játszott.
Külön kezelném a Simicskához tartozó, kormányt bíráló sajtót, médiafelületet a baloldaliaktól. Simicskáé pl. a Magyar Nemzet, a Hír Tv. Ez utóbbi népszerűsége folyamatosan emelkedik. Értékelem az egyre reálisabb kormánykritikát tartalmazó hírműsorait, de nem tudom elfelejteni a „G” nap előtti, Orbánt dicsfényező adásait. Emellett egyre nyíltabbnak látom a Jobbik szerepének erőltetését. Kíváncsi leszek, Kálmán Olgát ismerve, meddig bírja.
A TV2 Andy Vajna birtoklása alatt botrányairól vált híressé. Orbán-imádása és az ellenzék támadása láttán az a rengeteg beleöntött közpénz megtette a hatását. Az RTL az egyetlen elfogadható színvonalú, valódi híreket szolgáltató, függetlennek tekinthető kereskedelmi csatorna. Az
ATV is megváltozott. Mégsem volt eredménytelen Vajna, Habony és tulajdonosa, Németh Sándor kávézása. A kormányreklámok megjelenése, Kálmán Olga távozása el kell, hogy gondolkoztasson bennünket.
Úgy látom, egyedül a Vasárnapi Hírek nem változott. Kritikus, következetesen folytatja küzdelmét egy jobb, szabadabb világ megteremtéséért. A Népszava, másik kedvenc lapom már nem olyan, mint volt. Érezhető stílusának változása a volt népszabadságosok hatására. Mondanivalójuk a „melósok” számára szerintem nem mindig érthető, pedig sok egyszerű ember olvassa. Mi, akik még maradtunk a gondolat szabadságának harcosai, nem adhatjuk fel ezt a harcot. A jövőnkért tesszük.

Olvasóink levelei
Kérjük önöket, amennyiben véleményüket megjelenésre szánják, adják hozzá nevüket. Adataikat bizalmasan kezeljük. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül tükrözik lapunk álláspontját.



Kedves Olvasóink!
A Vasárnapi Hírek postacíme: 1066 Budapest,
Jókai utca 6. Telefonszám: (06-1)999-9531.
E számon várjuk olvasóink hívását minden
hétfőn délelőtt 9 és 12 óra között.
Faxszám: (06-1)430-1563.
E-mail cím: levelezes@vasarnapihirek.hu.
Kérjük, leveleiket e címekre küldjék!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!